Az Európai Bizottság nem fűzött elmarasztaló véleményt a készülő magyar trafiktörvényhez annak notifikációs eljárásában, így a tagállami észrevételekre adott válaszokat követően, augusztus 17-e után lehetőség nyílik a törvényjavaslat végszavazására.
Hamburg — „Így nem lehet elbánni egy édesapával! Legalább felhívhattak volna" – panaszolta Jörg Kaulitz (44), miután bírósági határozatot kapott arról, hogy többé nem beszélhet nyilvánosan a fiairól, a Tokio Hotel énekeséről és gitárosáról.
Az MTV új, óbudai székházának bérleti szerződésével kapcsolatban merült fel hűtlen kezelés gyanúja a volt elnökkel szemben. Rudi Zoltán azt mondja: szakszerűen járt el és így tettek vezető munkatársai is. Az alábbiakban a Dr. Békés Ádám ügyvéd által jegyzett sajtóközleményt olvashatják.
Kecskemét — Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész Hagyó Miklósra (45) és egy kivételével összes vádlottársára a volt szocialista főpolgármester-helyettes perének első tárgyalásán.
Ősztől kevesebbet kell gyalogolniuk a Ryanair utasainak a repülőgépjükhöz, a Budapest Airport ugyanis egy könnyűszerkezetű épületet állít fel a 2-es terminál közelében....
A dán csapat hatalmas meglepetésre verte Hollandiát az első csoportkörben, míg a portugálok kikaptak a németektől. A két csapat így vág neki a "halálcsoport" ma esti első összecsapásának.
Jelen pillanatban is izgalmas verseny folyik minden egyes gramm széndioxidért, az autógyártók csatája mára ezen a frontos a legélesebb. Az utóbbi időben itt a Citroën ért el szép eredményt, ugyanis 2012 első negyedévében a Peugeot-val karöltve 2,1 grammal (125,5 g/km-re) csökkentette modelljei átlagos CO2–kibocsátását, és ezzel Európa 27 országát tekintve a legjobb eredményt érte el.
A nyár egyértelműen a kabriósok évszaka, a Ferrari pedig stílszerűen, a jövő nyár folyamán mutatja be tetejétől megfosztott orrmotoros sportautójának utódját. Noha nemrég frissült a maranellóiak büszkesége, jövőre már időszerű lesz a műszakváltás.
Budapest — Holnaptól csakis egészséges ételeket eszünk! – fogadkozott Fehér István (61) budapesti olvasónk, aki 50 ezer forint értékű ételkiszállítást nyert a Blikk Bumm játékkal.
Mostanában pezseg az élet a Nissan Juke körül, hiszen a tesztek lecsengése után a 485 lovas Juke R borzolta a kedélyeket – úgy Dubai utcáin, ahogy aztán később Budapesten is. Ezúttal pedig, felocsúdva a lóerők és a zseniális összkerékhajtás mámorából a gyártó sportrészlegének tuningverziójáról adhatunk hírt.
Budapest - Milliókat veszített ugyan az üzleten, mégis örül a V-Tech zenekar frontembere, a rendőrség ugyanis lezárta a vizsgálatot Kefir (33) gyógyító gombákat forgalmazó cége ügyében.
Ez a történet a megszokottól kicsit eltérő: Amerikában született, ott is nevelkedett, majd a tengeren átkelve Olaszországban vetette meg a lábát, hogy onnan hódítsa meg a kontinenst. Vajon sikerül neki?
Budapest - Mindent megtesz a Neo FM-et üzemeltető FM1 Zrt., hogy megnyugtató megoldást találjon a rádió jövőjét illetően. A Médiatanács a napokban 750 millió forint befizetésére kötelezte az adót.
Még totálkár esetén sem fizet a casco, ha lejárt a kocsi forgalmija, vagy ha „területi hatályon kívüli” országban történik baleset. Nincs kártérítés arra sem ha rágcsálók rongálják meg a járművet, vagy ha télen a nyári ablakmosó szétfagy a vezetékben. Egy biztosítási alkusz csokorba szedte azokat a leggyakrabban figyelmetlenségből adódó okokat, amelyek miatt a kockázatviselők megtagadják a casco…
Bár a legutóbbi egészségügyi salátatörvény még a parlament előtt van, már az annak folytatását jelentő, több rendelet módosításáról szóló tervezetcsomagot is közigazgatási egyeztetésre bocsátották, amelyből egyebek mellett kiderül: a dolgozók bérrendezésére több mint 28 milliárdos fedezettel számol a kormány.
Az orosz kormány jelentősen lefelé módosította az első negyedévi gazdasági növekedésre vonatkozó adatot szerdán. Ez egyben azt jelenti, hogy a tavalyi utolsó negyedévhez képest lassult a gazdaság bővülése.
Már a végső egyeztetésnél tartanak a taxis szakszervezetek és a főváros. Továbbra is vannak vitás pontok, a taxisok 240 forintos fix tarifát szeretnének, a BKK viszont 270-et ajánl, de nincs egyezség a rendelet bevezetésének időpontjáról sem.
A portugálok már 2-0-ra vezettek, sőt, Ronaldo belőhette volna a harmadik gólt is. Azonban kihagyta a száz százalékos helyzetet, és ez megbosszulta magát: a dánok előbb szépítettek, majd egyenlítettek. Már úgy tűnt, döntetlen marad az eredmény, amikor Valera eldöntötte a meccset.
A BMW a jövőre startoló vadonatúj "i"-szériával rögtön két meglepetést is okozott: egyrészt még az első i-modell megjelenése előtt megnyitja különleges "i” autószalonját, másrészt pedig meghökkentő módon az első speciális kereskedést nem otthonukban, mondjuk Münchenben nyitják meg a bajorok, hanem Anglia fővárosában.
Baló György három éve tűnt el a képernyőről, tavaly elvált, idén felmondott a királyi tévénél. Csütörtökön ünnepli 65. születésnapját, de nem akar nyugdíjba menni
Budapest — A hazánkban forgató Bruce Willis (57) csak a munkáját végezte, de olvasó-riporterünknek nem ez jutott először eszébe, amikor meglátta a hajléktalannak tűnő, vértől mocskos alakot.
A Kontinentális Jégkorong Liga (KHL) 2012/2013-as szezonja szeptember elején veszi kezdetét. Mint kiderült 2013 januárjában a liga két alapszakasz mérkőzést fog rendezni Brooklynban, azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mely csapatok utaznak majd Amerikába.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága 120 ezer euróra büntette az orosz sportági szervezetet, mert a válogatott szurkolói több ízben is botrányt okoztak az ukrán-lengyel közös rendezésű kontinensviadalon.
Az eurózóna felbomlása katasztrofális lenne a turizmus számára is. A repülőutakra 20 százalékkal, általában turizmusra szánt kiadások hasonló mértékben eshetnek vissza - számolta ki az Euromonitor...
A bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő Szolnoki Olajban folytatja pályafutását Simon Balázs, aki eddig az Albacomp Fehérvár kosárlabdacsapatát erősítette.
Budapest — Nehéz év előtt áll az egészségügy! Különösen a gyógyszerkasszára vár sanyarú sors, mivel 2013-ban harminc százalékkal csökkenhet a gyógyszertámogatásra fordított pénz a Népszabadság birtokába jutott költségvetési tervezet szerint.