Vasárnap Zánkán vendégszerepel az Oroszországban készült, Álom megálló című musical-produkció, amelyet gyermekekből álló nemzetközi szereplőgárda mutat be.
Fejenként mintegy 35 millió forintot kaphatnak a Londonban aranyérmet nyert magyar sportolók. A Külügyminisztérium figyelmeztetése ellenére még 150 magyar van Szíriában. Az Index úgy tudja, hogy a VT-Transman hozhat 150 új buszt Budapestre.
A névváltoztatást tavaly kezdeményezte a Matica Slovenská kulturális egyesület, az ötlet pedig a magyar zeneszerző születésének 200. évfordulóján merült fel.
A Balatonnál is rengeteg rendezvényt tartanak a hosszú hétvégén, csak a balatonboglári bornapokra ötezer embert várnak naponta. A katasztrófavédők mindenhol felkészültek.
Rendkívüli ülés összehívását kezdeményezi Szűcs Lajos (Fidesz-KDNP) elnöknél a Pest megyei közgyűlés szocialista frakciója a megyei rendőrfőkapitány menesztése miatt - tájékoztatta László Ferenc frakcióvezető pénteken az MTI-t.
A VT-Transmann nyerte a budapesti buszüzemeltetési tender első szakaszát - értesült az Index. Ez azt jelenti, hogy ideális esetben jövő márciusban 75 darab új csuklós és 75 darab új szóló autóbusz...
Az FHB Csoport 53,7 millió forint adózott nyereséget ért el a második negyedévben, az előző negyedévi 13,9 millió és tavalyi második negyedévi 759,3 millió forinttal szemben - tette közzé a bank pénteken tőzsdezárás után a BÉT honlapján.
Lahdar Brahimi volt algériai külügyminiszter foglalja el az augusztus végén távozó Kofi Annan Szíria-ügyi nemzetközi különmegbízott posztját - jelentette be az ENSZ pénteken.
Hamarosan bemutatják Lars von Trier legújabb moziját, amiben a főszerepet Shia LaBeouf alakítja. A fiatal színész pikáns titkot osztott meg a médiával.
Tízből közel hatan vélik úgy, hogy nem kedveznek a gazdasági folyamatok az álláskeresőknek - derül ki a Gallup nemzetközi felmérésének eredményéből. Magyarországon tízből nyolcan ítélték rossznak a munkaerőpiaci kilátásokat.
Bilincsben vitték el a rendőrök a nagykanizsai csatornaberuházás építésvezetőjét, miután fekáliával és építési törmelékkel kevert földet hordtak a város ipari parkjába - közölte a Zalai Hírlap online kiadása pénteken.
Történelmi rekord magasságba emelkedett a spanyol bankszektor nem teljesítő hiteleinek aránya június végére, elérte ugyanis a 9,42%-ot a májusi 8,95% után - közölte a spanyol jegybank pénteken. ...
Az Index hírportál információi szerint a VT-Transman nyerte az új buszüzemeltetési modell első tenderét, ennek köszönhetően márciusban 150 új Mercedes Citaro busz állhat szolgálatba Budapesten.
Egy speciális Crowley tarot kártyából olvasta ki a válaszokat Zara olvasóink kérdéseire. Arra biztatta a nőket, bátrabban vegyék kezükbe a sorsuk irányítását.
A hét folyamán várhatóan erősödnek az allergiás panaszok, a parlagfű virágzása rendszerint augusztus közepe-vége felé éri el csúcsidőszakát. Az időjárás is kedvez a tünetek megjelenésének: meleg, száraz időben rendszerint intenzívebben jelentkeznek a panaszok.
Egy 29 éves üzletembert úgy határozott nincs kedve eddigi életét folytatni. Azonban a múlttal való egyszerű szakítás helyett, jobban jövedelmező ötlettel rukkolt elő: közel 4 millió dollárért bárki megveheti az életét eBay-en.