2012. május 4. péntek

máj. 4
9:53
Jön az e-útdíj - tízszeresen megtérülő befektetés? (Privátbankár)
Megjelent a második Széll Kálmán Tervben szereplő, a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer bevezetésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben. Évi 150 milliárd forintot remél a kormány a rendszer bevezetésétől, míg a kiépítés, üzemeltetés 10 éven át 214,5 milliárd forintba kerülne, aminek egy része kötelezettségvállalás.
máj. 4
9:54
A feketegazdaságot erősítik az új adók (Pénzcentrum)
Elhibázottnak tűnik a kormány fogyasztást terhelő adópolitikája, még úgy is, hogy a piaci szereplők látják, a költségvetési bevétel növelése kényszerpálya a kabinet számára. Rossz időben rossz helyen kerültek a rendszerbe a fogyasztási adók - mondta a Napi Gazdaságnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára....
máj. 4
9:55
Érdemes odafigyelni: külföldi használt autóval nagyot is bukhatunk (Privátbankár)
A legtöbb gépjármű-kategóriában jelentősen csökkent a regisztrációs adó mértéke, melynek hatására az év első négy hónapjában megduplázódott a külföldről behozott használt autók száma. Bár ezek a járművek sokszor igen kedvező áron érhetők el, odafigyelés hiányában rosszabbul is járhatunk velük, mint egy hazai használt autóval.
máj. 4
9:57
A magas üzemanyagár miatt veszteséges volt az Air France-KLM (ProfitLine)
Veszteséges volt az Air France-KLM az idei első negyedévben elsősorban a magasabb üzemanyagárak miatt.
máj. 4
9:59
Másfél éves mélyponton az orosz szolgáltató szektor (ProfitLine)
Az orosz szolgáltatások áprilisi teljesítménymutatója (beszerzési menedzser mutató) 19 hónapja a leggyengébb volt áprilisban.
máj. 4
10:00
Company of Heroes 2 a vörös csillag jegyében (GameStar)
Hivatalos bejelentés még nincs, egy brit magazin hozza el a rajongóknak az örömhírt. Related Stories Az eredeti Star Wars játék elfeledett tévés bemutatója GameStar Aréna Live 2012. 05. 03. Magyarországon világhírű háziszámítógépek - a Plus/4 és testvérei Miyamoto esete a PS Vita-val Önállóan futó Sants Row: The Third - Enter the Dominatrix kiegészítő érkezik
máj. 4
10:00
Az LMP az ügyészséghez és a PSZÁF-hez fordul a devizahitelezés ügyében (Infostart)
Felkéri a legfőbb ügyészt az LMP, hogy kezdeményezzen jogegységi döntést a Kúriánál a devizahitelezéssel kapcsolatos banki gyakorlatok miatt, valamint állásfoglalást kér a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökétől a devizaárfolyamok banki elszámolásának gyakorlatáról - közölte Ertsey Katalin országgyűlési képviselő.
máj. 4
10:00
További részletek a telefonadóról: üzleti előfizetőknek is lesz kedvezmény (ATV)
A Telefonközpont blog úgy tudja, hogy havonta legfeljebb 2500 forint telefonadót kell fizetniük az üzleti előfizetőknek. A tervezetben az szerepel, hogy a törvény júliustól lesz hatályos, de a szolgáltatók ráérnek az adót először szeptemberen fizetni be a költségvetésbe.
máj. 4
10:00
Kemény válogatók és laza tesztversenyek is várnak Vajda Attiláékra (Agroinform)
Szombaton és vasárnap a Szeged melletti Maty-éri pályán rendezik a kajakosok és kenusok idei első versenyét.
máj. 4
10:02
Zwickl és Pattantyús is óriásit javított a világranglistán a kvótaszerzéssel (Agroinform)
Az olimpiai selejtezőn kvótát szerzett Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám egyaránt nagyot javított a világranglistán.
