Chris Atkinson váltja a Mini WRC volánja mögött Armando Araujo-t, akit a csapat pihenni küldött. Az egykori Subaru pilóta ezzel idén már a mezőny összes márkájának versenygépét kipróbálhatja.
Napjaink egyik legjobb teniszezője, Rafael Nadal bejelentette, hogy orvosi tanácsra nem sietteti el a visszatérését. A világranglista harmadik helyén álló spanyol klasszis egyelőre nem tudja, hogy mikor léphet ismét pályára.
Miután az S&P 500 index csütörtökön április óta nem látott magasságokba emelkedett, a pénteki kereskedési napon csak minimális elmozdulást mutatnak a vezető részvényindexek.A végére felébredtek a...
Új jegyellenőrzési módszert akar bevezetni a Budapesti Közlekedési Központ: ezentúl a leszálló utasokat is megállítanák. Az ombudsman szerint ez alkotmányellenes lenne.
Elkerülhetetlennek tűnik, hogy a spanyol kormány valamifajta nemzetközi mentőcsomagért folyamodjon - nyilatkozta Ana Botella madridi polgármester, befolyásos kormánypárti képviselő, hivatkozva...
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Egyetlen százszázalékos csapatként várja a Honvéd vasárnap a Paksot az NB1 negyedik fordulójában. A találkozón a hazaiak behúznák a kötelezőt, míg az eddig két döntetlent jegyző vendégek begyűjtenék első győzelmüket.
Fejenként mintegy 35 millió forintot kaphatnak a Londonban aranyérmet nyert magyar sportolók. A Külügyminisztérium figyelmeztetése ellenére még 150 magyar van Szíriában. Az Index úgy tudja, hogy a VT-Transman hozhat 150 új buszt Budapestre.
Rendkívüli ülés összehívását kezdeményezi Szűcs Lajos (Fidesz-KDNP) elnöknél a Pest megyei közgyűlés szocialista frakciója a megyei rendőrfőkapitány menesztése miatt - tájékoztatta László Ferenc frakcióvezető pénteken az MTI-t.
A VT-Transmann nyerte a budapesti buszüzemeltetési tender első szakaszát - értesült az Index. Ez azt jelenti, hogy ideális esetben jövő márciusban 75 darab új csuklós és 75 darab új szóló autóbusz...
Az FHB Csoport 53,7 millió forint adózott nyereséget ért el a második negyedévben, az előző negyedévi 13,9 millió és tavalyi második negyedévi 759,3 millió forinttal szemben - tette közzé a bank pénteken tőzsdezárás után a BÉT honlapján.
Hamarosan bemutatják Lars von Trier legújabb moziját, amiben a főszerepet Shia LaBeouf alakítja. A fiatal színész pikáns titkot osztott meg a médiával.
Tízből közel hatan vélik úgy, hogy nem kedveznek a gazdasági folyamatok az álláskeresőknek - derül ki a Gallup nemzetközi felmérésének eredményéből. Magyarországon tízből nyolcan ítélték rossznak a munkaerőpiaci kilátásokat.
Bilincsben vitték el a rendőrök a nagykanizsai csatornaberuházás építésvezetőjét, miután fekáliával és építési törmelékkel kevert földet hordtak a város ipari parkjába - közölte a Zalai Hírlap online kiadása pénteken.
Történelmi rekord magasságba emelkedett a spanyol bankszektor nem teljesítő hiteleinek aránya június végére, elérte ugyanis a 9,42%-ot a májusi 8,95% után - közölte a spanyol jegybank pénteken. ...
Az Index hírportál információi szerint a VT-Transman nyerte az új buszüzemeltetési modell első tenderét, ennek köszönhetően márciusban 150 új Mercedes Citaro busz állhat szolgálatba Budapesten.
Egy speciális Crowley tarot kártyából olvasta ki a válaszokat Zara olvasóink kérdéseire. Arra biztatta a nőket, bátrabban vegyék kezükbe a sorsuk irányítását.