Élő Norbert, a párt budapesti koordinátora az eseményen úgy fogalmazott: remélte, hogy a XXI. században már fel sem merül honfitársaiban, hogy embereket Dunába lehet lőni, és ez a követendő példa.
Az ellenzéki párt szerint Nyirő József elmaradt újratemetésével kapcsolatban Magyarország komoly diplomáciai csatát veszített Romániával szemben, ennek pedig meg kell keresni a felelőseit.
Mivel az Európai Unió nem fogadta el a válságadók hosszú távú fenntartását, e terheket a kormány olyan új adókkal váltja ki, amelyek állandó elemei lesznek a magyar gazdaságpolitikának – közölte Orbán Viktor miniszterelnök az InfoRádiónak adott keddi interjúban.
Mivel az Európai Unió nem fogadta el a válságadók hosszú távú fenntartását, e terheket a kormány olyan új adókkal váltja ki, amelyek állandó elemei lesznek a magyar gazdaságpolitikának - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az InfoRádiónak adott keddi interjúban, amelyben szólt arról is, hogy a Takarékbankban való állami szerepvállalás csak az első lépése egy "átfogó hadműveletnek".
Július 5-én és július 12-én játssza mérkőzéseit az MTK az Európa Liga első selejtezőkörében. A klub mindent megtesz annak érdekében, hogy a hazai találkozó az idén 100 éves Hidegkuti-stadionban lehessen. Íme a csapatok, amelyek közül a június 25-i nyoni sorsoláson kikerül az ellenfél.
A szervezők szerették volna megmutatni, hogy a hamvasztóban is megadják a tiszteletet az elhunytnak. Minden elhunyt hamvasztási azonosítót kap, a tévedés kizárt - mondta Jávor Ervin a Csömöri Sírkert és Hamvasztóüzem igazgatója.
Gázszivárgás miatt kellett kiüríteni tizenhárom lakóépületet a Fejér megyei Pákozdon, miután az egyik telken fűnyírás közben elvágtak egy gázcsonkot - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. A lakók már visszatértek otthonaikba.
A spanyol nemzeti bank kormányzója, Miguel Angel Fernandez Ordonez 2012. június 10-i hatállyal lemond mandátumáról, miközben a megbízatása egy hónappal később telne le. A miniszterelnököt kedden...
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 55. játéknapján a Chicago Cubs legyőzte a San Diego Padrest, ezzel megszakította 11 mérkőzéses nyeretlenségi sorozatát. A Tampa Bay Rays – Chicago White Sox mérkőzésen a dobók parádéztak.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Nem változnak a méltányos közteherviselés alanyai - mondta a miniszterelnök. Módosította a távközlési adóról szóló szabályozást az Országgyűlés. Az MSZP szerint megszegett ígéretek jellemzik az Orbán-kormány első két évét.
Terminal 1 of Liszt Ferenc International Airport in Budapest is planned to be closed for five years in the wake of national carrier Malev going bust in February. Last flights leave on Tuesday evening.
Szó szerint olaj volt a tűzre, hogy a szurkolók legnagyobb örömére tűzoltóautóra pattant az Olaj kosárlabdacsapata, s hétfő késő este így tette meg az utat a szolnoki főtérre.
Utcai koncerttel tiltakozott anyagi ellehetetlenülése ellen a Varsói Kamaraopera (Warszawska Opera Kameralna - WOK) kedden: a kulturális és nemzeti örökségi minisztérium székháza előtt 130 művész adta elő Wolfgang Amadeus Mozart Requiemjét.