A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lefoglalta a Nemzetközi Bankárképző Központban azokat az adathordozókat és dokumentumokat, amelyeken a bankok közös adatbázisát, az úgynevezett BankAdat rendszert tárolják - írja a HVG.
Optimisták voltak a vásárlók a csütörtöki államkötvény-aukciókon, az eredetileg felkínált mennyiségnél 16 milliárddal többet sikerült értékesíteni, és a hozamok is csökentek kissé az előző naphoz képest. A hosszú kötvényeink hozamai valamivel évi nyolc százalék alatt stabilizálódni látszanak.
A bankbetétvédelmi alap pénzének a költségvetésbe való beolvasztását fontolgatja Robert Fico kabinetje - adta hírül a pozsonyi Pravda című napilap. A lap információi szerint a betétesek pénzéért a jövőben az állami költségvetés vállalna garanciát. 192 millió euró folyhat be a költségvetésbe - de mi lesz, ha beüt a krach?
Alapvetően kedvező a hangulat az európai börzéken, sok jó gyorsjelentés segíti felfele az indexeket. Ebből a magyar piac nem sokat tudott meríteni, a régióban lemaradók vagyunk, bár a mínusz csupán 0...
Értesítették a távközlési szolgáltatókat a legújabb telefonadó-elképzelésekről: az adó mindenképpen percalapú lesz, és augusztus végétől akarják bevezetni - értesült az MTI. A kormány és a szolgáltatók képviselői között minderről pénteken lesz újabb egyeztetés....
Lapinformáció szerint a Gazdasági Versenyhivatal lefoglalta a Nemzetközi Bankárképző Központban azokat az adathordozókat és dokumentumokat, amelyeken a bankok közös adatbázisát, az úgynevezett BankAdat rendszert tárolják. A GVH a végtörlesztésre felvehető forinthitelek kamatának emelése ügyében vizsgálódik.
Szentes Lázár, a DVTK szakmai igazgatója csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján nem csak a Pécs elleni találkozóról beszélt, hanem az edzőkérdésről is
A tavalyi év során új szóval bővült a magyar nyelv. A dubajozás után lassan a katarozást is érdemes megtanulni, legalábbis a motorsport és Kovács Niki rajongóknak mindenképp.
A bankbetét védelmi alap pénzének a költségvetésbe való beolvasztását fontolgatja Robert Fico kabinetje - adta hírül a pozsonyi Pravda független napilap csütörtökön. A lap információi szerint a betétesek pénzéért a jövőben az állami költségvetés vállalna garanciát.
Háromszoros kereslet mellett a meghirdetettnél több 3 és 10 éves államkötvényt, valamint kétszeres jegyzésre a tervezett mennyiségű 5 éves papírt értékesített csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a kéthetente rendezett kötvényaukción.
A bankbetét védelmi alap pénzének a költségvetésbe való beolvasztását fontolgatja Robert Fico kabinetje - adta hírül a pozsonyi Pravda független napilap csütörtökön. A lap információi szerint a...
Lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter; a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök - jelentette...
Lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter; a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök - jelentette be Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője csütörtökön magyar újságíróknak Kazahsztán fővárosában, Asztanában, ahol Orbán Viktor vezetésével kétnapos látogatást tesz egy magyar kormányzati-üzleti…
Lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter; a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök - jelentette be Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője csütörtökön magyar újságíróknak Kazahsztán fővárosában, Asztanában, ahol Orbán Viktor vezetésével kétnapos látogatást tesz egy magyar kormányzati-üzleti…
Sokan erősen ráncolják a szemöldöküket, ha a Porsche modellsorozatainak, és legfőképp a 911-nek a változatait nézik. Valóban, akár rekordnak is tekinthető a legkülönbözőbb igények és a 997-es modellsorozat eladásainak felpezsdítése érdekében egy időben árult 22 verzió, de ennek a legendás sportautónál már komoly hagyománya van. Tudták, hogy egykoron a Turbo megjelent „félig nyitott” Targa…
Alaptalannak és politikailag elfogultnak tartja a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Freedom House jelentését, mely szerint csak részben szabad a magyar sajtó. Kovács Zoltán szerint összehangolt nemzetközi támadás zajlik Magyarország ellen.
