2012. július 21. szombat

júl. 21
17:39
Kívánságokat teljesít az alapítvány (Blikk)
És te is kérhetsz bármikor egy másikat hiszen; jó tett helyébe jó jár!
júl. 21
17:42
Elképesztő esőzés Pekingben (Infostart)
Naphosszat szakadó eső mossa a kínai fővárost, több mint 500 hazai és nemzetközi légi járatot töröltek, illetve indítanak késve; szombaton legkevesebb négy halottja és hat sérültje volt négy évtized leghevesebb esőzésének Pekingben - jelentette a kínai központi televízió.
júl. 21
17:42
Fővendég a magyar film (Spa Trend Online)
Három neves magyar filmrendező - Szabó István, Fliegauf Bence és Jankovics Marcell - is meghívást kapott az idei nyári csehországi filmakadémiára, amely szombaton nyílt meg a dél-morvaországi Uherské Hradistében.
júl. 21
17:45
Még a három gyerekesek is rosszul jártak idén (Portfolio)
A családi kedvezmények figyelembevételével együtt is csökkentek 3,5 százalékkal a reálbérek az idei első negyedévben a KSH jelentése szerint, de csökkentek még 2010 azonos időszakához képest is 2,1...
júl. 21
17:45
Elvették az amerikai 4x400-as váltóval győztes Crystal Cox athéni aranyérmét (Agroinform)
Hogy az Athénban győztes csapat többi tagja megtarthatja-e aranyérmét, arról a Nemzetközi Atlétikai Szövetség dönt .
júl. 21
17:48
Megépítteti a Titanic II-t egy ausztrál üzletember (ProfitLine)
Megépítteti a Titanic II-t egy gazdag ausztrál üzletember, aki szerint a luxushajó minden korszerű biztonsági rendszerrel el lesz látva.
júl. 21
17:48
Vegyi fegyvereket vet be a szír hadsereg a fölkelők ellen? (ATV)
A szíriai hadsereg az ország különböző pontjaira szállítja raktárakban tárolt vegyi fegyvereit – állítja a hadsereg egyik dezertált tábornoka.
júl. 21
17:48
Matri lehet a megoldás a Milan csatárposztjára (Sport365)
Egyre több helyen lehet olvasni arról, hogy Alessandro Matri a Juvétól a Milanhoz kerülhet. A játékos Milan-nevelés, de most legalább 10 millió euróért tudná visszavásárolni egykori klubja a zebráktól.
júl. 21
17:50
Közel féléves eltiltásra számíthat a sztárpilóta (Sport365)
A NASCAR tájékoztatása szerint július 24-én tárgyalják a Penske Racing versenyzőjének, A. J. Allmendinger-nek a doppingügyét. Amennyiben a B minta is pozitív lesz, akkor a pilótát öt hónapra tilthatja el a NASCAR.
júl. 21
17:52
Videó: az utolsó másodpercben egyenlített a Manchester United az Ajax ellen (Sport365)
Az utolsó másodpercben egyenlített a Manchester United a dél-afrikai Ajax Cape Town elleni felkészülési mérkőzésen. A találkozón pályára lépett a Vörös Ördögök legújabb szerzeménye, Shinji Kagawa is.
júl. 21
18:00
Az olimpiára készülnek a hazai vengéglátók (Alternatív Energia)
Lendületet adhat a magyarországi vendéglátók forgalmának a londoni olimpia a Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület szerint.
júl. 21
18:03
Így keresünk új állást a neten (Infostart)
Tíz magyar internetezőből négy keres jelenleg is állást, és a munkával rendelkezők fele is várhatóan új munkahely után néz az elkövetkezendő 12 hónap során - derült ki a Jobinfo.hu megbízásából a KutatóCentrum által készített felmérésből. Elsősorban a 18-34 évesek gondolják úgy, hogy egy éven belül munkát fognak keresni.
júl. 21
18:03
Még a háromgyerekesek is rosszul jártak idén (Portfolio)
A családi kedvezmények figyelembevételével együtt is csökkentek 3,5 százalékkal a reálbérek az idei első negyedévben a KSH jelentése szerint, de csökkentek még 2010 azonos időszakához képest is 2,1...
júl. 21
18:03
Hatalmas fölénnyel vágott haza mindenkit a sárga trikós (Agroinform)
Több, mint egy perccel mindenki előtt tekert be a Chartres-i célbe az összetettben vezető Bradley Wiggins.
júl. 21
18:05
Szabicsék hazai vereséggel rajtoltak (Agroinform)
A Sturm Graz 2-0-ás vereséget szenvedett a vendég Salzburgtól a 2012-2013-as szezon nyitó mérkőzésén.
júl. 21
18:09
Kémnek nézték a magyar utazót (Blikk)
Kongó - Fegyveresek rontottak rá, a következő pillanatban pedig már egy fülledt afrikai börtön cellájában találta magát Szirmai Gábor (60), aki a fekete kontinenst akarta bebarangolni.
