A kormány munkahelyvédelmi akcióterve úgy rontja számottevően a költségvetés pozícióját, hogy érdemben nem járul hozzá a foglalkoztatás bővítéséhez - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében.
Árupiaci körképünkben a legfontosabb termények piacainak helyzetét elemezzük az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium legutóbbi prognózisai alapján. A továbbiakban a többi piac, így az olaj-, a réz- és az arany piac mai helyzetének fundamentális-technikai elemzését nyújtjuk. (XTB Magyarország)
A legtöbb jogsértés a kereskedelmi, egészségügyi és szociális ellátás és a személy- és vagyonvédelmi ágazatokban volt a bérkompenzációval összefüggésben - összegezte tapasztalatait a Népszabadságnak a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH).
Egyelőre nem dőlt el, hogyan küldik nyugdíjba azt a megközelítőleg harmincezer közszolgát, akik elérték a 62 éves nyugdíjkorhatárt. Az biztos, hogy az egészségügyben, valamint a felsőoktatásban komoly gondot okozna a kényszernyugdíjazás - tudósít az InfoRádió.
Az Alkotmánybíróság (Ab) döntéseit meg kell valósítania a törvényhozónak, ez a jogállamiság egyik legfontosabb kritériuma - mondta Paczolay Péter, a testület elnöke az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorában a bírák nyugdíjazási szabályainak alkotmányellenességéről szóló Ab-határozat kapcsán.
A kismamák továbbra is igényelhetik a jövedelemkompenzációt, viszont már nem jár januárra visszamenőleg, csak a kérelmezést követő hónaptól - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága.
Szabad vállalkozási zónákat alakítanának ki az ország leghátrányosabb területein, s az ott működő cégeknek kedvezményeket adnának - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.
Egyre élesebb a különbség a német és a francia autógyártók teljesítménye közti különbség, amit jól tükröznek az autóértékesítési adatok is, az idei első félévben a Volkswagen növelni tudta piaci...
Azzal, hogy a forintnak sikerült áttörnie lefelé a 284-es szintet az euróval szemben, két és fél hónapos csúcsra jutott csütörtökön a bankközi piacon. Ebben sokat segített az, hogy a jelek szerint folytatódik a nemzetközi befektetői hangulat javulása....
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2012. július 20-tól megkezdi a folyószámla-kivonatok és késedelmipótlék-értesítők kiküldését. Az adóhatóság - mint „adófolyószámla-vezető” - október 31-ig tájékoztatja azokat az adózókat, akiknek több mint 1000 forint eltérés mutatkozik az egyenlegében, és azokat, akiknek a terhére 2011. adóévre késedelmi pótlékot számított fel.
A 2012-es költségvetési hiány a GDP 3,7%-a lehet, a szabad tartalékok eltörlésével a deficit 2,8%-ra mérséklődhet - állapították meg a Magyar Nemzeti Bank szakértői a Költségvetési Tanács számára...
Kirabolt egy idős házaspárt, majd megpróbálta elgázolni őket egy férfi csütörtökre virradó éjjel a Hajdú-Bihar megyei Hosszúpályiban. A férfit elfogták - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa az MTI-vel.
Nem egyformán kötelező felmenteni a negyven év szolgálati időt szerző nőket a különböző jogszabályok alapján, a jelenlegi szabályozás így hátrányosan érinti a közalkalmazottakat - hívja fel a figyelmet szerdai közleményében a Liga Szakszervezetek.
Vécsi Viktor szerint tanítványa, Vajda Attila képes lehet megvédeni címét a kenu egyesek 1000 m-es versenyében a jövő pénteken kezdődő londoni olimpián.
A Mol megvásárolja a kazahsztáni Észak-Karpovszkij blokk 49%-os részesedését a kazah nemzeti olajvállalat leányától. A régióban több sikert ért már el a Mol, így érthető, hogy további terjeszkedési lehetőségeket keresnek. A hírek hatására a tőzsdén a Mol részvények vezetik az emelkedést.
MOL Nyrt. tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy Adásvételi Szerződést írt alá a JSC Kazmunaigas Exploration and Production vállalattal (KMG EP) a JSC Karpovskiy Severniy projektvállalat részvényeinek 49%-ának megvásárlásáról, amely az Észak-Karpovszkij kutatási licenc tulajdonosa Kazahsztánban.
Egy életbiztosítási szerződés - ha nem is feltétlenül egy életre szól - de hosszú távú döntés. Az elmúlt húsz évben az életbiztosítási piac óriási fejlődésen ment át, a piaci szereplők által kínált életbiztosítások köre rendkívül változatos, és számtalan lehetőséget nyújt. De pontosan melyiket érdemes választani? A K&H összegyűjtötte a tíz legfontosabb tudnivalót, amely segíthet eligazodni az…
A javuló euró/dollár jegyzéssel párhuzamosan erősödő térségbeli devizákkal együtt erősödött és idei árfolyamcsúcsa közelébe ért a forint csütörtök reggel.
A Lexus a jelek szerint folytatja csúcsmodellje, az LS viszonylag rövid ciklusát: az átlagosan hatévente megtörténő generációváltás a hónap végére válik ismét esedékessé – a lepel július 30-án San Francisco-ban fog lehullni.
Folytatódik a magyar részvénypiac nyerő szériája, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 65,34 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 17.397,67 ponton nyitott csütörtökön, 10 óra után pedig már 0,81 százalékos előnynél járt, 1,6 milliárd forintos forgalom mellett.
Három hónapja ül a börtönben Damu Roland. De hiába ítélte el a másodfokú bíróság nemi erőszak és más bűncselekmény miatt négy és fél évre a színészt, sem ő, sem az ügyvédje nem adja fel.
A basalioma (carcinoma basocellulare) Magyarországon a leggyakoribb rosszindulatú (malignus) bőrdaganat. Általában lassan növekvő, áttétet igen ritkán adó daganattípus, ezért részlegesen rosszindulatúnak (semimalignus) is nevezik.
Tíz magyar internetezőből négy keres jelenleg is állást, és a munkával rendelkezők fele is várhatóan új munkahely után néz az elkövetkezendő 12 hónap során. Elsősorban a 18-34 évesek gondolják úgy, hogy egy éven belül munkát fognak keresni.
Az emelkedésben egyet visszakapcsoltak a vezető nyugat-európai indexek, de továbbra is 0,2 - 0,6 százalék közti pluszban tartózkodnak. A mai erősödéssel 11 havi csúcsra kerültek az európai részvények...
A kettes metró kocsik cseréjének négy éves csúszása miatt folyó pert ugyan felfüggesztették, de az Alstom emiatt többletszerelvényeket szállít. Ezekre a szerelvényekre a 2-es, illetve a majdani 4-es metró vonalán sincs szükség, ellenben nagyon jól hasznosíthatóak lennének a már-már veszélyes 3-as metróvonali szerelvények cseréjénél - mondta el Tarlós István főpolgármester az InfoRádió Aréna című…
Hűtőszekrény bontásával és újrahasznosításával foglalkozó üzem létesül közel 3 milliárd forintos beruházással Devecserben - közölte Toldi Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester.
A reggeli jó külpiaci hangulatban 2,5 hónapos csúcsra erősödött a forint az euróval, illetve a svájci frankkal szemben, majd az erősödési hullám kifulladt. Így is jó erőben maradt azonban a forint és...
A budapesti közösségi közlekedés középtávú finanszírozásáról, a városüzemeltetési struktúra átalakításáról, illetve a BKV járműállományáról tájékoztatta egyebek mellett Tarlós István főpolgármester a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) delegációját csütörtökön a Főpolgármesteri Hivatalban.