Balajcza tudatosan készül a tizenegyesekre, aki kritikus pillanatban hárított tizenegyest, így elvitathatatlan érdemeket szerzett a Vasas legyőzésében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 153,90 pontos, 0,85 százalékos csökkenéssel, 17.871,46 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak az előző napi záráshoz képest.
A nyugat-európai értéktőzsdéken csütörtökön bizonytalanul, többnyire gyengén alakult az üzletmenet a sokféle, egymásnak ellentmondó hír és adat nyomán.
A nem megfelelően beállított hőmérséklet, a túl nagy hőingadozás, a megspórolt karbantartás és tisztítás, valamint a nem megfelelő védekezés mind-mind hatással lehet szervezetünkre. Többszörösen összetett problémáról beszélünk, ezért jártuk körbe a témát.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter lemondása ugyanannyira nem meglepő, mint az, hogy utódja Orbán Viktor miniszterelnök régi bizalmasa, Balog Zoltán államtitkár lesz - mondta az InfoRádiónak a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója. Nagy Attila Tibor szerint a személycseréknél fontosabb kérdés, hogy a kormányzati struktúra is átalakul-e.
Demonstrációt tartott a sajtószabadság nemzetközi napján, csütörtökön délután Budapesten a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) és a Tiszta Kezek a Demokratikus Magyarországért Mozgalom. A két szervezethez a közmédia tisztaságáért a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda úti gyártóbázisa előtt tiltakozók is csatlakoztak.
A kecskeméti Katona József Színház direktora, Cseke Péter (58) „Doctor of Liberal Arts" (DLA) képesítést szerzett, magyarul a szabad művészetek doktora lett. Ez a tudományos fokozat csak a művészeti képzés területén szerezhető meg.
Cristiano Ronaldo köztudottan imádja a gyors autókat, és az is ismert, hogy szereti a kisfiát, a 22 hónapos Cristiano Juniort. A minap a két szenvedélyének egy időben hódolt.
Kerepes — Egymásnak estek a Rippel testvérek! Természetesen nem egy verekedésbe torkolló fivéri viszályról van szó, hanem arról, hogy már gőzerővel készülnek legújabb produkciójuk, az iO Show jövő heti bemutatójára.
A 140,8 ezer forintos átlagfizetés gyakorlatilag csak 11 hónapra jár, a 12. hónap bevételeit egyszerűen elviszi az infláció, az áremelés és az új adók halmaza. És ez még csak a kezdet, ugyanis nem tudni, hogy az új sarcok mennyire drágítják meg a termékeket és a szolgáltatásokat.
Fundamentális reformokra van szükség ahhoz, hogy az eurózóna hosszú távon is életképes maradjon - olvasható a Fitch legfrissebb elemzésében. A hitelminősítő szerint bár kicsi a valószínűsége, de...
Arjen Robben tisztázta a találgatásokat, mely szerint eligazolna a bajoroktól, hiszen 2015-ig hosszabbított a klubbal, így már biztosan nem igazol sem a Manchester Citybe, sem pedig a Tottenhambe.
Összesen mintegy 265 millió forintot fizet az Alkotmányvédelmi Hivatal 2013 október végéig az UD Zrt.-nek a múlt heti egyezségi megállapodás értelmében.
Cseh tulajdonba került a csődeljárás alatt álló Schlecker német drogérialánc csehországi része. Prágában csütörtökön közölték, hogy a Schlecker csehországi részét megvette a cseh p.k.Solvent (PKS) társaság.
Most diplomázom, és szeretnék külföldre menni dolgozni. Akár bébiszitternek is, vagy hajóra pincérnek… Beszélek angolul, de jó volna a nyelvtudásom javítására is. Anyámék kiborultak az ötlettől, hogy minek tanultam ennyit, ők nem ezért fizettek ki egy csomó pénzt a nevelésemre, taníttatásomra, hogy most cselédnek álljak külföldön. Ön szerint is rosszat tesz majd az önéletrajzomnak, ha most a saját…
A Bioenergetic kiadó első sajtótájékoztatóján Bódi Sylvi tudattalanja, Soma tudása és Uwe Albrecht természetgyógyász csodája voltak a meghívott vendégek. A forró tavaszi délután miatt a modell úgy döntött, miniben jelenik meg. Valószínűleg megbánta.
A Budapest Honvéd, a Videoton FC, a Győri ETO FC, az MVM Paks és az MTK Budapest labdarúgócsapata NB I-es indulásra is jogosító UEFA-licencet, míg az FGSZ Siófok és a Kaposvári Rákóczi élvonalbeli engedélyt kapott csütörtökön a hazai szövetségtől.
Összesen mintegy 265 millió forintot fizet az Alkotmányvédelmi Hivatal 2013. október végéig az UD Zrt.-nek a múlt heti egyezségi megállapodás értelmében - közölte a Belügyminisztérium.
Jobban tennék az Európai Unió tagállamai, ha az alapszerződés módosítása helyett azzal törődnének, miként lehet több munkahelyet teremteni - mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára egy csütörtöki konferencián.
Több mint 240 millió forint támogatást kap a vörösiszap-katasztrófa sújtotta Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely - erről legutóbbi ülésén döntött a Magyar Kármentő Alap bizottsága.
Az olasz Mediterranea Imperia női vízilabdacsapata nyerte meg a LEN-kupa döntőjét, miután a hazai medencében összeszedett egygólos hátrányát ledolgozta a Yugra Khanty-Mansiysk otthonában. A kupagyőztes alakulatban Stieber Mercédesz káprázatos teljesítményt nyújtott.
Megjelent a második Széll Kálmán-tervben szereplő, a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer bevezetésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában.
A Magyar Koalíció Pártja szerint a kisebb vidéki kórházak megszűntetését vetíti előre a Robert Fico kabinetje által jóváhagyott kormányprogram, amely többek közt az ellátórendszer ésszerűsítését szorgalmazza.
Trombózisról beszélünk, ha az érrendszerben a fokozott alvadás miatt vérrög (thrombus) képződik. Ennek megfelelő kezelése elengedhetetlen, a súlyosbodás, vagy akár egy végzetes kimenetelű tüdőembólia elkerülése miatt.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár Asztanában kijelentette: az elmúlt hét évben e térség bruttó hazai terméke megnégyszereződött, ezért a magyar kormánynak érdemes a kazah gazdasági kilátásokat feltérképeznie.
Két olyan pasi kísérte el az érettségi bálra a cerebrális paralízisben szenvedő amerikai lányt, akikről csak álmodhatott. A Missouri Tigers nevű amerikai futballcsapat játékosai tudják, milyen nagy örömöt szereztek.
A BMW a hozzá tartozó Mini és Rolls-Royce márkákkal együtt 425 ezer kocsit adott el az első negyedévben, 11,2 százalékkal többet, mint tavaly január-március között.
Megjelent a második Széll Kálmán Tervben szereplő, a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer bevezetésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában.