Holnap tart zárószavazást a pénzügyi tranzakciós illetékről a parlament. Átfogó ombudsmani vizsgálat indult a közfoglalkoztatottak jogainak tiszteletben tartásáért. Az MSZP szerint az oktatás teljes területén káoszt okoztak a kormány elmúlt két évi változtatásai.
A várható béremelés hatására sem csökkent, sőt az ápolók körében még nőtt is azok száma, akik úgy döntöttek, külföldön próbálnak szerencsét - írta a hétfői Világgazdaság az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) adatai alapján.
Az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának egyik tagja, a német Jörg Asmussen szerint a közös és egységes európai bankfelügyelet csak jövőre alakulhat meg. Korábbi tervek szerint az intézmény ősszel alakult volna meg.
A vártnál gyengébb júniusi foglalkoztatottsági adatok láttán megrettentek a befektetők, ami a vezető amerikai részvényindexek 1 százalékot meghaladó esését eredményezte a pénteki nap folyamán.
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke megerősítette: úgy véli, hogy a házigazdák képesek szavatolni a londoni olimpia biztonságos lebonyolítását.
Jelentős csökkenés mutatkozik az ázsiai részvénypiacon, a befektetők hangulatára kedvezőtlenül hatott a pénteken közzétett amerikai foglalkoztatottsági adat, valamint a kínai miniszterelnök hétvégi nyilatkozata.
A szocialista párt stratégiai elemzői szerint komoly versenyhátrányt jelent az MSZP-nek, hogy meglehetősen alacsony a támogatottsága a fiatalok körében, elsősorban stílusban és imázsban kell versenyképesebbé válnia e korosztályban - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.
A pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetéséről is szavaz az Országgyűlés mai ülésén, amelyen további tizenkét másik előterjesztést is elfogadhatnak a képviselők. A Ház a héten tartja utolsó két ülését a nyári szünet előtt, csütörtökön egyebek mellett a jövő évi költségvetés fő számainak elfogadásával érhet véget a nyári rendkívüli ülésszak.
Az MSZP szerint nem az elmúlt két évtized politikája, vagy az előző szocialista kormányok miatt, hanem a Fidesz-kormány eddigi, kapkodó változtatásai okoztak káoszt az oktatás teljes területén.
Nem múlhat pusztán az önkormányzatok jóindulatán a közfoglalkoztatottak alapjogainak tiszteletben tartása - azt a jogszabályoknak kell szavatolnia, a hatóságoknak pedig ellenőriznie - írta közleményében az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Átfogó vizsgálatot indított közfoglalkoztatás kapcsán Szabó Máté ombudsman.
Kihúzták a Hatoslottó 27. heti nyerőszámait. Ezúttal sem vitték el a jackpotot, így a 6 találatos várható főnyereménye a 2012. 28. játékhéten 650 millió forint....
Ma kiderül, a 23-ból melyik ötletpályázat alapján épülhet fel az új nemzeti stadion. A létesítmény a jelenlegi Puskás Ferenc Stadion mellé kerül, és a tervek szerint 2016-ra készül el.
Gyengült kissé a forint a hét végén, az eurót hétfő reggel röviddel hét óra után 289,53 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a péntek délutáni 289,15 forint után.
Oroszországban már százötven fölé emelkedett a Fekete-tenger partján pusztító árvíz halálos áldozatainak száma. A helyszínre látogató Vlagyimir Putyin államfő, aki hétfőre országos gyászt rendelt el, cáfolta, hogy egy víztározó megnyitása okozta volna a katasztrófát. Súlyos áradással küzdenek Angliában is, az Egyesült Államokban viszont a hőség szed áldozatokat.
Svájc gazdasági minisztere szerint a Svájci Nemzeti Banknak megalkuvás nélkül védelmeznie kell a frank árfolyamküszöbét az euróval szemben, akkor is, ha a nyomás növekedni fog.
Alacsony forgalomban csökkentek a részvényárak a múlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, a magyar börzét az sem tudta felpezsdíteni, hogy a jegybanktörvény pénteki elfogadása után még aznap bejelentették az IMF/EU-tárgyalóküldöttség érkezését. A BÉT részvényindexe, a BUX a múlt héten 1,41 százalékkal, 245 ponttal csökkent, 17.096,31 ponton zárt pénteken. A heti forgalom 31,8 milliárd forint volt,…
Bár szó volt róla, hogy a rutinos védő távozik Milánóból, vasárnap mégis hosszabbított csapatával Cristian Chivu, az olasz Internazionale román védője.
