2012. augusztus 13. hétfő

aug. 13
12:41
Varró: hiányoznak az energetikai beruházások Magyaroszágon (Portfolio)
Varró László, az Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA)igazgatója szerint Magyarországon egyértelműen szükség lenne energetikai beruházásokra, és kétségtelen, hogy a jelenlegi beruházási hajlandóság a...
aug. 13
12:42
A mintegy 90 ezer SZÉP kártyára a munkáltatók 7 és fél milliárd forintot utaltak (Privátbankár)
A SZÉP kártyákra utalt munkáltatói hét és fél milliárd forintból a tulajdonosok eddig mintegy 3 milliárdot már fel is használták.
aug. 13
12:43
Szíria: újabb harcok a fővárosban és környékén (hirado.hu)
Tüzérségi támadást indított a szíriai hadsereg hétfő hajnalban a szíriai főváros, Damaszkusz déli része és déli peremkerületei ellen.
aug. 13
12:45
Babát vár Peller Mariann (Blikk)
Minden ok nélkül is képes sírva fakadni a várandós Peller Mariann, aki a TV2 reggeli adásában árulta el, hogy terhességének tizenhatodik hetében jár.
aug. 13
12:45
18 év után először találkozott az anyjával - aki 10 nap múlva meghalt (Blikk)
18 évet várt arra, hogy megismerje valódi édesanyját egy brit lány – 10 nappal a nagy találkozás után azonban el is vesztette őt.
aug. 13
12:45
Leszbik esküdtek a buddhistáknál (BorsOnline)
Az első leszbikus buddhista pár kötött házasságot a hétvégén. A két tajvani menyasszony, a harmincéves Fish Huang és You Ya-ting nyilvános esküvőjükkel az azonos neműek kapcsolatának elfogadásáért harcolnak.
aug. 13
12:45
Lázadás a fátyol mögött - A változások legfőbb szószólói nők (Gondola)
Kiküldtek egy fiatal nőt egy bevásárlóközpontból, mert ki volt lakkozva a körme. A nő rögzítette jelenetet, és feltette a YouTube-ra.
aug. 13
12:45
A Tv2 anyacégének jól megy (Kreatív Online)
Idén jobb eredményeket mutat fel a cégcsoport.
aug. 13
12:47
Az első tibeti olimpikont ünneplik Kínában (Gondola)
Jakokat legeltetett, énekelt, imádkozott, mint a vidéki tibeti nők többsége, aztán szombaton 20 kilométeres gyaloglásban bronzérmet nyert.
aug. 13
12:49
Borkai: a magyar sportolók tettei bejárták a világsajtót (Gondola)
Borkai Zsolt szerint sikertörténet a magyar csapat szereplése a londoni olimpián. A magyar sport nem ennyire erős, fontos a támogatás.
aug. 13
12:51
Izlandi van a kézis All Star-csapatban, magyar nincs (Agroinform)
A negyedik helyen végzett magyar válogatottból senki nem került be a londoni olimpiai torna sztárcsapatába.
aug. 13
12:57
Rá sem ismerni: a szőke bombázó tinédzser fiúként fest (hirado.hu)
Rémesen fest a hosszú hajától megszabadított sorozatsztár.
aug. 13
12:57
Orbán szerint nincs szükség államilag finanszírozott jogászképzésre (ProfitLine)
A miniszterelnök néhány év alatt úgy alakítaná át a felsőoktatás rendszerét, hogy abban minden diák maga tudja állni a tanulási költségét. Orbán Viktor a policity.hu-n hétfőn megjelent interjújában az ügynökkérdéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, ő azon az állásponton van, hogy az, aki áldozata volt az előző rendszernek, például megfigyelték, korlátozás nélkül hozzáférhessen a rá vonatkozó összes…
aug. 13
12:57
Áremelés jön a kutakon (Portfolio)
Öt forinttal emeli szerdától a benzin és három forinttal a gázolaj nagykereskedelmi listaárát a MOL - tudta meg a Portfolio.hu. Az áremelést elsősorban a finomított termékárak drágulása magyarázza,...
aug. 13
12:57
Babos szerencsés vesztesként főtáblára került Cincinnatiben (ATV)
Babos Tímea szerencsés vesztesként mégis felkerült a selejtezőből a főtáblára a cincinnati tenisztorna női versenyében.
aug. 13
12:59
Immár fotóról, 64 nyelvből ingyen fordít a Google Translate (hirado.hu)
Hangsúlyos szó a címben az ingyen, mert a versenytársai drágábban, sokkal kevesebb nyelvről fordítanak. Kipróbáltuk, hogy milyen a fordítás minősége.
aug. 13
13:00
Kopint-Tárki: történelmi mélyponton a feldolgozóipar (Infostart)
A legtöbb mutató esetében történelmi mélypontot ért el a Kopint-Tárki júliusi feldolgozóipari konjunktúratesztje.
