Az áfacsalás elleni hatékonyabb küzdelem érdekében az Európai Bizottság egy új mechanizmust fogadott el. Ennek keretében a tagállamok sokkal gyorsabban reagálhatnak sajátos intézkedéseikkel az egyre...
Lényegesen jobban játszottunk, mint a szerbek ellen, de az eredményjelző az igazságot mutatja – mondta Kemény Dénes a Montenegrótól elszenvedett vereség után. A szövetségi kapitány szerint, ha negyedenként egy-egy gólt ajándékozunk az ellenfeleknek, akkor nem tudunk nyerni. A háromszoros olimpiai aranyérmes Kásás Tamás szerint nem a magyar csapat lett gyengébb, hanem az ellenfelek egyre erősebbek.…
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója szerint azért kell erős hitelszövetkezeti rendszer Magyarországon, hogy a kkv-k mielőbb pénzhez jussanak.
Érd — Kábítószer segítségével raboltak! Az érdi rendőrség női sorozatrabló-bandát keres, amelynek két tagját már sikerült a rácsok mögé zárni, azonban hárman még menekülnek a zsaruk elől.
Nem, ez nem egy csillagtérkép, és nem is egy baktériumcsapat mikroszkóp alatt. Ez az internet! Az Internet Térképe egyetlen ember, Ruslan Enikeev munkáját dicséri, aki összegyűjtötte a világ legnépszerűbb oldalait, megkereste a közöttük levő kapcsolatokat, és bepakolta őket egy, a Google Mapshez hasonlatos, látványos, könnyen használható térképbe. Az Internet Map 350 000 honlapot tartalmaz 196…
Nem könnyű egy kultautót újratölteni. Pláne másodjára. Most legalább férfivá érett a legfrissebb Beetle (az új jelzőt az elődjének adták 1998-ban) Ez a harmadik generációja a bogárnak, az elsőt 65 évig gyártották, és 21,5 millió darab fogyott belőle. Ebből nem adnak el annyit, pedig mint autó jobb
A júliusi Éva címlapján szereplő olimpikont igencsak felkapta a nemzetközi sajtó. Jakabos Zsuzsanna úszót, aki az Éva júliusi címlapján is szerepelt, beválogatták a világ egyik legismertebb sztármagazinja, a People online kiadásának „olimpiai úszónők manikűrjei" összeállításába. „Így is lehet hullámokat kavarni! Jakabos Zsuzsanna szuperhosszú körmeinek árnyalata (mi másra?) egy medencére…
London — A magyar lányoknál nincsenek szebbek az olimpián! Sportolónőink bájait csodálják a londoni ötkarikás játékokon, a lányok népszerűsége szó szerint határtalan: az uszodában, a tatamin, a tornacsarnokban és még a pingpongasztal mellett is olimpikonjainkban gyönyörködnek a semleges ítészek.
Ketten sérültek meg, amikor három személyautó karambolozott, kedden délután, az M5-ös autópályán, Kiskunfélegyháza közelében - értesült a HavariaPress.
Tíz százalék alá csökkent az OTP Alapkezelő Zrt. vállalati részesedése (9,98%) az E-Starban. Az OTP Alapkezelő hosszú ideje az E-Star meghatározó tulajdonosa, ráadásul részesedését 1,14%-kal év...
A magyar válogatott augusztus 15-én, Izrael ellen játssza le utolsó felkészülési mérkőzését a világbajnoki selejtező sorozat megkezdése előtt. A Puskás Ferenc Stadionban rendezendő összecsapás előtt Egervári Sándor kihirdette a mieink keretét, a szövetségi kapitány 21 játékost hívott meg együttesébe.
A volt Jugoszláviában tapasztalt borzalmakra emlékeztető humanitárius tragédia felé sodródik Szíria az Európai Bizottság válságkezelési felelőse, Krisztalina Georgieva szerint.
A játékos és a Ferencváros közös megegyezéssel szerződést bontott egymással. Pölöskey Péter összezördült a zöld-fehér klub szurkolóival, akik a Kecskemét elleni mérkőzésen óriási tapssal köszöntötték a csatár lecserélését.
