2012. július 21. szombat

júl. 21
8:57
Belátható távolságban van az AIDS gyógyítása (Infostart)
A legutóbbi felfedezések nyomán belátható távolságban van az AIDS gyógyítása - vélekedett a HIV-vírust felfedező egyik tudós a betegségről jövő héten tartandó világkonferencia előtt az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva.
júl. 21
11:09
Óriásvombatok tömegsírját tárták fel Ausztráliában (Adó1százalék)
Vombatra hasonlító őskori óriáserszényesek, a Diprotodon australis eddigi legnagyobb tömegsírját tárták fel Ausztráliában, Queensland állam délnyugati részén. A kétszázezeréves lelőhely sok egyéb fosszília mellett legalább húsz óriáserszényes-csontvázat tartalmaz.
júl. 21
11:11
Elkészült a szerelem és a vágy első agyi térképe (Adó1százalék)
A tudománynak köszönhetően azt már tudtuk, hogy a szerelem a fejünkben "rak fészket", nem a szívben, egy nemzetközi kutatócsoport tanulmánya pedig most azt is megmutatta, hogy az agyon belül hol keressük a szerelmet, és hol szexuális vágyat.
júl. 21
11:13
Kínai űrhajósok kézi vezérléssel dokkoltak (Adó1százalék)
Kézi vezérléssel hajtottak végre dokkolást kínai űrhajósok a világűrben két űreszköz - a Sencsou-9 űrhajó és a Tienkung-1 űrállomásmodul - között.
júl. 21
11:15
Az alacsonyabb férfiak tovább élnek (Adó1százalék)
Az alacsony testmagasság adja a hosszú élet titkát - állapította meg a Szardínián élő százéveseket vizsgáló olasz-belga kutatócsoport.
júl. 21
11:17
Atomerőmű-szimulátort állított fel az MVM (Adó1százalék)
Atomerőmű-szimulátort vitt a soproni VOLT fesztiválra a Magyar Villamos Művek (MVM) cégcsoport. Az eszközt szerdán az esti órákban a premierkoncertet adó Ákos kezeli.
júl. 21
11:19
Meglehet az isteni részecske (Adó1százalék)
Vélhetően a régóta keresett Higgs-bozont találták meg az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) fizikusai - jelentették be tegnap a svájci Genfben. Ugyanakkor az "isteninek", illetve "istentelennek" is nevezett részecske létének igazolásához további kísérletekre és ezek értékelésére van szükség.
júl. 21
11:21
Leveszi a kezét az FBI a fertőzött számítógépekről (Adó1százalék)
Több százezer számítógépen nem lehet internetezni mától egy észt cyber-bűnözők által fejlesztett vírus miatt - a DNS Changer vírus 2007 óta fenyegeti a felhasználók adatait, és az FBI ma állítja le azokat a szervereit, amelyeket a fertőzött számítógépek felhasználói számára hozott létre tavaly novemberben. Az amerikai Szövetségi Iroda azzal indokolta a döntést, hogy sokallják a fenntartási…
júl. 21
11:23
Nincs reális képünk a globális vízháztartásról (Adó1százalék)
A vízháztartást vizsgáló különböző globális modellek és a mérési adatok között jelentősek a különbségek - derül ki egy most megjelent kutatásból. Pedig az aszálykatasztrófák és az özönvízszerű esők igazolják, hogy mennyire függünk a víz körforgásától. Ezért fontos, hogy a légkör, az óceánok és a szárazföld közötti körforgás részleteit megértsük.
júl. 21
11:25
Negyven napig élt a kisfiú, miután felnyitották a koponyáját (Adó1százalék)
Fogadalmi szobrocskák, végtag- és fogprotézisek, agyműtét kellékei - orvostörténeti múzeum nyílik Rómában.
júl. 21
11:27
1300-al több halott rákbeteg - a fukusimai katasztrófa következményei (Adó1százalék)
Szélsőséges esetben akár 1300-zal többen halhatnak meg világszerte rákbetegségben a tavaly márciusi fukusimai atombaleset miatt, állapították meg amerikai tudósok számítógépes modellezéssel. Eredményük az első, amely megbecsüli a japán katasztrófa globális egészségügyi következményeit.
júl. 21
11:29
Az "isteni" részecske létezésére utaló bizonyítékot találtak (Adó1százalék)
Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) kutatóinak egy újabb csoportja is bejelentette szerdán, hogy a többi részecske tömegéért felelős Higgs-bozon, az "isteni" részecske létezésére utaló erős bizonyítékokat talált.
júl. 21
11:31
Egy szintetikus fehérje szinte azonnal aktiválja az immunrendszert (Adó1százalék)
Két órán belül aktiválja a veleszületett immunrendszert egy, az oltásokban hatásjavító szerként már használt szintetikus fehérje, így alkalmazása segíthet megelőzni az influenzás tünetek megjelenését - állapították meg amerikai kutatók.
júl. 21
11:33
Minden eddiginél jobb felbontással vizsgálhatnak emberi fehérjét (Adó1százalék)
Minden eddiginél jobb felbontással sikerült egy biológiai szempontból fontos emberi fehérjét megvizsgálniuk holland és amerikai kutatóknak, akik eredményükről a Science tudományos folyóiratban számoltak be.
júl. 21
11:35
Megtalálták volna Mona Lisa modelljének földi maradványait? (Adó1százalék)
Olasz régészek meggyőződése szerint Mona Lisa vélt modelljének földi maradványait tárták fel Firenzében a Szent Orsolya-kolostor egyik föld alatti sírboltjában.
júl. 21
19:27
Nanorészecskékkel a hepatitisz C-vírus ellen (Infostart)
Olyan nanorészecskéket sikerült kifejleszteniük amerikai kutatóknak, amelyek 100 százalékos hatékonysággal semmisítették meg a hepatitisz C-vírusokat a laboratóriumi tesztekben.

Keresés