2012. július 21. szombat

júl. 21
20:09
A DVSC magabiztos volt a Mezőkövesd ellen (Agroinform)
A Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójára készülő DVSC-Teva 2-0-ás győzelmet aratott az NB II-es Mezőkövesd ellen.
júl. 21
20:11
Nigériáé az első aranyérem Londonban (Agroinform)
A NOB Végrehajtó Bizottsága 12 évvel Sydney után adta át Nigériának a férfi 4x400 méteres síkfutás bajnoki címét.
júl. 21
20:15
Itt megtudhatja, hogy megfontoltan cselekszik-e (BorsOnline)
Vérmérsékletünk, az adott helyzet, illetve élettapasztalatunk határozza meg, hogy egy-egy helyzetben megfontoltan szólunk, cselekszünk-e. Alábbi önismereti gyorstesztünk abban segít, hogy önmagának belássa, kellően átgondolja szavait és tetteit.
júl. 21
20:24
Túl vagyunk egy-két éhséglázadáson - interjú Setét Jenővel (Alternatív Energia)
A közmunkák rendszerére is egyre kevesebb pénz lesz; a társadalmi diskurzusban elfogadottá vált a cigányozás; a köznevelési törvény nem támasztja alá, hogy a kormánynak komolyabb szándéka lenne a roma integráció ügyében - interjú Setét Jenő polgárjogi aktivistával.
júl. 21
20:27
A Siófok egy góllal nyert a ZTE ellen (Agroinform)
A Siófok hazai pályán 3-2-re legyőzte az NB I-ből idén kiesett Zalaegerszeg együttesét felkészülési találkozón.
júl. 21
20:29
Végigjátszotta első élvonalbeli meccsét Priskin Tamás (Agroinform)
A válogatott támadó másodosztályból frissen felkerült csapatával hazai pályán kapott ki a Szpartak Moszkvától.
júl. 21
20:30
18 évig tartott a csatlakozási folyamat: Putyin aláírta (hirado.hu)
Az orosz elnök aláírta a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) való csatlakozás jegyzőkönyvét, ezzel Oroszország a szervezet 156. tagországává válik.
júl. 21
20:30
Bándy Katalinra és általában a nők elleni erőszak áldozataira emlékeztek (ATV)
Gyertyagyújtással emlékezett civil és jogvédő szervezetek mintegy háromtucatnyi aktivistája Bándy Katalin pécsi rendőrségi pszichológusra szombat este a budapesti Szent István-bazilika előtt lévő téren; a résztvevők éjfélig virrasztanak.
júl. 21
20:32
Ezek a számok érnek milliókat az ötös lottón (hirado.hu)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
júl. 21
20:33
Több mint 60 évig várt a szerelemre (BorsOnline)
Első és egyetlen udvarlója kérte meg a kezét 76 évesen. A hölgy igent mondott.
júl. 21
20:36
Videó: hazai pályán kaptak ki Priskin Tamásék (Sport365)
2-1-es vereséget szenvedett az Alania Vladikavkaz a Szpartak Moszkva csapatától az orosz bajnokság első fordulójában. Priskin Tamás a 10. percben sárga lapot kapott.
júl. 21
20:38
Alonso az esőkirály, rosszul kezdődött a bajnokság Dzsudzsáknak - A Nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi az elmúlt nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
júl. 21
20:42
Megépítülhet a Titanic II (Infostart)
Megépítteti a Titanic II-t egy gazdag ausztrál üzletember, aki szerint a luxushajó minden korszerű biztonsági rendszerrel el lesz látva.
júl. 21
20:42
Speciális kérdések az inzulinkezelt diabétesz esetén I. (WebBeteg)
Az elmúlt években egyre gyakrabban és egyre fiatalabb életkorban kerül felismerésre az 1-es típusú, köznyelvben fiatalkori, diabes mellitus. Ennek megfelelően nagyon sok laikus, de egyre több egészségügyi alkalmazott is konfrontálódik a diabeteses gyermekek ellátásával és ellátást igénylő speciális eseteivel.
júl. 21
20:45
Elgázolták a Dortmundot Nürnbergben - videó (Agroinform)
A német bajnok és kupagyőztes Borussia Dortmund 4-2-es vereséget szenvedett Nürnbergben.
júl. 21
20:47
A Lónyai-Garamvölgyi páros remekül szerepelt Aragónban (Agroinform)
A prológon sikerült 16 helyet előre lépnie a Baja Espana Aragon FIA Világkupa-futamon a Lónyai-Garamvölgyi párosnak.
júl. 21
20:51
Jelentős a várakozási idő Letenyénél (Metropol)
A horvát A4-es és a magyar M7-es autópálya összekötésénél található határátkelőnél torlódtak fel a járművek.