A csontok szempontjából legfontosabb vitaminunk a D-vitamin, melynek nagy részét a szervezet maga állítja elő napfény hatására. A jelenlegi kánikulában, amikor mindenki a lehető legkevesebb ruhát veszi magára, logikusnak tűnhetne, hogy szervezetünk dúskál az éltető vitaminban, ám ez közel sem így van. A kutatók szerint a magyarok fele még nyáron is D-vitamin hiányos.
A várt dögunalom helyett igencsak izgalmasan alakult az előző hónap a világ tőkepiacain, a görög választások, a spanyol csődről szóló találgatások és az európai válságkezelés új irányait meghatározó...
A falusi turizmus feltételeinek megteremtésével, telek ingyenes felajánlásával, szociális kertészet beindításával, alapítvány létrehozásával is küzdenek az aprófalvak megmaradásért, a kistelepülések elnéptelenedése ellen a helyi önkormányzatok - derült ki egy körképből.
Egyre kevesebben kezdenek offshore cég alapításába, üzletemberek százai keresnek más lehetőséget, szaporodnak viszont a külföldiek által Magyarországon megnyitott leányvállalatok. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt 16 hónapban 36 milliárdnyi vagyon vándorolt haza.
A csökkenő élelmiszerárak és a gyengülő ipari kereslet miatt jelentősen csökkent az inflációs nyomás Kínában - jelentette a statisztikai hivatal. Elemzők szerint további monetáris lazítás jöhet. A...
Nyáron a forgalomhoz képest többen, de európai összehasonlításban még mindig viszonylag kevesen bliccelnek a magyar autópályákon - írja a Napi Gazdaság....
Hatalmas profitzuhanásról számolt be a HTC ma reggel a második negyedévre, aminek hatására a társaság részvényeinek árfolyama kétéves mélypontra esett. A vállalat már korábban csökkentette...
Egy kisteherautó belehajtott a szöuli japán nagykövetség épületébe hétfőn hajnalban, a sofőr elmondása szerint akciója tiltakozás a dél-koreai-japán szigetvita és a Koreai-félsziget gyarmatosítása alatt elkövetett bűnök miatt.
A pénteki határozott nemzetközi befektetői hangulatromlás ma reggel már csak Ázsiában folytatódott, a főbb európai és amerikai piacokon viszont az érdemi hangulatjavulás jelei sem látszanak. Az euró...
Több mint 3600 krokodilt mentett meg a rendőrség attól, hogy földolgozott formában a kuangtungi éttermek asztalaira kerüljön – jelentette a Kuanghszi-Csuang autonóm terület hatósága egy csempészbanda lefülelése után vasárnap.
Kínában június folyamán meredeken enyhült az infláció, ami felerősíti azokat a várakozásokat, amely szerint az inflációs nyomás mérséklődésével további teret kaphat a jegybank a monetáris politika alakításában. Ugyanakkor számos elemző attól tart, hogy a mélyülő defláció káros lehet a gazdaság számára és ennek veszélyes következményeire figyelmeztetnek.
Az USA munkaerőpiacáról érkező kedvezőtlen adatok tovább rontották a hangulatot a pénteki kereskedésben, így a vezető indexek 1% közeli mínuszokkal fejezték be a hét utolsó napját.Mínuszban zárt...
Több nagyobb alapkezelő is bezárta az Európai Központi Bank betéti kamatának nullára való csökkentése után a pénzpiaci alapját, hiszen így már a legbiztonságosabbnak tartott helyen sem tudnak pozitív...
A magyar fél még nem tudja pontosan, hogy miről lesz majd szó a tárgyalóasztalnál a nemzetközi szervezetekkel folytatott egyeztetéseken, de vannak sejtései. Erről Varga Mihály IMF-tárgyalásokért...
A múlt hét második felében megtorpant a piacok lendülete, ez néhány papír vagy index esetén kiváló vételi lehetőséget teremtett. Mai elemzésünkben az OTP és a MOL mellett a német DAX index...
Nagyobb valószínűséggel veszi lefele az irányt a hazai részvénypiac, miután a világban is inkább pesszimista hangulat uralkodik, mondta Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője. A szokásosan...
Az LMP szerint nem a helyi közösségeknek, valamint a kis- és középvállalkozóknak, hanem a kormánynak, a hozzá közeli cégeknek, illetve a multinacionális vállalatoknak kedvez a belügyminiszter településfejlesztéssel, településrendezéssel és építésüggyel összefüggő, az Országgyűlés előtt álló törvénymódosító javaslata.