aug. 13
13:00
Budai Gyula: a GVH azt mondja, hogy kartellezek. És akkor mi van? (Privátbankár)
Budai Gyula egy vidéki fórumon elismerte, hogy a dinnyetermelők érdekében kartelleztek, mert két év alatt 11 ezer hektárról 5 ezer hektárra csökkent a hazai a dinnyetermő terület.
aug. 13
13:01
MSZP: Multiknak kedvez a dinnyekartell (hirado.hu)
A dinnye kilónkénti átvételi ára az idén ugyanúgy 35 forint volt, mint tavaly, csak az üzletek árulták drágábban - véli Gőgös Zoltán.
aug. 13
13:03
Megint drágul az üzemanyag (Infostart)
Öt forinttal nő a benzin, hárommal a gázolaj ára szerdától a hazai töltőállomásokon - erősítették meg a holtankoljak.hu értesülését piaci forrásokból. A hét közepétől így 430 forint lesz a benzin országos átlagos ára, és 431 a gázolajé.
aug. 13
13:03
Bővült a Y&R; Opel-megbízása (Kreatív Online)
Digitális feladatokat is ellátnak a jövőben.
aug. 13
13:03
Négy órát várakoznak a személyautók Záhonynál (Blikk)
aug. 13
13:09
Áfacsapdában az e-könyvek (Adózóna)
Az Egyesült Államokban már ebben a negyedévben az elektronikus kiadványok vehetik át a könyvpiac legnagyobb forgalmú szegmensének címét, Európában és Magyarországon azonban még éveket kell várni az áttörésre, mivel az e-könyvek szolgáltatásnak minősülnek, így áfa-kulcsuk nem kedvezményes, mint a papíralapú könyveké.
aug. 13
13:09
Videó: döbbent arcok kísérték a szőke nő gólörömét a rangadón (Sport365)
Döbbenten néztek a szurkolók arra a mutatós szőke lányra a lelátón az Ajax-AZ holland bajnoki utolsó perceiben, aki egy labdafogó hálóban kikötő lövés után önfeledten örült az amszterdamiak "győztes góljának" a 2-2-re végződött rangadón.
aug. 13
13:09
A londoni csoda legszebb fotói - az olimpia képekben (Agroinform)
Az alábbi galériába összeválogatottunk az olimpia legszebb képeit, jó szórakozást!
aug. 13
13:11
Külföldre mentik dugipénzüket az olaszok (Adózóna)
Az olasz hatóságok az év eleje óta fokozott ellenőrzésekkel már 41 millió euró értékben koboztak el készpénzt, értékpapírt és nemesfémet olasz határátkelő pontokon, 78 százalékkal többet, mint 2011 azonos időszakában.
aug. 13
13:11
Angliába szerződhet a Köln csapatkapitánya (Sport365)
Pedro Geromelt a Wolverhampton Wanderers szeretné leigazolni.
aug. 13
13:11
Babos szerencsés vesztesként mégis főtáblás (Agroinform)
Mégis felkerült a selejtezőből a főtáblára a cincinnati tenisztorna női versenyében a magyar lány.
aug. 13
13:12
Egykulcsos adó és családi kedvezmények: mire elegendők? (HR Portál)
Az egykulcsos adónak és a gyermekek után járó kedvezménynek születésszámra való hatásáról, demográfiai problémák okairól beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjúban Pongrácz Tiborné, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese.
aug. 13
13:13
Mennyit kell fizetnünk, ha beutaló nélkül megyünk kórházba? (Adózóna)
Összeszedtük, milyen költségekkel kell számolnunk, ha anélkül megyünk kórházba, hogy beutalót kapnánk.
aug. 13
13:13
Két magyar érem a Világkupán (Agroinform)
Két érmet szereztek a magyarok az olaszországi Bellunóban rendezett ejtőernyős Világkupa-versenyen.
aug. 13
13:15
Rács mögött a pándi uzsorások (Alternatív Energia)
Előzetes letartóztatásba helyezték a Pest megyei Pándon ,,boltocskázó" uzsorásokat. Az anyát és fiát azzal gyanúsítják, hogy a rendes ár sokszorosáért adtak rászorulóknak árukat a boltjukban, majd több esetben fenyegetéssel hajtották be a tartozásokat - értesült a HavariaPress.
aug. 13
13:15
Leborotválta a busz tetejét a magasságkorlátozó - fotók (hirado.hu)
Beszorult egy magasságkorlátozó alá.
aug. 13
13:15
Erőtlenül pénteki záróértéke körül téblábol a BUX (Portfolio)
Nem mutatnak érdemi elmozdulást a részvénypiacok a hétfői kereskedésben, mely részben azzal magyarázható, hogy a befektetők a holnapi amerikai és európai makroadatokra helyezték figyelmüket. A BUX...
