2012. május 9. szerda

máj. 9
12:50
Történelem érettségi - Ezek voltak a feladatok (Alternatív Energia)
A reformkor, a kiegyezés, valamint a magyarországi kisebbségek helyzete és IV. Béla uralkodása is témakör a középszintű történelem érettségi vizsga második, esszéfeladatokból álló részében, az eduline.hu oktatási portál információi szerint. Hivatalos tájékoztatást az Oktatási Hivatal (OH) a vizsgák után, kora délután ad a tételekről.
máj. 9
12:51
Diósgyőr: Tisza szerint ő nem egy Messi vagy Ronaldo (Sport365)
Tisza Tibor OTP Bank Liga 27. fordulójának talán legszebb gólját lőtte, miután minden védőt és a kapust is kicselezve lőtt a Pécs kapujába. Önértékelés, jövőbe tekintés.
máj. 9
12:53
Forma-1: rekordot dönthet a Spanyol Nagydíj (Sport365)
Ugyan Rázókő rovatunkban éppen azt fejtegettük, hogy talán megdőlhet az 1983-as öt futamon öt különböző pilóta és csapat győzelmi rekordja, ám ezzel együtt úgy tűnik, hogy az élmenők közül valaki duplázhat.
máj. 9
12:54
Nagy a bizonytalanság, botrányos a forgalom (Portfolio)
A görögök továbbra is sakkban tartják a piacokat, így bár a tegnapi nagyobb esések hullámai a mai kereskedésre nem csaptak át, nagy a bizonytalanság a befektetők körében. A fontosabb európai indexek...
máj. 9
12:54
Nyitott fizetési szolgáltatást indít a MasterCard (Pénzcentrum)
A MasterCard kártyatársaság magyar idő szerint kedden hajnalban jelentette be új, több szempontból is nyitott üzleti modellen alapuló szolgáltatásának bevezetését, a kártyacég azt ígéri, hogy az új megoldásban egyesíti a bolti, a mobilos és az internetes fizetéseket....
máj. 9
13:00
Schiffer szerint Jobbik-aktivisták támadták meg őket (ATV)
Rátámadtak Schiffer Andrásra és az LMP ceglédi önkormányzati képviselőjére szerdán egy Vecsésen rendezett köztéri fogadóórán – mondta el a volt frakcióvezető az MTI-nek. A politikus állítása szerint a támadók a Jobbik aktivistái voltak.
máj. 9
13:03
Baleset a forgatáson (Blikk)
Ha nincs dr. Szegheő Péter, akkor talán tragédia is történhetett volna A doktor című sorozat forgatásán, ahol az egyik statiszta csaknem megfulladt. A főszereplő orvos azonban azonnal beavatkozott és megmentette a mellékszereplőt.
máj. 9
13:03
Kate Middleton túl kihívó ruhát villantott (BorsOnline)
Katalin hercegnő kis híján megmutatta bugyiját is, durván felsliccelt szoknyájában.
máj. 9
13:03
Rendőrkutyák kenneljébe ugrott be az ittas karambolozó (Blikk)
máj. 9
13:05
Szavazz! Hányast adnál az Orbán-kormánynak? (Blikk)
Itt az érettségi szezon. Az ország középiskolájában több ezer végzős ad számot tudásáról. Mi most megadjuk neked a lehetőséget, hogy a kormányt vizsgáztasd. Kíváncsiak vagyunk a véleményedre: hányast adnál Orbán Viktornak és minisztereinek a különböző területeken? Szavazz!
máj. 9
13:06
Beszigorít a PSZÁF a magas THM miatt (Privátbankár)
Több bank is a megengedettnél nagyobb THM-mel ad kölcsönt, annak ellenére, hogy annak plafonját már törvény szabályozza. Erről Kolozsi Sándor, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Fogyasztóvédelmi Igazgatóságának ügyvezető igazgatója beszélt, miután befejeződött a pénzügyi intézmények első körös monitorozása a teljes hiteldíj mutatót maximáló jogszabály alapján.
máj. 9
13:06
Amikor jön a pánik (Gondola)
Szorongás, pánik, halálfélelem? Mi a pánikbetegség, hogyan lehet elkülöníteni a "valódi, szervi eredetű" betegségektől?
