Minden olimpiának megvannak a nagy győztesei és vesztesei, de nem csak a sportolók között. A Reuters brit hírügynökség összegyűjtötte a vasárnap zárult londoni olimpia pozitív és negatív hőseit.
Orbán Viktor olyan felsőoktatási rendszert szeretne Magyarországon, amely önfenntartó, és amelyben minden hallgató ki tudja fizetni a tanulási költségét, de a tandíjat ellenzi - írja a Policity.
A csalódást keltõ ma hajnali japán GDP-adat után kissé romlott a globális befektetõi légkör a piacokon, ami a forintot is gyengítette a hétfõ reggeli kereskedésben. Innen nem...
Jobboldali bosszú állhat a háttérben, amiért leleplezte a feltételezett magyar háborús bűnöst – így vélekedett az atv.hu megkeresésére Efraim Zuroff arra a hírre, miszerint fennállhat a hamis vád gyanúja ellene, amiért "megalapozatlanul" jelentette fel Csatáry Lászlót az 1941-es kassai deportálásokért.
A doppingellenőrzésen megbukott Nagyezsda Osztapcsuk fehérorosz súlylökő utólagos kizárását követően módosult a londoni olimpia összesített éremtáblázata. Magyarország helyezését ez nem befolyásolta, a nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérem továbbra is kilencedik helyet ér.
A kormány fokozatosan terjeszti ki a költségvetési felügyelet intézményét, amely jelenleg elsősorban a felsőoktatás, az egészségügy és a kultúra területén működik - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki, MTI-nek megküldött válaszából.
Várhatóan már az idén kollektív elbocsátások lesznek a román közszolgálati televíziónál, az intézkedés azonban kevésbé érinti majd a magyar szerkesztőségeket - jelentette ki hétfőn az MTI-nek Nagy Zoltán, a román televízió igazgatótanácsának tagja.
Amióta kiderült, hogy Kristen Stewart egy családos rendezővel csalta meg Robert Pattinsont, szinte széttépik Hollywoodban. Pedig alig egy hónapja még imádták a 22 éves filmsztárt. E heti sorozatunknak ő a főszereplője.
Rosszak a kilátások a feldolgozóiparban, a belföldi rendelésállomány történelmi mélyponton zárta a második negyedévet, és a cégek jelenlegi helyzete is válságra utal - derül ki a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. negyedéves konjunktúratesztjéből.
Több ezren, köztük szurkolók, barátok, hozzátartozók felfokozott hangulatban köszöntötték a Londonból hazatért magyar olimpikonokat hétfő délután a budapesti Syma csarnokban.
Tarnabod önkormányzatának állami támogatásáért kezdett demonstrációt hétfőn a településen mintegy ötven helybeli, mert az önkormányzati kassza kiürült, és a szociális segélyben részesülők immár több mint egy hónapja nem kapták meg járandóságukat.
Budapesti éttermek nevezhetik be felszolgálójukat a Legbarátságosabb pincér elnevezésű versenyre augusztus végéig, a vendégek pedig szavazhatnak kedvencükre.
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint valószínűleg a második negyedévben is csökkent Magyarország bruttó hazai terméke (GDP), a magyar gazdaság az első negyedévi visszaesés után így technikai értelemben recesszióba kerülhetett.
A FORRÁS Nyrt. a 2012. április 27-én megtartott évi rendes közgyűlésének 2/2012. (IV. 27.) számú közgyűlési határozata alapján a részvényeseknek 2011. év után összesen 200 000 010 Ft osztalékot fizet...
A MÁV négy éve bevezetett internetes jegyértékesítési rendszerében több mint két és fél millió belföldi vasúti jegyet vásároltak az utasok, a tavaly novemberben indított otthoni jegynyomtatás lehetőségével pedig több mint ötvenezer tranzakció során éltek - közölte a MÁV-Start Zrt. hétfőn....
Valószínűleg csökkent az idei második negyedévben is Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) értéke. A magyar gazdaság az első negyedévi visszaesés után így technikai értelemben recesszióba kerülhetett - jósolták az előzetes GDP-becslés keddi ismertetése előtt londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint ugyanakkor az infláció éves üteme jó eséllyel nem sokat változott a múlt hónapban.
A Gyulai Húskombinát dolgozói a munkahelyek megőrzéséért, a cég helyzetének stabilitásáért, a kollektív szerződés megkötéséért demonstrálnak kedden Nádudvaron - közölte a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) hétfőn.