júl. 21
18:11
Jessica a második ámokfutást már nem élte túl (Blikk)
Aurora - Jokernek képzelte magát a denveri ámokfutó, aki 12 embert ölt meg és több, mint ötvenet sebesített meg pénteken a legújabb Batman-film, A sötét lovag: Felemelkedés premierjén.
júl. 21
18:12
Hogy védjük a magyar terméket? - vizsgálódhat a GVH és az EU (Privátbankár)
A szaktárca álláspontja szerint nem ütközik az európai uniós versenyjogba a Magyar termék rendelet - mondta el az MTI-nek a vidékfejlesztési miniszter.
júl. 21
18:21
Orbán: pénzügyi segítséget ad az állam a patika-visszavásárlásokhoz (ProfitLine)
Pénzügyi segítséget ígért Orbán Viktor miniszterelnök a patikusoknak a gyógyszertárak visszavásárlásához a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőségével folytatott szombati konzultációján, egy zuglói patikában.
júl. 21
18:21
Forma-1: öt rajthelyes büntetés Péreznek (Sport365)
Sergio Pérez öt rajthelyes büntetést kapott a Német Nagydíj időmérő edzése után, mert a Q2-ben feltartotta Raikkonent és Alonsót is. A mexikói pilóta így a 17. helyről kezdheti meg a vasárnapi futamot.
júl. 21
18:21
Lovassy nyerte az első szakaszt a Central European Touron (Agroinform)
A Szerencs és Miskolc közötti etap harmadánál négyen próbálkoztak szökéssel, a kvartettben ott volt Lovassy is.
júl. 21
18:23
Pályán az olasz triumvirátus - TIM-kupa (Sport365)
Szombat este pályára lép a Serie A három legjobb csapata, a TIM-kupa keretében mérkőzik meg egymással a Milan, az Inter, és a Juventus. A minitorna 20.45-kor kezdődik, íme a csapatok keretei.
júl. 21
18:23
Pérezt öt hellyel hátrébb sorolták (Agroinform)
A Sauber mexikói pilótája az időmérő edzés során szabálytalanul feltartotta Fernando Alonsót és Kimi Räikkönent.
júl. 21
18:24
Föltehetően nem élelmiszertől betegedett meg tizenöt gyerek a balatonakali táborban (ATV)
A tüneteket és az esetek számát tekintve nem valószínű, hogy étel, élelmiszer okozta a tizenöt gyerek megbetegedését Balatonakaliban; a Dörgicsei úti táborból, ahol száznyolcvanheten üdültek, újabb megbetegedést nem jelentettek – mondta a Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve járványügyi osztályának vezetője az MTI érdeklődésére szombaton.
júl. 21
18:25
Tour de France: Wiggins kenterbe verte a mezőnyt az időfutamon (Sport365)
Nem történt meglepetés a mai időfutamon: az idei Tour utolsó előtti szakaszát Bradley Wiggins utcahosszal nyerte Froome és Sánchez előtt.
júl. 21
18:27
Terror, bojkott és dopping az olimpiákon (Blikk)
Pierre de Coubertin báró (†77) háborútól, politikától, botrányoktól mentes olimpiákat álmodott meg, a játékokon sportszerűen küzdő, példát mutató versenyzőkkel. Amikor 1894. június 23-án megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, aligha sejtették a mozgalom életrehívói, hogy mindez csak álom marad. Az ötkarikás játékok történetét beárnyékolja a bojkott, a terror, a dopping.
júl. 21
18:36
Wiggins biztosította sikerét a Touron (Infostart)
A brit Bradley Wiggins szakaszgyőzelemmel biztosította végső sikerét a Tour de France profi országúti kerékpáros körversenyen.
júl. 21
18:39
Beszáll az EIB a görög gazdaságfejlesztésbe (Portfolio)
1,44 milliárd eurónyi hitelt nyújt a nehéz helyzetben lévő görög cégeknek az Európai Beruházási Bank (EIB), ezzel segítve az eladósodott görög gazdaságot - számolt be a Financial Times. Athén és az...
júl. 21
18:39
Tipszarevics és Bellucci döntőzik Svájcban (Agroinform)
Tipszarevics egy héttel ezelőtti stuttgarti tornagyőzelme után újabb címért küzdhet meg, a brazil Thomaz Bellucci ellen.
júl. 21
18:45
London: Hajrá apa, hajrá anya! (Blikk)
Van, aki a versenyére akar koncentrálni, mást feldob gyermeke jelenléte
júl. 21
18:47
Elutaztak a kézilabdázók (Blikk)
Budapest - Elődöntős olimpiai szereplésről álmodoznak a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai, akik szombaton délután utaztak el Londonba, a pénteken kezdődő nyári ötkarikás játékokra.
júl. 21
18:54
Törvényesen vásárolta a fegyvereit és lőszereit a denveri ámokfutó (Infostart)
A denveri ámokfutó, aki pénteken egy moziban 12 embert megölt, 59-et megsebesített, legálisan több mint hatezer lőszert vásárolt az interneten az elmúlt két hónapban - közölte a helyi rendőrfőnök pénteken.