máj. 9
13:06
Mit tegyünk, ha elrontottuk a netbanki utalást? (ProfitLine)
Ha elrontottuk a banki utalásunkat, nem visszafordíthatatlan az ügylet. Igaz, szükséges hozzá a jogosulatlanul pénzhez jutó fél lemondása.
máj. 9
13:08
Gyengül a forint - 290 közelében az euró (ProfitLine)
Kis mértékben tovább gyengült a forint a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatban szerdán kora délután a bankközi devizapiacon, az eurót 289,36 forinton jegyezték, kedden délután 287,50 forint volt.
máj. 9
13:18
A test hűtése az agyi károsodás csökkentéséért (WebBeteg)
Ha azonnal igyekeznek a közelben lévők újraéleszteni hirtelen szívhalál bekövetkezésekor, jó esély van arra, hogy az áldozat föléled, de a következő, kritikus időszakban a test hűtése lényegesen javíthatja életkilátásait.
máj. 9
13:18
Galcsikné: nevetséges egy 10 milliós ház árverezése után 75 ezret adni (ATV)
„A felajánlott összeg egyáltalán nem csökkenti a végrehajtás költségeit, holott a kormány éppen ezzel érvel”.
máj. 9
13:18
Barcelona: Manchesterből jönne egy középpályás (Sport365)
Spanyol hírforrás szerint Yaya Touré szívesen futballozna újra a Barcelona csapatában.
máj. 9
13:18
Lionel Messit is rasszista megjegyzésekkel vádolják (Agroinform)
Drenthe állítása szerint a Barcelona szupersztárja több alkalommal is "lenegrózta" őt.
máj. 9
13:20
Olimpialexikon: Krisztina királynő, Dream team és új országok - 1992. Barcelona (Sport365)
Az olimpia közeledtével visszatekintünk az eddigi huszonkilenc nyári játékra. Cikksorozatunk 22. részében az 1992-es barcelonai olimpiáról írunk.
máj. 9
13:21
Agresszívabbak lehetnek a támadók az új szabályozás miatt? (BorsOnline)
Fék lesz vagy inkább olaj a tűzre, hogy bizonyos esetekben nem kell majd bizonyítani az önvédelem jogosságát? Az új büntető törvénykönyv önvédelemre vonatkozó passzusa már most parázs viták tárgya a szakemberek és a laikusok között.
máj. 9
13:22
Légióskörkép: az izlandi másodosztály vonzóbb, mint a magyar NB II (Sport365)
A héten közös megegyezéssel szerződést bontott a Dunaújváros PASE Disztl Dáviddal, aki az izlandi labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Akureyri együtteséhez igazol.
máj. 9
13:23
Csúcsmeccs lesz a spanyol házi döntő Bukarestben (BorsOnline)
Eseménydús mérkőzés várható ma Bukarestben, ahol az Európa Liga döntőjében az egyaránt támadófocit játszó Atlético Madrid és Athletic Bilbao találkozik egymással, kispadján egy-egy argentin edzővel.
máj. 9
13:24
Bekeményít a PSZÁF a magas THM miatt (Privátbankár)
Több bank is a megengedettnél nagyobb THM-mel ad kölcsönt, annak ellenére, hogy annak plafonját már törvény szabályozza. Erről Kolozsi Sándor, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Fogyasztóvédelmi Igazgatóságának ügyvezető igazgatója beszélt, miután befejeződött a pénzügyi intézmények első körös monitorozása a teljes hiteldíj mutatót maximáló jogszabály alapján.
máj. 9
13:24
Rátámadtak Schiffer Andrásra - A Jobbik tagad (Alternatív Energia)
Rátámadtak Schiffer Andrásra és az LMP ceglédi önkormányzati képviselőjére szerdán egy Vecsésen rendezett köztéri fogadóórán - mondta el a volt frakcióvezető az MTI-nek. A politikus állítása szerint a támadók a Jobbik aktivistái voltak.
máj. 9
13:26
A visszaesés után magára találhat az export (Privátbankár)
Elemzői vélemények szerint már a korábbi hónapok adatain is látszódott az export lassulása. A márciusi visszaesés után a következő hónapokban a hazai termelés bővülése miatt lehet némi javulás az exportban. A külkereskedelmi mérleg többlete várhatóan továbbra is jelentős marad, az importot pedig a gyenge belső fogyasztás fogja visszatartani.