Felfüggesztett büntetés helyett egy év letöltendő fogházra ítélte jogerősen a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki 2010 júliusában Érden a nyílt utcán leszúrt egy lovat az állat 16 éves tulajdonosának szeme láttára.
A K&H Biztosító nyerte az "Év Fogyasztóbarát Biztosítója – 2011” szakmai díjat, elsősorban a "fogyasztóbarát szemléletnek a teljes intézményrendszert átható, minden részletre kiterjedő bemutatása" miatt. Az Allianz Hungária és a Generali-Providencia "Elismerésre Méltó Fogyasztóbarát Tevékenység" oklevélben részesültek.
Értesítették a távközlési szolgáltatókat a legújabb telefonadó-elképzelésekről: az adó mindenképpen percalapú lesz, és augusztus végétől akarják bevezetni - értesült az MTI. A kormány és a...
A Pécs élvonalbeli női kosarasainál már megkezdték a következő idény felépítését. Ügyvezetőjük, Iványi Dalma érez magában annyi erőt, hogy visszatérjen a pályára - mondta az egykori irányító a bama.hu-nak.
Lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter; a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök. Az új miniszter Ózdon született, lelkész, már az első Orbán-kormányban is a miniszterelnök főtanácsadója volt.
Elek Gábor vezetőedző szerint az elmúlt két év legnehezebb párharca előtt áll a női kézilabda KEK-ben a Ferencváros, amely a soron következő két hétvégén a dán Viborggal találkozik a fináléban.
Török László mostanság a fiatalok kiválasztójaként is aktív szervezőként tevékenykedik, a Vidi ellen pedig a Győr elleni produkció megismétlését várja.
A német Lufthansa a következő években 3.500 alkalmazottját bocsátja el takarékossági programja részeként, hogy ismét nyereségessé tegye a légitársaságot. A létszámleépítés az adminisztratív személyzetet érinti.
Lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter; a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök.
Vannak olyan érett férfiak, akik megengedik maguknak a luxust, hogy még mindig az édesanyjukkal élnek. 1. „Anya fantasztikus asszony!” Iván 43 éves, tudományos kutató. Budapest belvárosában, egy háromszobás lakásban él 69 éves anyjával. Jelenet az Anyám nyakán című filmből (Matthew McConaughey, Kathy Bates, Terry Bradshaw) „Anya az egyetlen ember a földkerekségen, akivel egy srófra jár az…
Az olasz lakosság segítségét kérte a Monti-kormány a költségvetési megtakarításhoz. A kampány értelmében bárki online jelezheti az általa észrevett közigazgatási pazarlást, és javaslatot is tehet a kiadások csökkentésére. A kampány egy napja alatt többszáz tanácsot kapott az olasz kormány.
2012. május 3-án kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, ahol szakértő vendégeink Gyurcsik Attila és Pálfi György beszélnek majd az OTP Bank fundamentumairól, a bankcsoport...
"Nem tudjuk felvenni költekezésben a versenyt" - jelentette ki egy mai sajtótájékoztatón Gerendai Károly, a Sziget fesztivál főszervezője, aki elmondta, több százmillió forinttal volt szükséges csökkenteni a rendezvény költségvetését. Gerendai szerint ennek legfőképp gazdasági okai vannak, hiszen míg a nagy versenytársak fesztiválhelyszínein minden tizedik forint kerül az államhoz áfa formájában,…
Mától az OTP-nél is lehet jegyezni öt külföldi részvényt azok közül, amelyek november óta forognak a Budapesti Értéktőzsde által működtetett BÉTa piacon. Ezzel az OTP második szereplővé válik az úgynevezett árjegyzésben. A megnövekedett forgalomra hivatkoznak és alacsony költségeket ígérnek.
A kéményseprés díjával megegyező pótdíjat fizethetnek azok a budapesti ingatlantulajdonosok, akik nem engedik be az előre bejelentett időpontban a Fővárosi Kéményseprő-ipari Kft. (FŐKÉTÜSZ) munkatársait. A vonatkozó rendeletmódosításról következő ülésén dönthet a Fővárosi Közgyűlés.
Gyurcsány Ferenc egykori sógorának szakdolgozatát csütörtök délelőtt találták meg. A volt miniszterelnök négy évvel Rozs Szabolcs után azonos címmel adta le saját diplomamunkáját.