máj. 4
10:03
Megérkezett Budapestre Bruce Willis (Habostorta)
Kedélyesen mosolygott és integetett a fotósoknak a repülőtéren Hosszú várakozás után megérkezett hazánkba a Die Hard sztárja. Egyszerű kék pólóban, napszemüvegben, nagy mosollyal az arcán és mózeskosárral a kezében landolt Budapesten Bruce Willis csütörtök délután. A színész fiatal feleségével, Emma Heming Willisszel és alig egy hónapos újszülött gyermekükkel együtt jött hazánkba az A Good Day…
máj. 4
10:03
Kate Upton videóját betiltották a YouTube-on (BorsOnline)
Upton a Harper’s Bazaar magazinnak állt modellt, amikor a fotózás végén megkérték, lejtsen egy szexi táncot. A modell annyira szexire vette a figurát, hogy a YouTube levette a videóját.
máj. 4
10:04
Neuer a válogatott hangulata miatt is meg akarja nyerni a BL-t (Agroinform)
A Bayern München kapusa szerint az Eb-re készülő német nemzeti csapatnak is jót tenne, ha megnyernék a Bajnokok Ligáját.
máj. 4
10:06
Ausztrál győzelem a női vízilabdások tesztversenyén (Metropol)
A nyári olimpiára óceániai bajnokként kijutott ausztrál női vízilabda-válogatott magabiztosan nyert a házigazda britek ellen a londoni játékok tesztversenyének csütörtök késő esti mérkőzésén.
máj. 4
10:12
További befektetésekre készül a MOL Kazahsztánban (2.) (Portfolio)
További mintegy 250 millió dollárt fektet be a Mol Kazahsztánban, ahol a tervek szerint 2015-ben indulhat meg az az olajkitermelési projekt, amelynek előkészítését a magyar olajipari cég irányítja -...
máj. 4
10:12
Így fizetjük majd az e-útdíjat (Pénzcentrum)
Megjelent a második Széll Kálmán Tervben szereplő, a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer bevezetésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában....
máj. 4
10:14
Lezárult a vizsgálat - Sok pénzt vesztettek a pénztártagok (Portfolio)
Ma adja le Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott a jelentését a nyugdíjpénztárak működésének átvizsgálásáról. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a jelentésben az is szerepel, hogy felelőtlen...
máj. 4
10:18
Mélyponton az orosz szolgáltatási szektor (hirado.hu)
A teljesítménymutató 19 hónapja a leggyengébb volt áprilisban.
máj. 4
10:18
GT3 vs. M3 vs. C63 - titánok monumentális harca videón (Auto Pult)
Mióta autók léteznek, a csúcsra való törekvés folyamatosan ott lebegett a mérnökök szeme előtt, legyen szó a hétköznapokat megkönnyítő fejlesztésről, vagy kiélezett sportosságról. Utóbbi szeretete még most, a károsanyag-kibocsátás szempontjából oly' fontos időkben sem csökkent, amelyet a BMW M3 GTS, a Mercedes-Benz C63 AMG Black és a Porsche 911 GT3 RS 4.0 is jól szemlélet. Ezúttal a britek…
máj. 4
10:18
Kit kapjunk el, ha nem a Diósgyőrt?! - Mink Olivér (Agroinform)
A PMFC és a DVTK ősszel együtt parádézott, tavasszal azonban lefelé vették az irányt. Vajon melyikük áll talpra előbb?
máj. 4
10:20
Elindult a második forduló Iránban (hirado.hu)
A parlamenti választások második körében az összesen 290 képviselői helyből 65-ért versengenek a jelöltek.
máj. 4
10:20
Berlusconi a következő szezonra is megtartja Allegrit a Milannál (Agroinform)
Lehet, hogy nem lesz meg a vágyott bajnoki cím, de a klubelnök nem váltja le a piros-feketék vezetőedzőjét.
máj. 4
10:21
Titkosították az akciót (BorsOnline)
Nem hoznak nyilvánosságra minden információt a magyar hatóságok, hogy honfitársaink testi épségét óvják. Annyi bizonyos, hogy a TEK négy munkatársa tegnap hajnalban megérkezett Szíriába.
máj. 4
10:21
Dubaj: a legek városa (Metropol)
Világtérkép mesterséges szigetekből? A legnagyobb épület, szökőkút, akvárium a világon? Golfpályák, sípálya a sivatagban? Miért ne? Amit az ember el tud képzelni, azt itt meg is valósítják.