máj. 9
13:28
Meglepetés Varsóból - kamatot emelt a jegybank (Privátbankár)
A lengyel központi bank 25 bázisponttal 4,75 százalékra emelte az alapkamatot. A lengyelek tíz hónap után először emelték az irányadó kamatlábat. Az emelés oka a makacsul magas infláció annak ellenére, hogy a gazdaságnövekedés jelentősen lelassult.
máj. 9
13:30
Emelte a kamatot a lengyel jegybank (Portfolio)
Szerdai ülésén 25 bázisponttal 4,75%-ra emelte az irányadó rátát a lengyel jegybank, és ezzel több elemzőt is meglepett. A háttérben vélhetően a felerősödő inflációs aggodalmak állnak. Az elemzők...
máj. 9
13:32
Egis, Richter: csökkenő profitot várnak az elemzők (2.) (Portfolio)
Nettó profit szinten az egy évvel korábbinál alacsonyabb számokat várnak az elemzők a Richter esetében az első negyedéves gyorsjelentésben, az Egis azonban növekedést produkálhatott. A Richter...
máj. 9
13:34
Kőőrlő üzemből épül iroda Egerben (Portfolio)
Vállalkozói övezetet alakít ki egy volt egri kőfeldolgozó helyén a terület tulajdonosa, az önkormányzati tulajdonú EVAT Zrt. az Új Széchenyi Terv támogatásával - közölte a polgármesteri hivatal...
máj. 9
13:36
Tényleg csodaszer-e a fogyásban a káposztaleves-kapszula? (Infostart)
Egy hét alatt öt, két hét alatt 10 kilogrammos rekordfogyást ígérnek a legújabb súlycsökkentőt, a káposztaleves-kapszulát forgalmazók. A reklámok szerint a káposzta hatóanyagait tartalmazó tabletta 45 perc alatt leolvasztja az elfogyasztott zsírokat, ám az internetes fórumozók közül sokan egyáltalán nem tapasztaltak ilyet.
máj. 9
13:36
Felhagy a Danubius követésével az Erste (Portfolio)
Felhagy a Danubius részvényeinek követésével az Erste, amit a részvények alacsony likviditásával (napi 14 ezer eurós forgalom) és közkézhányadával magyaráznak. A vállalat nagytulajdonosa, Sir...
máj. 9
13:36
Vésztanácskozás az EU-ban: Hollande szétrobbanthatja az eurózónát (ATV)
Az európai vezetők attól tartanak, hogy a megszorításokkal szembeni ellenállás miatt szétszakad az eurózóna és szakadék keletkezik Franciaország és Németország között. A francia és a görög választásokat követően Olaszország is erre utaló jelet adott.
máj. 9
13:36
Eddig mintegy száz doppingellenőrzésen estek át a magyarok (Agroinform)
Eddig mintegy száz doppingellenőrzésen estek át a londoni paralimpia kvalifikációs versenyeiben részt vevő sportolók.
máj. 9
13:38
Feltáratlan kincsek a devizapiacon (Portfolio)
A devizapiac kifogyhatatlan lehetőség halmazából mai cikkünkben két újabb kiváló ötletet mutatunk be, ahol a jövőben akár pozíció is nyitható. A két devizapár pedig nem más, mint az AUD/USD, valamint...
máj. 9
13:38
A város vezetése támogatja ezentúl a szakosztályokat Dunaújvároban (Agroinform)
A dunaújvárosi önkormányzat közvetlenül a létesítményeket használó szakosztályokat fogja.
máj. 9
13:39
Öngyilkos lett a macska halála miatt a férfi (BorsOnline)
Michael McAleese képtelen volt feldolgozni házi kedvence halálát, a gyászolás helyett inkább az öngyilkosságot választotta.
máj. 9
13:39
Veszteség nélküli évet vár a Synergon (ProfitLine)
A Synergon Csoport átalakításának egyik fő eredménye az lesz, hogy a 2012-es évet már veszteség nélkül zárja - mondta Jutasi Zoltán, a Synergon Informatika Nyrt. vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
máj. 9
13:40
Állami Nyomda: feleződhet a nettó profit (Portfolio)
Üzemi szinten kismértékű bővüléssel, nettó szinten azonban profit feleződéssel számolnak az elemzők az Állami Nyomda első negyedévére vonatkozóan. A Portfolio.hu által összeállított konszenzus...
