Módosító javaslatot nyújtott be a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvénytervezethez a Parlament költségvetési bizottsága csütörtökön. Ebből kiderül, hogy fizetési műveletenként legfeljebb 6 ezer forint lenne a tranzakciós illeték, ez a pénzügyi stabilitás szempontjából pozitív változás. Egy másik lényeges módosítás, hogy az illeték hatálya kiterjedne az MNB bizonyos műveleteire is. A…
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ezt azután jelentette be, hogy csütörtök délelőtt egyeztetett Rogán Antallal, a Fidesz és Harrach Péterrel, a KDNP frakcióvezetőjével a kormánypártok által megfogalmazott, a munka világát érintő, a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot módosító indítványok konkrétumairól.
Az EU-országok állam-, illetve kormányfői csütörtök délután Brüsszelben megkezdték a gazdasági növekedés ösztönzésére, az euróövezet megszilárdítására és az uniós integráció további elmélyítésére irányuló kétnapos csúcstalálkozójukat.
A német kormány hajthatatlanul elutasítja az euróövezeti közös kötvény koncepcióját a jelenlegi formájában - derül ki a csütörtökön megkezdődött uniós csúcs kapcsán elhangzott nyilatkozatokból, amelyek szerint a német kormány egy folyamat betetőzéseként, és nem a kezdeteként képzeli el a közös pénzt használó országok államadósságának közössé tételét.
Megirigyelte a Disenylandek sikerét Hugo Chávez, Venezuela államfője, ezért a kommunista országában is felépítenek egy vidámparkot. Az új szórakozóhely látványosságai között egyaránt feltűnnek a szocializmus “hősei” és a kapitalista világ politikusai egyaránt.
A Durex Nemzetközi Szexuális Jóléti Kutatásából kiderül, hogy világszerte mindössze minden harmadik ember (35%) élvezte az első szexuális együttlétet. A hazai eredmények a nemzetközi tendenciát követik, ráadásul a magyarok csupán 17%-a élte meg kiemelkedően fontos élményként szüzessége elvesztését.
Vágó Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: az LMP helyesnek tartja, hogy a kormányoldal járulékcsökkentéssel próbálja beindítani a munkahelyteremtést, de megítélésük szerint ennek fedezetéül a többkulcsos adórendszer bevezetése szolgálhatna. Van háromszázmilliárd forint mozgástér a költségvetésben, de ennek kihasználásához az kellene, hogy…
Az amerikai legfelsőbb bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy Barack Obama elnök egészségügyi reformja megfelel az alkotmánynak; a testület megerősítette a reform központi elemét, a kötelező egyéni egészségbiztosítást.
Az amerikai legfelsőbb bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy Barack Obama elnök egészségügyi reformja megfelel az alkotmánynak; a testület megerősítette a reform központi elemét, a kötelező egyéni egészségbiztosítást.
Ezerrel dübörög a foci Eb, ami mágnesként vonzza a dögösebbnél dögösebb szurkolólányokat. Nézd meg nálunk naponta az EURO 2012 legszexibb drukkercsajait az Eb Baby-k rovatban. Íme a csütörtöki felhozatal.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint jövőre a bruttó hazai termék - a tervezett 1,6 százalék helyett - akár 2 százalékkal növekedhet annak a munka világát érintő, tehercsökkentő csomagnak köszönhetően, amelyről csütörtökön egyezett meg a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Fidesz-KDNP-frakciószövetség.
Megkezdődött az Európai Uniós csúcs és a kiélezett várakozásban már meg is jelentek az első információs morzsák. A nyitás előtt érkezett amerikai makroadatok nem okoztak meglepetést, így a határidős...
Az USA-ban publikált makrogazdasági hírek sem tudtak változtatni a kereskedés irányán a vezető nyugat-európai börzéken. Az időközben megkezdődött uniós csúcsról pedig már elkezdtek kiszivárogni az...
A tőkepiacokat jelenleg az euróövezeti közös kötvény kilátása mozgatja - főleg a zuhanás irányába, mert mindenki érzi, hogy ilyen kötvény egyensúlyi elem lehetne a térség fizetőképes, illetve nehezen teljesítő országai között, ugyanakkor az is valószínű, hogy ilyen kötvény nem lesz máról holnapra.
Háromszázmilliárd forint értékű, a munka világát érintő, tehercsökkentő csomagban állapodott meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Fidesz-KDNP-frakció - jelentette be csütörtökön az MTI...
A szerdai megbillenést még gyorsan ledolgozta a forint, de csütörtökön ez már nem ment: az euró jegyzése egészen 290-ig szaladt, azaz másfél hetes mélypontra esett a magyar fizetõeszköz. Ebben...
Az IMF elégedett a jegybank függetlenségének biztosításával, és a vonatkozó jogszabály parlamenti elfogadása után "kész tárgyalásokat kezdeni" a magyar kormánnyal a pénzügyi támogatásról - ezt erősítette meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szóvivője, Gerry Rice.
Az asztma a légutak gyulladásos betegsége. Nem asztmás dohányosokban is gyakran alakulnak ki légúti gyulladásos folyamatok, így érthető, hogy az asztmás betegek esetében a füstölgés káros hatásai hatványozottan érvényesülnek.
A Bankszövetség tudott a tranzakciós illetékkel kapcsolatos javaslatok egy részéről, arról azonban ők is most hallottak először, hogy a Magyar Nemzeti Bankot is bevonnák a megadóztatottak körébe.
Jogsértő beszállítói szerződések miatt 50 millió forint, a versenyhivatali eljárás ismételt elhúzása miatt pedig 35 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-re.
Az IMF elégedett a jegybank függetlenségének biztosításával, és a vonatkozó jogszabály parlamenti elfogadása után "kész tárgyalásokat kezdeni" a magyar kormánnyal a pénzügyi támogatásról - ezt erősítette meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szóvivője, Gerry Rice csütörtökön az MTI érdeklődésére.
Budapest — Nyílt levélben kérte ki magának a Blikk földügyekkel foglalkozó cikksorozatának állításait Győrffy Balázs fideszes parlamenti képviselő és polgármester, akinek, mint azt a hétfői számunkban megírtuk, rokkantnyugdíjas édesapja 10 hektáros szántóhoz jutott Nagyacsádon.
János Károly spanyol király szerint az ország labdarúgó-válogatottjának minden esélye megvan arra, hogy megnyerje az Európa-bajnokság vasárnapi döntőjét.