júl. 21
18:54
Jobban becsülik a takarítókat, mint a parlamenti képviselőket (ProfitLine)
Jobban becsülik a takarítókat, mint a parlamenti képviselőket a csehek - derült ki abból a csehországi felmérésből, amelyben évente megvizsgálják, mely foglalkozásoknak milyen a társadalmi elfogadottságuk, megbecsülésük.
júl. 21
18:56
Patikavásárlás helyett a gyógyszertámogatásról tárgyaljon a kormány! (ProfitLine)
Az MSZP szerint a miniszterelnöknek és a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőinek a patika-visszavásárlás helyett a gyógyszertámogatásokról és a gyógyszerkassza felére vágásáról kellene tárgyalniuk. Tukacs István szombaton azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy Orbán Viktor kormányfő a gyógyszerészi kamara vezetőivel egyeztetett Budapesten.
júl. 21
18:57
Huszti 2015-ig ír alá a Hannoverhez - sajtóhír (Agroinform)
A középpályás 2015-ig korábbi klubjához szerződik, amely 800 ezer euróért vásárolja ki szentpétervári szerződéséből.
júl. 21
19:03
Leégtek a britek (Blikk)
júl. 21
19:05
Olimpián ért csúcsra az Aranycsapat (Blikk)
A helsinki olimpián a bajnok focisták szurkoltak a többi magyarnak
júl. 21
19:15
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 29. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 29. heti nyerőszámait. Ezúttal sem volt telitalálat, a jövő heti várható főnyeremény 595 millió forint....
júl. 21
19:15
Így kaptak ki Dzsudzsákék első meccsükön - videó (Agroinform)
1-0-s vereséget szenvedett az orosz Premjer Liga nyitófordulójában a Dinamo Moszkva a Volga Novgorod vendégeként.
júl. 21
19:17
Tommy Haas döntőbe jutott szülővárosában (Agroinform)
Tommy Haas és az argentin Juan Monaco jutott be szombaton a döntőbe a hamburgi salakpályás férfi tenisztornán.
júl. 21
19:18
Balkáni állapotok a londoni olimpián (ATV)
Nemcsak a világ legjobb sportolói és a világ vezető szerkesztőségének munkatársai érkeznek folyamatosan a londoni olimpiára. A szervezők takarítók kisebb hadát is várják, akiknek többsége kelet-közép-európai országokból érkezik. Egy angol napilap szerint a kiszolgáló személyzetet botrányos körülmények közt szállásolták el.
júl. 21
19:19
Lékó másodszor győzött Dortmundban (Agroinform)
Lékó Péter nyolcadik mérkőzésén megszerezte második győzelmét a dortmundi sakktornán és továbbra is veretlen.
júl. 21
19:21
Szabadlábon Strasser (Blikk)
Cremona - Olaszországban feltételesen szabadlábra helyezték Strasser Lászlót (36), az egész Európát behálózó futball fogadási botrány egyik magyar gyanúsítottját.
júl. 21
19:23
Érdi Tibor a neten keres magának versenyautót (Blikk)
Az augusztusi Német-ralin új kocsival szeretne dobogós helyezést
júl. 21
19:25
Alonsót a szerelem repíti (Blikk)
Teljes a spanyol boldgsága: szerelmes, és az autója is remek a szezonban
júl. 21
19:27
Nanorészecskékkel a hepatitisz C-vírus ellen (Infostart)
Olyan nanorészecskéket sikerült kifejleszteniük amerikai kutatóknak, amelyek 100 százalékos hatékonysággal semmisítették meg a hepatitisz C-vírusokat a laboratóriumi tesztekben.
júl. 21
19:27
Veszélyes kisbolygó száguld el vasárnap a Föld mellett (ProfitLine)
Háztömbnyi kisbolygó száguld el a Föld mellett vasárnap.
júl. 21
19:30
Feltehetően nem élelmiszertől betegedett meg tizenöt gyerek a balatonakali táborban (Alternatív Energia)
A tüneteket és az esetek számát tekintve nem valószínű, hogy étel, élelmiszer okozta a tizenöt gyerek megbetegedését Balatonakaliban; a Dörgicsei úti táborból, ahol száznyolcvanheten üdültek, újabb megbetegedést nem jelentettek - mondta a Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve járványügyi osztályának vezetője az MTI érdeklődésére szombaton.
júl. 21
19:30
MLB: Thome történelmi hazafutása! (Sport365)
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 104. játéknapján a Baltimore Orioles egyik legtapasztaltabb játékosa, Jim Thome megütötte 610. home runját, ezzel az örökranglista hetedik helyére jött fel. Az Atlanta Braves elképesztő győzelmet könyvelt el.
júl. 21
19:32
Wenger: "nem adjuk el Robin van Persie-t, és ezzel befejeztem" (Sport365)
Az ágyúsok vezetőedzője nem hajlandó lemondani a holland csatárról, és már rettenetesen unja a játékos esetleges eladása körülötti hercehurcát.

Keresés