máj. 4
10:21
A legszebb homlokzatok (Metropol)
Kihirdették az Év Homlokzata 2011 Pályázat öt kategóriájának győzteseit a Millenárison rendezett nagyszabású gálaesten.
máj. 4
10:22
A dingók okozhatták az erszényes farkas eltűnését Ausztráliában? (hirado.hu)
A kutatók szerint a dingók jóval nagyobbak voltak, mint a fő kontinensen élt erszényes farkasok.
máj. 4
10:24
Szabadult Jichák Rabin gyilkosának bátyja (Metropol)
Kiengedték a börtönből pénteken Jichák Rabin néhai izraeli miniszterelnök gyilkosának bátyját, aki tizenhat és fél évet töltött rács mögött az 1995-ben egész Izraelt megdöbbentő bűncselekményben való cinkosságért.
máj. 4
10:24
Devizahitelezés: a szegedi ítéletet terjesztenék ki (Metropol)
Felkéri a legfőbb ügyészt az LMP, hogy kezdeményezzen jogegységi döntést a Kúriánál a devizahitelezéssel kapcsolatos banki gyakorlatok miatt, valamint állásfoglalást kér a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökétől a devizaárfolyamok banki elszámolásának gyakorlatáról - közölte Ertsey Katalin országgyűlési képviselő pénteken.
máj. 4
10:24
Csúcson a kínai szolgáltatási szektor (hirado.hu)
A kínai GDP körülbelül 45 százalékát adó ágazat teljesítménymutatója október óta a legmagasabb szintre emelkedett áprilisban.
máj. 4
10:27
Asztalitenisz: Zwickl 76, Pattantyús 52 helyet ugrott a világranglistán (She)
Az áprilisi luxembourgi olimpiai selejtezőn bravúros teljesítménnyel olimpiai kvótát szerző Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám egyaránt nagyot javított az előző pozícióján az asztaliteniszezők világranglistáján: előbbi a 200.-ról a 124., utóbbi pedig a 133.-ról a 81. helyre lépett előre.
máj. 4
10:30
Magasan a várt felett a svájci kiskereskedelmi értékesítés (ProfitLine)
Svájcban a kiskereskedelmi értékesítés márciusban közel egy éve nem látott mértékben emelkedett a szövetségi statisztikai hivatal ma közzétett adatai alapján.
máj. 4
10:32
Spanyolországban minimálisan csökkent a munkanélküliség (ProfitLine)
Minimálisan csökkent a munkanélküliek száma Spanyolországban áprilisban, az idegenforgalmi szezon kezdetével.
máj. 4
10:34
Enyhén gyengült a forint (ProfitLine)
Enyhén gyengült a forint, az uniós fizetőeszközt délelőtt fél tizenegy előtt nem sokkal 284,32 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 283,50 forintos jegyzés után.
máj. 4
10:36
Gyors döntést sürget devizahitelügyben az LMP (hirado.hu)
A szegedi precedens ítélet után a Kúriától jogegységi döntést, a PSZÁF-tól állásfoglalást várnak.
máj. 4
10:36
Scarponi és Basso között dőlhet el a "könnyednek" ígérkező Giro (Agroinform)
Az elmúlt évekhez képest idén jóval könnyebb útvonal jellemzi a szombaton rajtoló Giro d'Italia kerékpáros körversenyt.
máj. 4
10:38
Kiszabadult Rabin gyilkosának bátyja (hirado.hu)
16 és fél évet töltött rács mögött, mert segítette öccsét az 1995-ös gyilkosság kitervelésében.
máj. 4
10:39
Siri is került a Samsung Galaxy S III-ba (PCWorld)
Négymagos processzor dübörög a 4,8 colos kijelzővel szerelt mobilban. Related Stories Orico dokkoló ultrabookokhoz Hogyan böngésszünk a fotóink Exif adati között? Facebook újítás: vajon ki olvasta, ami írtam? Az IP-cím még nem személyi igazolvány szám Játékos hétfő: platform alapú puzzle
máj. 4
10:39
Hallgasd meg az olimpiai dalt Tolvai Reniéktől! (Blikk)
Idén Tolvai Reni és Kállay Saunders András énekli az olimpia buzdító dalát. Hallgasd bele Te is!