júl. 21
21:03
Berki, Hidvégi és Böczögő mostantól a helyszínen készül (Agroinform)
Szombaton elutazott Londonba a magyar tornászkülönítmény: Böczögő Dorina, Berki Krisztián és Hídvégi Vid.
júl. 21
21:06
Légicsapások: Dél-Szudán nem tárgyal közvetlenül Kartúmmal (hirado.hu)
Dél-Szudán lemondta a tervezett közvetlen tárgyalásokat Szudánnal, mert azzal vádolja szomszédját, hogy újabb légicsapásokat mért területére.
júl. 21
21:06
Végh: elismerésre vágyva gyilkolhatott a denveri ámokfutó (ATV)
Az elkövető valamit el akart mondani a világnak, és kihasználta, hogy sokan vannak sok helyen - mondta Végh József azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államokbeli Denver egy külvárosában egy fegyveres 12 embert lőtt agyon egy moziban, miközben azok az új Batman-filmet nézték meg.
júl. 21
21:08
A meggyilkolt pszichológusnőre emlékeztek - fotók a gyertyagyújtásról (hirado.hu)
A résztvevők éjfélig virrasztanak a budapesti Szent István-bazilika előtt lévő téren.
júl. 21
21:08
Császy: Sukoró politikai ügy (ATV)
A Sukoró-ügy büntetőügynek álcázott politikai ügy - mondta Császy Zsolt az Egyenes Beszédben. Az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatója szerint olyannal is megvádolták, amivel korábban nem gyanúsították meg.
júl. 21
21:09
Kaszált a halál az utakon (BorsOnline)
Gázolás, triplahalál és több kamionos baleset is történt az ország útjain alig 24 óra alatt.
júl. 21
21:09
A Reading főnöke cáfolja Inzaghi érkezését (Sport365)
Pippo Inzaghi nem igazol a Reading csapatához, legalábbis ezt állítja az angol klub vezetője. Az AC Milan egykori klasszisának ügynöke találkozott a Reading vezetőivel, de érdemi tárgyalás nem történt.
júl. 21
21:11
Hamburgi tenisztorna: Haas és Monaco a fináléban (Sport365)
Az argentin Juan Monaco és a hazai közönség előtt szereplő Tommy Haas jutott be szombaton a döntőbe az egymillió euró összdíjazású hamburgi salakpályás férfi tenisztornán.
júl. 21
21:13
Hétfőtől kaphatóak a jegyek a Magyarország-Izrael meccsre (Sport365)
A magyar válogatott augusztus 15-én, szerdán 20.30 órakor játssza utolsó felkészülési mérkőzését a világbajnoki selejtező sorozat megkezdése előtt.
júl. 21
21:15
Vizsgálhatja a dinnye-megállapodást a GVH - a nap hírei (Infostart)
Pénzügyi segítséget ígért a gyógyszertárak visszavásárlásához a miniszterelnök. Vizsgálhatja a dinnye-megállapodást a Gazdasági Versenyhivatal. Egyedül követte el tettét a pécsi rendőrségi pszichológus megölésével gyanúsított férfi. A nap hírei 2012. július 21-én
júl. 21
21:21
Talmácsi a 11., Győrfi a 15., Tóth a 24., Németh a 27. rajtkockát harcolta ki Brnóban (Agroinform)
A magyar motorosok számára hazai pályának számító brnó-i ringen folytatódik a Superbike és Supersport világbajnokság.
júl. 21
21:23
Jó formában az olimpiára készülő Varga, Hirling duó (Agroinform)
A könnyűsúlyú kétpárevezős egység óriási fölénnyel nyerte a normálsúlyú versenyt az ob-n.
júl. 21
21:27
Buttont felpörgette az új McLarent (BorsOnline)
Szinte az összes topcsapat új fejlesztéseket vetett be a Német Nagydíj első napján. A McLaren járt elöl az átalakításban, a Lotus dupla DRS-sel, Fernando Alonso meg új barátnőjével villogott.
júl. 21
21:39
Kiengedték a vatikáni fogdából és házi őrizetbe helyezték a pápa komornyikját (ProfitLine)
Majdnem hatvan nap után szombaton elhagyta a vatikáni csendőrség fogdáját Paolo Gabriele, XVI. Benedek személyi inasa, akit a Vatileaks botrány miatt május 23-án tartóztattak le bizalmas szentszéki dokumentumok eltulajdonításáért.
júl. 21
21:39
Megdöbbentő levelet írt az IMF veterán közgazdásza (Portfolio)
Elhallgatta a 2008-es globális, illetve a 2010-től kibontakozó eurózóna válság veszélyére figyelmeztető információkat a Nemzetközi Valutaalap és "romlott" az a módszer, ahogy a vezérigazgató...
