A spanyol Alejandro Valverde nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny első hegyi szakaszát, hétfői sikerével pedig összetettben is átvette a vezetést a harmadik etapot követően.
GANTIKOW–BIDAPEST – Példa nélküli! – áradozik Jürgen Kaatz német ornitológus. Lelkesedésének oka egy meggyűrűzött magyar gólya, ami a Brandenburg tartománybeli faluban, Gantikowban talált fészket
Brittni Colleps mindig otthon találkozott diákjaival, amikor a férje és gyerekei nem voltak otthon. Öt fiú érintett az ügyben, de csak néggyel szexelt egyszerre.
Évente egyre több és több pár választja az együttélés lazább formáit a házasság helyett, ily módon a pénz közös elköltésének intézménye többé nem kizárólag a házas emberek jellemzője. Mit is osztanak meg tulajdonképpen?
Az Európai Központi Bank (EKB) és a német kormány hétfőn lehűtötte a befektetők vérmes reményeit arra, hogy az EKB bármelyik pillanatban megkezdheti magas hozamú államkötvények közvetlen vásárlását az euróövezetben.
Halálos áramütés ért egy várandós nőt Somban, a héthónapos magzat életét megmentették - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, aki elsőbbségadás nélkül hajtott egy kereszteződésbe, hétfőn délután, Somogy megyében, a 67-es elkerülő úton, és egy személyautó elgázolta - értesült a HavariaPress.
Letartóztatott a rendőrség egy férfit, mert karddal lefejezte öccsét. A gyilkos nem is fogta fel egészen, mi történt, így napokig abban reménykedett, az öccse felébred, amikor ez nem következett be, értesítette a rendőrséget.
Halálos áramütés ért egy várandós nőt Somban, a héthónapos magzat életét megmentették - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián nyerte a kalapácsvetést hétfőn a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj 2012 versenyen a Puskás Ferenc Stadionban.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A kora esti órákig 44 embert kellett ellátniuk a mentőknek a hétfői állami ünnepi rendezvények helyszínein - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel.
A Balaton partjáról szóló ingatlanpiaci elemzések, híradások többsége elsősorban az egyéni nyaralók árára és forgalmára, esetleg a parti szállások kihasználtságára koncentrál. A helyi ingatlanpiac azonban ennél sokkal színesebb. A kínálatban a legkülönbözőbb hasznosítású ingatlanokat, például éttermeket, kertmozikat, kempingeket, panziókat, diszkókat, üzlethelyiségeket, telkeket, és szinte bármit…
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián nyerte a kalapácsvetést hétfőn a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj 2012 versenyen a Puskás Ferenc Stadionban.
BUDAPEST – Győzelemmel ünnepelt hazai pályán Pars Krisztián (30). Az olimpiai bajnok kalapácsvetőnek, ahogy Londonban, úgy a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon is volt egy nagy dobása. Remek teljesítménnyel, 79,74 méterrel megnyerte a viadalt. Ezzel köszönte meg a biztatást a miatta, valamint az ötkarikás játékokon érmet szerző többi sportolónk tiszteletére egybegyűlt több mint…
LONDON – Haldokló nagynénje mellett tölti szabadnapjait Lewis Hamilton (27). A McLaren-istálló világbajnok Forma–1-es pilótája az Egyesült Államokban, Coloradóban pihent, ám amint megtudta, hogy hozzátartozója állapota rosszra fordult, azonnal hazarepült.
BUDAPEST – Csaknem másfél éves kihagyás után a hét végén ismét feltűnt a kispesti focistadion lelátóján Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár. Ezúttal azonban segítője is akadt a szurkolásban, mégpedig a politikus kisfiának, Petinek (1,5) a személyében.
A világhírű színésznő bevallotta, gyűlölte önmagát tinédzser korában. Arról is mesélt, annyira önbizalom-hiányos volt, hogy 35 éves koráig nem szeretett emberek közé menni.
A Nagy Generáció tagjait nem keseríti el az öregedés, és azt várják, hogy életük következő szakasza jobb lesz, mint az előző volt, bár sokan aggódnak egészségük megőrzésének hosszú távú költségei miatt - derült ki egy friss felmérés eredményéből.
BUDAPEST – Kitettek magukért a labdarúgó-válogatott támadói az elmúlt hét végén. Szalai Adám (25) két góllal járult a Mainz a negyedosztályú Rossbach feletti 4-0-s Német Kupasikeréhez, míg Gera Zoltán (33) és Dzsudzsák Balázs (25) egyszer-egyszer talált be az angol West Bromwich Albion–Liverpool (3-0), illetve az orosz Dinamo Moszkva–Tyerek Groznij (1-2) bajnokin. Mind alapemberei a vb-…
Hozzávalók: 1 nagy fej vöröshagyma 3 kanál olaj 1 nagy sárgarépa 50 dkg darált pulykamell 1 kg csicsóka 1 paprika 2 nagy paradicsom 1 kisebb cukkini só bors petrezselyem olaj az összeállításhoz tejföl a tálaláshoz
Szex, alkohol és beintés a kamerának - most mégis visszatérhet. Három év alatt háromszor tiltotta el botrányai miatt a síugró szövetség a jelenlegi mezőny legbalhésabb figuráját, Harri Ollit.
Majdnem 4 százalékkal csökkent a fakitermelés Szlovákiában 2011-ben az előző évihez képest, derült ki a szlovák Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztérium jelentéséből.
A magyar piacon ma nem volt kereskedés, viszont a külföldi tőzsdéken nem állt meg az élet eközben. Európában szinte minden tőzsdén eséseket lehetett látni és az irányadó amerikai indexek is...
Hozzávalók 3 személynek: 3 db egész csirkecomb vagy 6 db felső- ill. alsócomb 1 kisebb fej kelkáposzta 4 szál sárgarépa 1 nagyobb pasztinák 1 paradicsom 1 piros paprika 2 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma majoranna szerecsendió só bors