LOS ANGELES - Darabonként félmillió font, azaz százhetvennyolc millió forint – ennyibe kerül az a két gyűrű, amit Brad Pitt (48) és Angelina Jolie (37) rendelt meg kedvenc ékszerészüktől, és nyolc hónap folyamatosan munka után el is készült.
Hozzávalók: A linzertésztához: 25 dkg margarin 45 dkg liszt 15 dkg porcukor 2 tojássárgája csipet só reszelt citromhéj A linzertészta összeállításához: szükség esetén kevés tej A piskótához: 4 db tojás 10 dkg liszt 10 dkg cukor A rétegezéshez: 10 dkg őrölt dió 4-5 evőkanál baracklekvár A habhoz: 2 db tojásfehérje 10 dkg porcukor 1 evőkanál baracklekvár A habra díszítésnek: 7 dkg vágott dió 10 dkg…
Hozzávalók: 8 szép nagy csirkeszárny 10 dkg gomba 10 dkg füstölt sonka 10-12 dkg liszt 2 gerezd fokhagyma 1,5 dl világos sör 1 db egész tojás 1 csokor petrezselyemzöld 1 mokkáskanál őrölt feketebors só
Több ezren, köztük szurkolók, barátok, hozzátartozók felfokozott hangulatban köszöntötték a Londonból hazatért magyar olimpikonokat hétfő délután a budapesti Syma csarnokban.
A Szombathelyi Haladás edzője Artner Tamás úgy látja: a sikeres rajt után is a földön járnak játékosai, abszolút elégedett a hozzállásukkal. A tréner ugyanakkor elárulta: Rajos és Iszlai teljesítményével egyelőre elégedetlen.
Manapság számos, különböző HR szolgáltatás létezik: munkaerő-közvetítés, munkaerő-kölcsönzés, álláshirdetési csomagok, adatbázis kutatás, amelyeket a tanácsadó cégek, köztük a TESK Tanácsadó Kft. is, nyújtanak a megbízóik felé. A megbízók különböző profilú cégek, különböző igényekkel. Van, aki csak egy darab álláshirdetést szeretne feladni, van, aki csak adatbázisban szeretne kutatni, valamint…
A Budapest Honvéd 1-0-ra győzött a Videoton vendégeként az OTP Banki Liga 3. fordulójában. A hosszabbításban a Kemenes Szabolcs kiállítása után kényszerből a kapuba álló Ivan Lovric kivédte Nikolics Nemanja tizenegyesét.
Ha megkérdeznénk, ki mit gondol a különböző nemzetek képviselőiről, nagyjából ugyanazokat a válaszokat kapnánk: az olaszok családszeretőek, a japánok szorgalmasak, a németek precízek, az amerikaiak versengőek stb. Bár ezek csak sztereotípiák, valóban segíthetnek elindulni, ha például multinacionális környezetben dolgozunk. A nemzetközi csapatok menedzselésének nehézségeiről Cziczárdi Györgyivel,…
Eldőlt, hogy miként a BATE Boriszovot a Bajnokok Ligája selejtezőjében, úgy az FC Bruges-t is Nyíregyházán fogadja a Debrecen labdarúgócsapata az Európa Ligában jövő csütörtökön.
Könnyen lehet, hogy Xabi Alonso és a Real Madrid útjai hamarosan elválnak egymástól: a spanyol válogatott középpályás nem kívánja meghosszabbítani 2014 nyarán lejáró szerződését a "királyiakkal".
A második negyedévben tovább csökkent a görög gazdaság teljesítménye, a belföldi GDP 6,2 százalékkal csökkent. Az adatok ugyanakkor meglepték az elemzőket is, mivel a vártnál kisebb mértékben zsugorodott a görög gazdaság.
Kezeljék egységesen az EU tagállamainak olimpiai eredményét – javasolta korábban néhány brüsszeli szervezet. Így ugyanis Európa lehetne a vezető sportnagyhatalom.
David Chandlert a fején és a nyakán érte a lövés, ezzel támadója gyakorlatilag bénává tette. Egyetlen szemtanúként azonban számítanak az együttműködésére a rendőrök, akik arra kérték, pislogással kommunikáljon velük. Még nem tudni az esküdtszék elfogadja-e bizonyítékként a videóra rögzített vallomást.