Negyven órát és 16 783 kilométert utazott egy kijevi születésű család azért, hogy Új-Zélandról odaérjen az ukrán válogatott első mérkőzésére. Megérte, hiszen győzelmet ünnepelhettek.
A Központi Nyomozó Főügyészség februárban kezdett nyomozni Vizoviczki László, számos szórakozóhely tulajdonosa és társai ellen, miután a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentette a "hajógyári bandát" - olvasható a csütörtökön megjelenő Heti Válaszban.
Levélben tájékoztatta Martfű polgármesterét a Stadler Rail AG vezetése arról, hogy mégsem telepít üzemet a városba. Biztató, számos új munkahely létrehozására irányuló, a cég és az önkormányzat között az elmúlt nyár végén kezdődött tárgyalássorozat zárult le ezzel a nem várt, kedvezőtlen végkifejlettel - olvasható Martfű internetes honlapján.
Az Európai Bizottság nem fűzött elmarasztaló véleményt a készülő magyar trafiktörvényhez annak notifikációs eljárásában, így a tagállami észrevételekre adott válaszokat követően, augusztus 17-e után...
Peking tagadja, hogy kínai vállalatok törvénybe ütköző módon tiltott terméket exportáltak volna Észak-Koreába - közölte a kínai külügyi szóvivő szerdán.
A Központi Nyomozó Főügyészség februárban kezdett nyomozni Vizoviczki László, számos szórakozóhely tulajdonosa és társai ellen, miután a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentette a "hajógyári bandát" - olvasható a csütörtökön megjelenő Heti Válaszban.
Szerdán a második fordulót rendezték meg a tizenegyedik vízilabda Világliga Szuper Döntőjében. A játéknapon Kína némi meglepetésre megszorította a magyar válogatottat kétszer is legyőző Amerikát. A horvátok drámai mérkőzésen győzték le a spanyolokat.
A 24 éves Silvério személyében hétfőtől egy héten keresztül portugál csatárt tesztelhet a Haladás Sopron Bank szakmai stábja. A játékos legutóbb a portugál másodosztályban futballozott, jelenleg szabadon igazolható.
A tegnapi rali után csökkenéssel indították a mai kereskedést az irányadó amerikai indexek, de mostanra néhány pontos pluszba kapaszkodtak. A befektetők fókuszában továbbra is az európai...
A mai napon jelentették be az ország villamosenergia elosztói, hogy elindítják a Magyar Energia Hivatal felügyelete mellett az okos mérés pilot projektet, melynek célja, hogy gyakorlati tapasztalatokat gyűjtenek az intelligens mérőeszközök magyarországi használhatóságáról. Az Európai Unió előírásai szerint az árampiacon 2020-ra a fogyasztók 80 százalékánál intelligensre kell cserélni a mérőórákat,…
A Francia Labdarúgó Szövetség meghívta Eric Abidalt, az áprilisban májátültetésen átesett válogatott védőt a svédek elleni, jövő keddi Európa-bajnoki mérkőzésre Kijevbe.
A nem megfelelő fogmosásból eredő szegényes szájhigiénia növelheti a rákos megbetegedés miatti korai halálozás kockázatát - állapították meg a szakemberek.
Sikerült stabilizálni a helyzetet a Duna pozsonyi szakaszán a kedden bekövetkezett gázolajömlést követően - közölte a TASR szlovák hírügynökség Peter Ziga szlovák környezetvédelmi miniszter bejelentésére hivatkozva szerdán.
A népszerű színésznő lányai nagyon aggódnak édesanyjuk állapota miatt. Szerintük Demi még mindig a padlón van és a rehabon eltöltött idő nem volt elég ahhoz, hogy összeszedje magát.
Roberto Di Matteo marad a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője. A klub szerdán közleményben jelentette be, hogy a 42 éves tréner, aki az idény közben ideiglenesen vette át a gárda irányítását, kétéves szerződést írt alá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,95 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 16.962,98 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 5,6 milliárd forint volt, a vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, a többi gyengült az előző napi záráshoz képest.
Varsó polgármestere szerdán bocsánatot kért az Európa-bajnokságra a lengyel fővárosba érkezett vendégektől a lengyel futballhuligánok előző napi erőszakos fellépése miatt.
Az egészségügyi rendszer irányításának és finanszírozásának egységesítését irányozza elő az osztrák kormány, a tartományok, valamint az egészségpénztárak megállapodása.
Pár-bajok – 1. rész - Idővel minden szerelmi kapcsolatban felmerül valamilyen probléma, amit ha nem oldanak meg, szakítás is lehet belőle. A gondokra azonban van megoldás. Ezeket mutatjuk be új sorozatunkban.
A portugál labdarúgó-válogatott szerdán 3-2-re győzött a dán csapat ellen az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság B csoportjának második fordulójában.
Elkezdte tárgyalni a kanadai szenátus a bevándorlási törvény tervezett módosítását, amelynek alapján a Kanadában menekültstátusért folyamodó magyar cigányok többségét is gyorsított eljárás után küldhetik haza.
Nem jelent túl nagy veszélyt a Gazpromra nézve a gázmezők átmeneti kimerülése, a Déli áramlatnál jobb megoldás az ukrán konszolidáció, Orbán későn tett gesztusai mit sem érnek, a közpénzekre nagyon vigyázni kell - Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő elemzi a gázhelyzetet.
A portugál labdarúgó-válogatott szerdán 3-2-re győzött a dán csapat ellen az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság B csoportjának második fordulójában.
A BMW a jövőre startoló vadonatúj "i"-szériával rögtön két meglepetést is okozott: egyrészt még az első i-modell megjelenése előtt megnyitja különleges "i” autószalonját, másrészt pedig meghökkentő módon az első speciális kereskedést nem otthonukban, mondjuk Münchenben nyitják meg a bajorok, hanem Anglia fővárosában.
Természetesen mindenki perszelőbb szerelmi életre vágyik. De az igazi gyönyörhöz nem elég a gyertyafényes vacsora és a szexi fehérnemű. Kemény munka és sok gyakorlás! Ez utóbbi talán nem is olyan rossz - a párod biztosan nem ellenkezik majd. Próbáljátok ki még ma este!
Dánia-Portugália 2-3 (1-2) - Igaza lett Paulo Bento portugál kapitánynak, korai volt még temetni csapatát az első vereség után, hiszen a dánok ellen sikerült begyűjteniük a három pontot, életben tartva ezzel továbbjutási esélyét.
A kötelező választási részvétel előírása - amint nemzetközi példák bizonyítják - növeli a kormányok legitimációját, a demokratikus intézményrendszerbe vetett hitet és a választói tudatosságot - közölte Molnár Zsolt országgyűlési képviselő.