máj. 4
10:39
Majomfeneket nyalogatott az állatkerti gondozó (BorsOnline)
Az elszánt állatbarát nem riadt vissza attól, hogy egy órán keresztül nyalogassa egy majom hátsóját.
máj. 4
10:39
A Playmate titka a nagy mell? (Habostorta)
A napokban mutatták be az idei Playmate választás 12 döntősét Erős az idei mezőny - nem csak mellben. Ugyan a végső eredményre még közel egy hónapot várnunk kell, addig is megismerkedhetünk a lányokkal... "Azt gondolom, évek óta az egyik legerősebb mezőny az idei, nagyon sok olyan jelölt van, aki szerintem később is megállja majd a helyét. Nagyon nehezen fogunk választani, pont ezért próbáltuk…
máj. 4
10:40
284 fölé ment az euró (hirado.hu)
Enyhén gyengült a forint délelőttre, a kereskedők péntekre a 282-286 közti sávba várják az uniós pénzt.
máj. 4
10:48
Európában is adják a részvényeket (Portfolio)
Az irányadó nyugat-európai indexek többsége lefelé vette az irányt a délelőtt, bár jelentős esést egyelőre még sehol sem láthatunk, a kereskedés kiváró hangulatban telik. Az egyes ágazatok közül az...
máj. 4
10:54
The Elder Scrolls Online - küszöbön a bejelentés (GameStar)
Holnap lövi fel a Bethesda a 2013-as esztendő MMO-nagyágyújának első trailerét és képeit. Related Stories GameStar Aréna Live 2012. 05. 03. Magyarországon világhírű háziszámítógépek - a Plus/4 és testvérei Miyamoto esete a PS Vita-val Önállóan futó Sants Row: The Third - Enter the Dominatrix kiegészítő érkezik Jó Éjt! 2012.05.05.
máj. 4
10:54
Recept: Epres-bazsalikomos-habcsókos pohárdesszert (Mindmegette)
Hozzávalók: Az epermousse-hoz: kb. 15 dkg eper fél marék bazsalikomlevél 2 evőkanál mascarpone 1,5-2 dl habtejszín 1-2 teáskanál vaníliás cukor A kakaós habcsókhoz: 2 tojásfehérje annyi porcukor, amennyitől sűrű masszát kapunk ~ 15 dkg fél teáskanál ecet 2 evőkanál kakaópor
máj. 4
10:54
Tíz utasból egy fizet teljes árú jegyet - tervek a vasúttal (hirado.hu)
Tíz utasból csupán egy vesz teljes árú jegyet, ez az idén 110 milliárd forinttal terheli a költségvetést.
máj. 4
10:56
Nyilvános az új román kormány programja (hirado.hu)
A törvényesség betartása, a társadalmi igazságosság helyreállítása, a természeti erőforrások védelme a Ponta-kabinet prioritásai közt.
máj. 4
10:57
Álmában fojtotta meg magát az alvajáró kislány! (Blikk)
Westcotes - Kedvenc táskájával akasztotta fel magát véletlenül az a 4 éves brit gyerek, aki megrögzött alvajáró volt.
máj. 4
10:58
Parazita támadja a hangyákat zombivá változtató gombát (hirado.hu)
Kutatók szerint egy hiperparazita gomba megtámadja a hangyákon élősködő gombát, és hatékonyan kasztrálja.
máj. 4
11:00
Az albán elnök is bojkottálja a jaltai csúcsot (Metropol)
Az albán elnök sem vesz részt a közép-európai államfők jaltai csúcstalálkozóján, így Bamir Topi már a tízedik elnök, aki a Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán miniszterelnökkel való bánásmód miatt bojkottálja a rendezvényt.
máj. 4
11:03
Egyre bonyolultabbak a telefonadó tervei (Infostart)
Ma ismét egyeztet a kormány a szolgáltatókkal a tervezett telefonadóról. Az újabb elképzelések a szolgáltatók szerint még bonyolultabbak, mint az első változat, ezért azokat még nehezebben tudják megvalósítani a cégek. Többek szerint a rendelkezésre álló idő is túl rövid, hiszen az új adót augusztustól tervezik bevezetni.

Keresés