Néhány bank a gyanú szerint végtörlesztésből eredő veszteségeit akarta mérsékelni azzal, hogy előre megbeszélt forgatókönyv szerint azonos mértékben emelte meg forinthiteleinek kamatait.
"Magyarország egyik legkiemelkedőbb, XXI. századi projektjét jelentjük ma be" - mondta Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter a Budapesten létesítendő, Európa legnagyobb adatátviteli kapacitással rendelkező adatközpontja, a CERN@WIGNER projekt bemutató sajtótájékoztatóján.
A Demokratikus Koalíció egyik vezető politikusa beismerte, hogy feléjük tart Bokros Lajos és Dávid Ibolya. Bauer Tamás úgy fogalmazott Bokros és Dávid potenciális partnere lehet Gyurcsány Ferencnek.
Lehetséges, hogy kínai kézbe kerül a brit Horizon atomenergetikai vállalat, amely az Egyesült Királyság területén tervez két új atomerőművet felépíteni, értesült a Financial Times. A Horizon jelenleg...
Az állami mobilcég létrehozásával a kormány nem titkolt célja az, hogy erősítse a versenyt a hazai mobilpiacon, ezen keresztül pedig megpróbálja letörni az árakat. Orbán Viktor tegnapi kijelentése is erre utal, a miniszterelnök ugyanis az index.hu információi szerint abban bízik, hogy az állami mobilszolgáltató akkora versenyt generál majd a mobilpiacon, hogy az az árakat is a mélybe rántja…
Napjainkban a becslések alapján hazánkban hozzávetőlegesen 150.000 pár küzd meddőségi problémával, azonban más esetekben is előfordulhat, hogy két ember úgy dönt, hogy más vér szerinti gyermekét szeretné a sajátjaként nevelni. Az örökbefogadás lelki hátteréről a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet szakembereit, Dr. Süli Ágota pszichiátert, pszicho- és gyermekterapeutát kérdeztük.
"Magyarország egyik legkiemelkedőbb, huszonegyedik századi projektjét jelentjük ma be" - mondta Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter a Budapesten létesítendő, Európa legnagyobb adatátviteli kapacitással rendelkező adatközpontja, a CERN@WIGNER projekt pénteki bemutató sajtótájékoztatóján.
Az emberi prostituáltak akár el is tűnhetnek 2050-re, ahogy egyre több és több robot veszi át a helyüket a „legősibb szakmában" tevékenykedve. Persze, ha eltűnni nem is fognak, de néhány kutató szerint biztosan visszaszorul majd a valódi, hús-vér szexmunkások száma és talán az emberkereskedelem is.
„Magyarország egyik legkiemelkedőbb, huszonegyedik századi projektjét jelentjük ma be” - mondta Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter a Budapesten létesítendő, Európa legnagyobb adatátviteli kapacitással rendelkező adatközpontja, a CERN@WIGNER projekt pénteki bemutató sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt hetekben a figyelem középpontjába kerülő Spanyolországot egy újabb Görögországként emlegetik, a helyzet azonban korántsem ilyen egyértelmű. Tény, hogy a spanyol gazdaságnak több olyan súlyos problémával is szembe kell néznie, amilyenbe Görögország nemrég belebukott, ugyanakkor sem méretét, sem minőségét tekintve nem vehető egy kalap alá a két mediterrán ország. Mivel azonban a spanyol…
Csütörtökön frissítette a részvénykibocsátáshoz készült tájékoztatóját a Facebook, így a részvényeiért legalább 28, legfeljebb 35 dollárt szeretne kapni. Ezzel 11,8 milliárd dollár tőkét szeretne bevonni, eredetileg ennél jóval kevesebbről volt szó. Most kezdődik a road show, ami után még sok miden változhat.
Magyarország keleti nyitásának fontosságáról beszélt a magyar kormányfő a Karim Maszimov kazah miniszterelnökkel folytatott plenáris tárgyaláson pénteken Asztanában. A találkozó utáni sajtótájékoztatón Orbán Viktor azt mondta, Kazahsztán az élő cáfolata annak, hogy világgazdasági válság lenne.
A délután fél háromkor megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatokig a kivárás lehet a jellemző a piacokon és akárhogy is alakulnak a számok, a publikáció után sem valószínű, hogy az egy hónapja...
A tegnap délután kibontakozott mérsékelt nemzetközi befektetõi hangulatromlás ma délelõtt fokozódott, így a forint is gyengébb szintekre süllyedt annál, mint ahol tegnap reggel...
Nagy gondban van a német energiaellátás, ugyanis a fukusimai történéseket követően 2020-ra a német villamos energiarendszeren 10 GW-nyi teljesítményhiány lesz, és egyelőre nincs egyértelmű elképzelés...
A rendszerváltás óta nem látott mértékű pezsgés tapasztalható az intézményátadások frontján. Az elmúlt három évben hétről tíz százalékra emelkedett azoknak a diákoknak az aránya, akiket egyházi fenntartású oktatási intézményben képeznek. Ez az óvodától az érettségiig 140 ezer gyereket jelent, és a május 31-ig tartó véghajrá még csak most vette kezdetét – írja a Hetek.
A hétvégén kezdetben napos időre lehet számítani, bár néhol előfordulhat zápor, zivatar, majd vasárnap délután megérkezik a hidegfront - közölte Reisz András, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa kedden.
Amerika a sokak által prognosztizált visszaesést el fogja kerülni, Európának pedig a költségvetési egyensúly megteremtése mellett ugyanannyi energiát kellene a gazdasági növekedésre és a munkahelyteremtésre fordítania - véli David Altig, a Federal Reserve Bank of Atlanta alelnöke. Az alapblog.hu-nak adott interjúban azt is kifejtette, hogy a válság a nyugati középosztályt sújtja leginkább és a…
A hétvégén kezdetben napos időre lehet számítani, bár néhol előfordulhat zápor, zivatar, majd vasárnap délután megérkezik a hidegfront - mondta Reisz András, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
Moszkva - Majdnem az életébe került egy orosz férfinak, hogy tett egy sétát ebéd után. A parkban ugyanis eltalálta egy nyílvessző, ami egyenesen a nyakába fúródott.
A volt miniszterelnök nem reagált a fejleményekre, ahogy az egyetem sem. Az utóbbi munkatársai szigorú dékáni utasítást kaptak arra, hogy az ügyről nem nyilatkozhatnak.