Nemrég az Insignia gyomrába szerelve ízlelgettük az Opel új erőforrását, ezután viszont már a kisebb testvér, az Astra is megkapja a két turbóval szekvenciálisan lélegeztetett 195 lóerős, kétliteres dízelmotort. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a BiTurbo motorral szerelt modell az eddig gyártott legerősebb dízelmotoros Astra lesz.
Wilmslow - Egy vidám, ámbár részeg fiatal jókedvében kedvet kapott egy kis ugrabugráláshoz. A fiatalember egy darabig barátainak a buszmegállóban produkálta magát, mígnem rájött sokkal nagyobb móka, ha mindezt a megálló bódéjának tetején folytatja.
Napról napra egyre melegebb lesz, a hétvégén már helyenként 36, hétfőn akár 38 Celsius-fok is lehet. A vasárnap kezdődő Sziget Fesztivál ideje alatt is kitart a kánikula, csak egy-egy záporra lehet számítani - mondta Reisz András, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
Továbbra is erősen foghíjas, esetenként félig üres lelátók látványa borzolja azoknak a millióknak a kedélyeit, akik nem jutottak belépőjegyhez a londoni olimpiai rendezvényekre, és kénytelenek beérni a televíziós közvetítéssel.
Összesen 12 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága a Hungaroringen, a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon - közölte a hatóság.
Az Adózóna Facebook-kvízzel tehették próbára tudásukat olvasóink, akik a játékkal a lehetőséget kaptak arra is, hogy megnyerjék a 365 napos teljes körű Adózóna hozzáférést.
Cseh László 1:57.28-at úszva futamgyőztes lett a 200 méteres vegyes úszás 3. előfutamában. Az egész mezőnyből ő úszta a legjobb időt - ez nyilván némi gyógyír a korábbi sebekre.
A lakosság a válság miatt nem engedheti meg magának, hogy a korábbi bőkezűséggel töltsön meg pénzzel borítékokat, amelyeket azután a megvesztegetendő állami hivatalnokoknak ad.
A pekingi játékokon negyedik, de a londoni olimpiáról lemaradt Boczkó Gábor a helyszínen szurkol és próbál segíteni Imre Gézának, aki jelenleg a legjobb 16 között jár a férfi párbajtőrözők szerdai egyéni versenyében.
Hamadou Djibo Issaka, a nigeri olimpiai csapat újonc evezőse ugyan reménytelenül leszakadva, utolsóként ért célba a férfi egypárevezősök keddi reményfutamában, a lelkes közönség bajnoknak kijáró ünneplésben részesítette.
Madarász Tamás négy percen keresztül kiválóan helyt állt az üzbég Dilson Csorijev ellen a cselgáncsozók 90 kg-os kategóriájának nyolcaddöntőjében. Egyetlen pillanatra lankadt a figyelme, így helyezetlenül zárt a londoni olimpián.
A Tottenham Hotspur csodálatos gólokkal győzött észak-amerikai túrájának legutóbbi állomásán a New York Red Bulls ellen. Az elméletileg sérült Gareth Bale mellett betalált az együttes új igazolása, Gylfi Sigurdsson is.
Csonka Zsófia 291 körrel a tizedik helyen végzett a sportpisztolyosok alapversenyében a londoni olimpia szerdai versenynapján, így nem került be a délutáni nyolcas döntőbe. A fináléba jutásról a 292 körrel zárók szétlövéssel döntöttek.
A hazai index 0,2 százalékot erősödött a déli órákig, ami arra enged következtetni, hogy kivárnak a kereskedők a további pozíciók felvételével a ma esti amerikai jegybanki ülés előtt. A fokozott...
Továbbra is erősen foghíjas, esetenként félig üres lelátók látványa borzolja azoknak a millióknak a kedélyeit, akik nem jutottak belépőjegyhez a londoni olimpiai rendezvényekre, és kénytelenek beérni a televíziós közvetítéssel.
A magyar bajnok DVSC-TEVA ma este 18 órakor a BATE Boriszov otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája selejtező 3. fordulójában. Kondás Elemér Fehéroroszországban nyilatkozott a klub honlapjának.
Madarász Tamás után Mészáros Anett is a vigaszágon való mérkőzés lehetőségének elérése nélkül búcsúzott a cselgáncsversenyektől. A 70 kg-os magyar versenyző bírói döntéssel kapott ki német ellenfelétől, Kerstin Thielétől.
Az újság külön véleménycikkben foglalkozik azzal, hogy több kormánypárti szociálliberális politikus a romániai magyarokat tette felelőssé a népszavazás érvénytelenségéért.