A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,70 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel, 16.783,26 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Több mint 130 évvel a megépítése után először láthatja a nagyközönség Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeum trópusi különlegességekkel beültetett pálmaházát, amelyet szombaton nyitottak meg a látogatók előtt.
A Magyar Bankszövetségnek nem volt tudomása az egyes monetáris politikai eszközök illetékalapként nevesítéséről, a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) érintő rendelkezések egyáltalán nem képezték egyeztetés tárgyát - közölte csütörtökön a szövetség.
Ezt állítja a Marca, mely az olasz médiában terjedő pletykákra hivatkozik, amikor azt írja, hogy Paddy Lowe alaposan figyelemmel követi az F2012 első pull-rodját, nyomórudas felfüggesztését.
A jelenlegi elképzelések alapján a következő hét évre szóló uniós költségvetésből több ország, így Magyarország is kevesebb kohéziós forráshoz jutna. Áder János köztársasági elnök az InfoRádióban azt...
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke azt kérte az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőitől, hogy csütörtökön kezdett kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójukon ne a hosszú távú stratégiai kérdések megvitatására szánjanak sok időt, hanem hozzák meg azokat a sürgető döntéseket, amelyeket az eurózóna mostani pénzügyi problémái megkövetelnek.
A XIII. kerület önkormányzatát "megnyugvással tölti el", hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Prohászka Ottokár Szobráért Alapítvány visszavonta a helyi szoborállítással kapcsolatban beadott kérelmét - közölte az önkormányzat sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.
Mikortól, milyen időközönként és mennyi zsebpénzt adjunk a gyereknek, hogy az a legjobb legyen mindenkinek? – a kérdést különösen sok szülő fogalmazza meg most, a vakáció idején, a válaszok is eltérôek. Erre nézvést adunk tanácsokat cikkünkben.
Nagy esés mutatkozik az olaj piacán, már 3% feletti mínuszban jár a WTI árfolyama. Nemcsak az olajat, hanem az arany-ezüst párost is lefele kalapálják a befektetők. A JP Morgan kereskedési...
Csütörtökön, az EU-csúcsértekezlet kezdő napján visszatért a pesszimizmus a piacokra a találkozó várható eredményekkel kapcsolatban. Az értekezlet napirendjén fontos kérdések vannak, de az előzetes kormányzati nyilatkozatokból látható, hogy nem születnek olyan sorsfordító döntések, amelyek már rövid távon enyhíthetnék a dél-európai országok adóssággondjait.
Az euróövezeti tag Szlovénia nem tervez nemzetközi mentőcsomagot kérni nehézségekkel küzdő bankjainak, de a jövőre nézve teljesen nem zárhat ki egy ilyen lépést - közölte a szlovén pénzügyminiszter csütörtökön.
A halálos beteg Olivia Downie-nak megmondták külföldi kezelőorvosai, semmi esély nincs arra, hogy életben maradjon. A hétéves gyerek bátor döntést hozott, elhatározta visszarepül hazájába, hogy szembe nézzen a halállal.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Befejeződött a budai Vár-barlang és a Rácskai-barlang rekonstrukciója. Mintegy 369 millió forintból felújították a Nagy Labirintust, a Bécsi kapu tér alatti, a Táncsics Mihály utca alatti, valamint a Dísz tér alatti üregeket, és kiépült a fokozottan védett Rácskai-barlang bejárata is.
Már több mint 12 000 elfogadóhelyen lehet felhasználni az OTP SZÉP kártyát, többek között a nagy nyári fesztiválok belépő jegyei is megvásárolhatók vele. Ugyanakkor a felhasználási lehetőségek széles skálájáról való tájékozódás mellett legalább olyan fontos, hogy mind az elfogadóhelyek, mind a felhasználók odafigyeljenek a helyes és biztonságos kártyahasználatra a nyári szezonban is.
A gazdaságok és pénzpiacok számára évtizedeket vehet majd igénybe, hogy normalizálódhasson helyzetük az adósságválságot követően - véli Bill Gross, a világ legnagyobb kötvényalapjának kezelője....
Piaci pletykák szerint a Linde 40 dollárért megvenné a most 31 dolláros árfolyamon forgó Lincare-t, amely lélegeztető gépeket üzemeltet a betegek otthonában - olvashatjuk a mai Erste BÉTa hírekben.
Elkezdődött az ismét sorsfordítónak beharangozott uniós csúcstalálkozó, amely már a 20. azóta, hogy a pénz- és tőkepiaci válság 2010 elején a görög problémák nyomán megrengette a fizetési övezetet....
A brit rendőrség csütörtökön felszólította Julian Assange-ot, a kiszivárogtatásaival világszerte nagy botrányt keltett WikiLeaks portál alapítóját - aki Ecuador londoni nagykövetségére menekült -, hogy jelenjen meg egy fővárosi rendőrőrsön kiadatási ügyével kapcsolatban.
A teljes körű gazdasági unió kiépüléséhez szükséges építőelemek további részletezését és pontos ütemezésének megtervezését kérik várhatóan az Európai Unió tagországainak vezetői (Európai Tanács) Herman Van Rompuy-től, a testület elnökétől és segítőitől pénteken befejeződő brüsszeli találkozójukon.
Varsóban Németország lép pályára Olaszország ellen a 14. Labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntőjében. Tartsanak velünk élő, szöveges tudósításunkban.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Perez tartották a legesélyesebbnek arra, hogy felváltsa Felipe Massát a Ferrariban, a mexikói pilóta azonban még nem gondolkozik az újabb szezonon. Perez nem biztos abban, hogy a legjobb számára a Scuderia.
Tizennyolc technológiai cégre vonatkozó célárfolyamát csökkentette a JP Morgan, köztük az Apple, vagy a HP-re megfogalmazott várakozást is. A befektetési bank a lépést azzal indokolta, hogy Európában...
Ha az alaptörvény keretei között csorbítja a hatalom egy alkotmányos intézmény jogköreit, az államfőnek nincs lehetősége politikai vétóra - mondta a köztársasági elnök az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban. Áder János az Arénában tudás, a teljesítmény és a szorgalom megbecsülésének fontosságáról is beszélt. Hozzátette: egyik legfontosabb feladatának azt tartja, hogy felhívja a figyelmet a…
Nem egyeztetett a tranzakciós illeték államkincstárra és jegybankra tervezett kiterjesztéséről a Magyar Bankszövetséggel a kormány - közölte a szervezet. A Bankszövetség ugyanakkor üdvözölte, hogy az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága által a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági módosító javaslat számos olyan elemet tartalmaz, amely…
A szimpatikus vesztes szerepe jutott Portugáliának, amely 0-0-s végeredmény után tizenegyesekkel kapott ki (4-2) az Eb-elődöntőben a spanyoloktól. Ronaldo az égieket hibáztatja.