júl. 21
21:39
A Kecskemét gólt sem kapva győzte le szerb ellenfelét (Agroinform)
A Kecskeméti TE felkészülési mérkőzésen 2-0-ra diadalmaskodott a szerb Banat Zrenjanin ellen.
júl. 21
21:41
A holland bajnok kiütötte a skót címvédőt (Agroinform)
Az Ajax hazai pályán 4-0-ra nyert a Celtic ellen barátságos meccsen.
júl. 21
21:42
Vízilabda: amerikai lap foglalkozik a Kemény-legényekkel (Sport365)
Az Egyesült Államok legtekintélyesebb napilapja, a New York Times egy terjedelmes cikket közölt a magyar férfi vízilabda válogatottról, amely a londoni olimpián történelmet írhat. Az újság a válogatott felkészüléséről írt.
júl. 21
21:43
Sáfár Szabolcs hálóját négyszer zörgették meg (Agroinform)
A Wacker Innsbruck 4-0-ás vereséget szenvedett a Rapid Wien vendégeként az osztrák bajnokság nyitó fordulójában.
júl. 21
21:44
Videó: bombagóllal győzte le Japán Mexikót (Sport365)
2-1-es japán siker született azon a mérkőzésen, melyet az olimpiai felkészülés jegyében játszott a keleti együttes Mexikóval. A győztes gól Yuki Otsu káprázatos lövéséből született.
júl. 21
21:45
Keith ujjai vethetnek véget a Stonesnak (BorsOnline)
Bennfentesek szerint Keith Richards, a Rolling Stones legendás gitárosa egyre rosszabbul van.
júl. 21
21:46
A BL-játékosai nélkül győzte le a Debrecen a Mezőkövesdet (Sport365)
A DVSC-Teva 2-0-ra legyőzte a Mezőkövesdet felkészülési mérkőzésen. A Debrecen a BL-selejtezőn pályára lépő játékosok nélkül diadlamaskodott.
júl. 21
21:54
Oroszország csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez (Infostart)
Aláírta Moszkva a Kereskedelmi Világszervezethez való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyvet az orosz elnök. Vlagyimir Putyin szignója előtt a csatlakozást az orosz parlament két háza is ratifikálta.
júl. 21
21:57
Egy villám-, egy szépségdíjas és egy öngól Priskinék mecsén - videó (Agroinform)
Priskin Tamás csapata, az újonc Alanyija Vlagyikavkaz 2-1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Szpartak Moszkvától.
júl. 21
21:59
Michelisz 10. helyével egy pole pozíciót is nyert (Agroinform)
A Zengő Motorsport pilótája a vasárnapi első futamon a 10. rajtkockából, a másodikon a pole pozícióból rajtolhat.
júl. 21
22:03
Igazi csodát ígér hétfőre a jósnő (BorsOnline)
JÚLIUS 23. Tízmilliószoros teremtő és gyógyító ereje lesz a hétfői napnak a tibetiek szerint – figyelmezteti a Bors olvasóit Lilla King.
júl. 21
22:15
A legfrissebb átigazolási hírek percről-percre - Július 21. (Sport365)
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
júl. 21
22:15
Két brazil döntötte el a mini-Derby d'Italiát (Agroinform)
A juvés Lúcio elnézte, az interes Coutinho belőtte Milito pörgetett passzát.
júl. 21
22:17
London 2012: Berki már a helyszínen készül (Sport365)
Szombaton elutazott Londonba a magyar tornászkülönítmény: Böczögő Dorina, Berki Krisztián és Hídvégi Vid mostantól az olimpia helyszínén készül a versenyig.
júl. 21
22:17
Sikertelen volt a Győr főpróbája (Agroinform)
Az előző szezon bronzérmese 2-1-es vereséget szenvedett a megyei rivális Sopron otthonában.
júl. 21
22:18
Többre becsülik a takarítókat, mint a parlamenti képviselőket (hirado.hu)
A legnagyobb társadalmi elismerésnek az orvosok, a tudósok és az ápolók örvendenek Csehországban.
júl. 21
22:19
Felkészülés: Litsingi és Salami góljaival nyert a Kecskemét (Sport365)
A Kecskemét felkészülési mérkőzésen legyőzte a szerb Banat Zrenjanin csapatát. A hazaiak vezetőedzője optimistán várja a rajtot.
júl. 21
22:33
Oscar "előorvosin" volt a Chelsea-nél (Agroinform)
Az Internacional középpályása elismerte, találkozott a Chelsea egyik orvosával, de nem kötelezte el magát a Kékekhez.

Keresés