A gazdasági válság miatt egyre ritkábban rendeznek bikaviadalt Spanyolországban, a bikák tenyésztői így már alig találnak vevőt állataikra. A bikák utolsó útja ezért az aréna helyett többnyire egyenesen a vágóhídra, majd a húsboltokba vezet. A bikák a vágóhídon egyáltalán nem hoznak hasznot, eladásuk csak a csőd záróaktusának tekinthető.
Egész évben ideális, hát még szilvaidényben. Elkészítési idő: 30 perc Hozzávalók (6 személyre): 1 csomag leveles tészta • 35–40 deka kimagozott szilva • 5-6 deka porcukor 1. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Bélelj ki sütőpapírral egy közepes méretű tepsit. 2. A felengedett leveles tésztát nyújtsd ki a tepsi méretére (és formájára), illetve annyival nagyobbra, hogy legalább 1-1 centit rá tudj…
A te gyereked is akaratos és önfejű? Örülj neki: sikeres felnőtt lesz belőle! Dr. Laura Markham pszihológus szerint az akaratos gyerekek – ha a szülők nem törik meg őket – igen sikeressé válhatnak felnőttkorukban, és nagy eséllyel kerülnek felelősségteljes, vezető pozíciókba. Ennek oka, hogy a makacs természettel gyakran együtt jár a kitartás is, az akaratos gyerekek pedig maximálisan bíznak…
Így emelte fel Danuta a kezét, így spárgázott Berki Krisztián... Vége az olimpiának, mi pedig rendezgetjük a fényképalbumainkat. A legjobb tízben vagyunk az olimpiai éremtáblázaton, Gyurta Dániel világcsúcsot úszott, Risztov Éva olyan úszásnemben szerzett aranyat, amelynek sokan a létezéséről se tudtunk. A magyar közvélemény gratulál, hálálkodik a 17 éremért. A mi fotóink ezekről az érmekről is…
Elfogták az erdőkertesi vasútállomás mögötti szántóföldön azt a férfit, aki hétfő délután nyakon szúrt egy nőt a Budapestről Veresegyházon át Vácra tartó egyik személyvonaton, majd leugrott az állomáson álló szerelvényről és elmenekült - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. A megszúrt nő csak könnyebben sérült meg, a szurkáló ellen emberölés kísérlete miatt indult…
A magukat tévesen kövérnek vélő tizenéves lányok kétszer nagyobb eséllyel válnak túlsúlyos huszonévessé - idézte norvég kutatók tanulmányának eredményét a The Daily Telegraph című brit napilap.