aug. 13
13:15
Brutális munkabaleset: 50 millióba fájt a csonkolás (Pénzcentrum)
Bár az elővigyázatos vállalkozások, cégvezetők körültekintően tájékozódnak a lehetőségekről, még mindig a vagyonbiztosításra van legnagyobb igény a vállalatok körében. Pedig a jól megválasztott biztosítás a munkavállalókat ért balesetekre, a munkavállaló által okozott kárra, a termékfelelősségre is fedezetet nyújt, és nehéz gazdasági körülmények között is biztos hátteret ad egy esetleges…
aug. 13
13:15
Újabb 5 forinttal lesz drágább a benzin, 3-mal a gázolaj (ATV)
5 forinttal nő a benzin, és három forinttal a gázolaj ára szerdától a hazai töltőállomásokon - erősítették meg a holtankoljak.hu értesülését piaci forrásokból. A hét közepétől így 430 forint lesz a benzin országos átlagos ára, és 431 a gázolajé.
aug. 13
13:17
Egyre többen tartanak fegyvert Szlovákiában (hirado.hu)
Folyamatosan emelkedik az engedéllyel rendelkezők és a legálisan tartott lőfegyverek száma, ez utóbbiból minden huszadik lakosra jut egy északi szomszédunknál.
aug. 13
13:17
Összekoccant két repülő a Liszt Ferenc Repülőtéren (ATV)
Összekoccant két repülőgép a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hétfőn, senki nem sérült meg - értesült az Airportal.hu repülésszakmai oldal.
aug. 13
13:18
Újra emelkednek szerdától az üzemanyagok árai (Auto Pult)
Míg múlt héten stagnált a benzin ára és csökkent a gázolajé, sajnos a hetet megint emelésről szóló hírrel kell indítanunk. Szerdától 5 forinttal lesz drágább a 95-ös literje, míg a gázolaj 3 forinttal kóstál többet a haza töltőállomásokon.
aug. 13
13:21
Bolték reggelig buliztak (BorsOnline)
Hozta a formáját Usain Bolt, hiszen 4 x 100 méteres váltóval nyert harmadik londoni olimpiai aranyérmét reggel hatig ünnepelte egy klubban. Honfitársa, Yohan Blake szerint a jamaicai sprinterek földönkívüliek.
aug. 13
13:21
Összekoccant két repülőgép a Liszt Ferenc-repülőtéren (Infostart)
Összekoccant két repülőgép a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hétfőn, senki nem sérült meg - értesült az Airportal.hu repülésszakmai oldal.
aug. 13
13:21
Dopping miatt elvették a fehérorosz női súlylökő aranyérmét (Infostart)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétfőn doppingvétség miatt megfosztotta aranyérmétől a londoni olimpián női súlylökésben győztes fehérorosz Nagyezsda Osztapcsukot.
aug. 13
13:21
Összekoccant két repülőgép a Liszt Ferenc-repülőtéren (Blikk)
aug. 13
13:27
Lebukott az első londoni bajnok - a női súlylökés fehérorosz győztese doppingolt (Agroinform)
A NOB bejelentése szerint megfosztják aranyérmétől Nagyezsda Osztapcsukot, a női súlylökés fehérorosz olimpiai bajnokát.
aug. 13
13:29
Új néven és átalakult kerettel indul az FTC (Agroinform)
Átalakult kerettel készül a MOL Liga szeptemberi rajtjára az FTC jégkorongcsapata.
aug. 13
13:30
MSZP: az áruházláncoknak kedvezett a dinnyekartell (ProfitLine)
Az MSZP szerint nem a termelőknek és a fogyasztóknak, hanem kizárólag a multinacionális áruházláncoknak kedvezett a "dinnyekartell".
aug. 13
13:32
Felfegyverkezik a szlovák lakosság? (ProfitLine)
Folyamatosan emelkedik a fegyvertartási engedéllyel rendelkezők és a legálisan tartott lőfegyverek száma Szlovákiában, ez utóbbiból minden huszadik lakosra jut egy.
aug. 13
13:33
Összefutott két repülőgép a Liszt Ferenc-repülőtéren (Alternatív Energia)
Összekoccant két repülőgép a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hétfőn, senki nem sérült meg - értesült az Airportal.hu repülésszakmai oldal.
aug. 13
13:33
Repülőgépek koccantak Ferihegyen (hirado.hu)
A Wizz Air egyik repülőgépét hajtóműpróbára vontatták, amikor szárnyvége összeért egy Lufthansa-gép szárnyával.
aug. 13
13:33
Próbálja tartani a lépést a Mitsubishi (Portfolio)
A japán autógyártók közül a Mitsubishi egykor jóval nagyobb sikereket ért el a magyar piacon, mint az elmúlt években. Az első "nyugati" cégautók között nagy számban fordultak elő a Lancer és a Galant...

Keresés