A Magyar Telekom – igénylés esetén - mentesíti a tranzakciós díj megfizetése alól a leginkább érintett, szociálisan vélhetően hátrányosabb helyzetű nyugdíjas T-Home vezetékes előfizetőket. A hangsúly az igénylésen van - eláruljuk hogyan kell.
Sikerült megállapodni a közvetítési jogokról, így a tévében látható lesz a Debreceni VSC fehérorosz vendégjátéka a Bajnokok Ligája-selejtezőben. A mérkőzés szerdán, 18 órakor kezdődik.
Az énekesnő azért meséli el a Blikknek, hogyan sikerült meggyógyulnia, mert a betegségben szenvedőket saját példájával akarja megóvni a felszedett kilók miatti depressziótól.
Egy dolgozó súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a Péti Nitrogénművekben, amikor belefúrt egy elektromos kábeleket tartó sínbe - erősítette meg a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
Victor Ponta miniszterelnök kétségtelenül plagizált, az ügyével foglalkozó testületek munkájába pedig durván beavatkozott a politika - állítja több romániai egyetemi oktató, a miniszterelnökhöz és Ecaterina Andronescu oktatási miniszterhez intézett nyílt levelében.
Az Audi Hungaria Motor Kft. ismét sikeres félévet zárt. A győri vállalat több mint 1 millió motort gyártott június végéig, 10,7 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.
Egy hosszú, és tanulságos cikk jelent meg az angol Daily Mail internetes kiadásában. David Jones, a lap újságírója hosszasan elmélkedik Je Si-ven (Ye Shiwen) 400 vegyesen aratott elképesztő győzelme után a kínai úszónőkről.
Kötcse — Hosszú hétvégét töltött a miskolci Marincsák család Gyurcsány Ferenc nyaralójában. A volt miniszterelnök januárban költözött hozzájuk három napra, mert a családfő levelet írt neki arról, hogy a politikusoknak fogalmuk sincsen, milyen körülményeket kell elviselniük az egyszerű embereknek.
Kötelező lehet a biciklirendszám Ausztriában már a közeljövőben, hogy biztonságosabbá váljanak Bécs útjai - adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Budapest — Pihenéssel töltheti a nyarat Csampa Zsolt (37) fideszes országgyűlési képviselő, de nem úgy, ahogy a honatya azt korábban gondolta. A politikust a napokban megműtötték, és sérülése miatt sokat kell feküdnie.
Csaknem 250 millió forintos támogatást ítéltek meg Nógrád megyének a Belügyminisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alapjaiból az elmúlt két hétben; a pénzből egybek mellett árvízi rekonstrukció, szennyvízberuházás és egészségház valósul meg - közölte a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke kedden Salgótarjánban.
Budapest — Dörzsölhetik a markukat az oligarchák és a strómanok? A botrányos év eleji földosztás után újabb 30 ezer hektárnyi állami földterületet hirdet a kormány a korábbiakhoz hasonló feltételekkel.
Akinek van otthon elég helye a kamrában, az legtöbb esetben gondolkodás nélkül a nagyobb kiszerelést választja, s hazaviszi az ötliteres olajat, a húsztekercses vécépapírt vagy a családi csomagolású, nagyobb tusfürdőt is. A nagy bevásárlásoknál sokan próbálnak így spórolni, ám ha nem elég szemfülesek, könnyen pórul járhatnak. Hogy miért? Összeállításunkban kiderül.
A világbajnok Csen Zso-lin, Vang Hao duó diadalmaskodott női szinkrontoronyugrásban kedden a londoni olimpián, így a harmadik műugró-aranyérem is Kínáé lett.
Egy dolgozó súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a Péti Nitrogénművekben, amikor belefúrt egy elektromos kábeleket tartó sínbe - erősítette meg a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese kedden az MTI információit.
A diplomás kezdő munkavállalók bére bruttó 240 és 260 ezer forint között mozog, a legmagasabb kezdő fizetést a mérnökök és az informatikusok kapják - derül ki a Hay Group tanácsadó cég 2012-es jövedelemszint-felméréséből.