máj. 9
13:41
Oszkó Péter lemondott a Wizz Air igazgatósági tagságáról (ProfitLine)
Lemondott a Wizz Airben betöltött igazgatósági tagságáról Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere.
máj. 9
13:42
Rossz hír: a lábukkal szavaztak az ingatlanalap befektetői (Privátbankár)
Kudarcba fulladt a legnagyobb, hatmilliárd euró feletti német ingatlanalap, a SEB Immoinvest újbóli megnyitása, miután jóval több befektetési jegy tulajdonosa kérte vissza pénzét, mint amire az alap 30 százalékát kitevő likvid eszközök fedezetet nyújtottak. Ez rossz hír lehet azoknak a magyaroknak is, akiknek a pénze két éve fagyott be egy hasonló konstrukcióban. A végelszámolás öt évig is…
máj. 9
13:42
Üres plázából alakítják ki az új kormányhivatalt (Portfolio)
Tatabányán a kormányhivatal törzshivatalát és szakigazgatási szerveit az Omega Pláza néven ismert, üresen álló 14 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontba költöztetik - jelentette be Navracsics Tibor...
máj. 9
13:42
Eltűnt egy repülőgép Indonéziában (Metropol)
Bemutatórepülés közben, 44 emberrel a fedélzetén eltűnt a radarképernyőkről egy orosz Szuhoj gyártmányú Superjet 100-as repülőgép Indonéziában, Jakarta közelében - közölték az indonéz hatóságok szerdán.
máj. 9
13:42
A Ponta-kormány lecseréli a prefektusokat (Kripto Akadémia)
Romániában a Ponta-kormány lecseréli a megyei kormánybiztosokat (prefektusokat) és nem a megyék helyett, hanem azok fölött alakítana ki közigazgatási régiókat - derült ki az új román miniszterelnök egy televíziós interjújából, amelyet a Rador hírügynökség idézett.
máj. 9
13:44
Biztosítási adó: mennyit terhelnek ránk a biztosítók? (Privátbankár)
Piaci szinten erősen össze vagyunk kötve a belső fogyasztással. A biztosítási piac késve, de reagált a válságra, hatása tartósan jelen van - mondta Kálózdi Tamás, a Signal Biztosító vezérigazgatója, aki az idei évre stagnálást vár. A 821 milliárdos biztosítási piac 2,7%-ot csökkent Magyarországon tavaly, miközben a Signal 5,7%-os pluszban zárta az évet.
máj. 9
13:48
Sokakat meglepett a lengyel jegybank: emelte a kamatot (Portfolio)
Szerdai ülésén 25 bázisponttal 4,75%-ra emelte az irányadó rátát a lengyel jegybank, és ezzel több elemzőt is meglepett. A háttérben vélhetően a felerősödő inflációs aggodalmak állnak. Az elemzők...
máj. 9
13:48
Így lopják a profik a gázolajat: régi-új trükk (Pénzcentrum)
Saját szállítmányát csapolta meg barátjával egy gázolajat szállító kamionsofőr. Közel 200 litert már kannákba is töltöttek, amikor a rendőrök rajtakapták a két férfit. Saját használatra szerették volna több mint 400 liter üzemanyagot lopni....
máj. 9
13:48
Ottlik Géza író 100 éve született (Metropol)
Száz éve, 1912. május 9-én született Budapesten Ottlik Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, az Iskola a határon alkotója, többszörös magyar bridzsbajnok.
máj. 9
13:50
„Nemzeti” lesz az Operettszínház (Metropol)
Közszolgáltatási szerződést köt a Budapesti Operettszínház a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal, hogy a teátrum az előadóművészeti törvény módosítása alapján felálló új finanszírozási rendszerben „nemzeti” minősítést kaphasson - erről döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
máj. 9
13:51
AC Milan, Juventus: a legendák Amerikába tartanak (Sport365)
Sajtóértesülések szerint a Serie A ászai Amerikában folytathatják pályafutásukat. Inzaghi, Nesta és Del Piero is célkeresztben van.
máj. 9
13:53
Lencse: "Cél az Európa Liga!" (Sport365)
A KTE házi gólkirálya, Lencse Lázsló csalódott az elmaradó Ligaválogatott meccs miatt, de már csak a Pápa elleni gólokra gondol.

Keresés