Csoknyai László kikapott a világbajnoki címvédő dél-koreai riválisától a cselgáncsozók 81 kg-os kategóriájának nyolcaddöntőjében, így helyezetlenül zárt a londoni olimpia keddi versenynapján.
Egy litván kosárlabda-drukker náci karlendítéssel „üdvözölt” két afro-amerikai rendezőt az olimpián – írja a The Daily Mail. A férfi egy litván csoport tagja volt, akik talpon állva drukkolták végig csapatuk első meccsét Argentína ellen vasárnap este. Miközben a rendőrség azt állítja, hogy kivizsgálják az esetet, addig számos csoport tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a drukkert nem távolították…
Berlin továbbra is érdekelt nyári olimpiai játékok rendezésében – közölte kedden, a londoni olimpia idején Klaus Wowereit szociáldemokrata főpolgármester.
Azok után, hogy hétfőn kiszivárogtak az első felvételek az IPhone 5-ről, az iMore technológiai blog arról számolt be, információ szerint az IPhone új generációját szeptember 12-én mutathatják be, méghozzá az iPad Minivel együtt.
Sikeres délelőttöt zártak a magyar úszók a londoni olimpia negyedik versenynapján: egyéniben négyből hárman továbbjutottak a selejtezőből, a férfi 4x200 méteres gyorsváltó pedig döntőbe került.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kiadta vezetői körlevelét a pénzügyi szervezetek esetében a közösségi és publikus felhőszolgáltatás igénybevételéből eredő kockázatokról. Innentől kezdve, ha egy bank felhőről beszél, egyértelműen kiszervezésről beszél, ami pedig szabályozott. Miért is nagy jelentőségű gazdaságilag ez az üzenet? A kisebb hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások…
Az egész karrierje, s vele együtt az egész élete derékba törik annak a sportolónak, akit doppingoláson, vagyis illegális szerekkel való teljesítménynövelésen fognak. Mégis minden évben újra és újra többen is megpróbálják az izmok és ész harca helyett szteroidok és hormonok segítségével legyőzni a másikat. Léteznek olyan szerek is, amiket nem mutat ki egyetlen teszt sem.
Sikeres délelőttöt zártak a magyar úszók a londoni olimpia negyedik versenynapján: egyéniben négyből hárman továbbjutottak a selejtezőből, a férfi 4x200 méteres gyorsváltó pedig döntőbe került.
Az orosz hatóságok "sikkasztás szervezése" miatt kedden vádat emeltek Alekszej Navalnij ellenzéki blogger ellen, megtiltva neki, hogy elhagyja az országot.
Robert Pattinson egy Los Angeles-i hotelben lakik, mióta kiköltözött a luxusvillából, ahol Kristen Stewarttal laktak. Rob vadidegeneknek önti ki a szívét, ha végre kimozdul szállodai szobájából.
A Fidesz az elmúlt két évben minden fontos társadalmi kérdésben átverte az embereket. A gazdaság erősödés helyett hanyatlásnak indult, a bérek növekedés helyett csökkentek, az árak csökkenés helyett nőttek. A munkanélküliségről nem is beszélve - olvasható a Gúr Nándor által jegyzett dokumentumban.
A régiós részvénypiacok jól teljesítettek júniusban, a magyar piac az éllovasok közé tartozott, ezért nem is lehet meglepetés, hogy a Portfolio.hu által vizsgált 20 legnagyobb külföldi alapkezelő...
Már a szupercellákra is gyanakodtak egyesek, miután egyre többen vették észre, hogy alkonyatkor furcsán sötét van Budapesten, szürkületkor ugyanis megszűnt a közvilágítás. A válasz prózaibb, derítette ki az Index: a főváros egy kis megtakarítás kedvéért hagy minket a sötétben botorkálni....
Férfi kézilabda válogatottunk Dél-Korea ellen folytatja olimpiai menetelését. Elméletileg az ázsiaiak a csoportunk leggyengébb tagjai, így a továbbjutási remények életben tartása érdekében kötelező a győzelem.
Ez már a második súlyos áramkimaradás a héten a dél-ázsiai országban. A kimaradás miatt több mint 200 vonat kényszerült kényszerpihenőre, és leállt a főváros metrórendszere is.
A hazai szállodák a 2012 második két negyedévére a hullámzó folyamatok fennmaradását várják, mind az elérhető árakra és foglaltsági adatokra vonatkozóan. A vidéki szállodák inkább a foglaltság javulását, míg a budapestiek inkább az elérhető árak emelkedését várják - írja a Világgazdaság a Magyar Hotel Monitor friss felmérésére hivatkozva....
Egy Irán által finanszírozott vallási akadémia képez ki mintegy ezerötszáz újoncot Irakban, akik több arab országból érkeztek, hogy fegyveres és „utcai harcokra” történő kiképzést kapjanak – írja a bahreini The Gulf Daily News internetes napilap.
A BMW egyértelműen az autóipar egyik legkiemelkedőbb alakja az innováció területén, amit ezúttal a motoros iparágban is nyomatékosítani igyekszik, mégpedig egy elektromos maxirobogó bemutatásával. A C evolution névre hallgató kétkerekű élhető és szimpatikus megoldásokat kínál.
Bronx - Hajléktalanként tengődött Bronx utcáin egy aranytorkú férfi. James Percell (49) öt évig élt az utcán, R&B dalokat énekelt a járókelőknek, mikor is isteni szerencséjére Kenneth Williams menedzser elé sodorta az élet. A férfi eldöntötte, hogy kihozza nyomorból.
Minden embernek megvan a saját mozihőse, a példakép, aki akár a rajongó személyiségére is komoly hatást gyakorolhat. Az azonosulás extrém esetekben a valósággal való kapcsolat teljes elvesztését eredményezi.
Annak ellenére, hogy a lakások adás-vételénél 2012. január 1-jétől kötelező dokumentum az energiatanúsítvány, csupán az eladók töredéke rendelkezik vele. Mivel igen vegyes a kép a rendelet értelmezését illetően, sok esetben maguk az eladók sem tudják milyen teendőjük van. Pedig a lakóingatlanok esetében a fenntartási költségek legalább olyan komoly mérlegelést igényelnek, mint a kiajánlott…