Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A rajongók azt gondolták, hogy örökre együtt marad a Szinetár-Bereczki álompár, színházi berkekben azonban már korábban szárnyra kapott a pletyka arról, hogy nincs minden rendben Dóriéknál.
Gyengüléssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik a nap folyamán iránytalan kereskedésre számítanak.
Az előzetes adatok szerint 2012 első félévében 43 603 gyermek született, 4,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 66 833 volt, ami 0,7 százalékos emelkedést jelent a 2011....
A bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal nőttek az első félévben, a múlt év azonos időszakához képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a szeptemberi indexkosár átalakításkor a Continental papírjai rövid kihagyás után ismét bekerülhetnek a 30 legnagyobb tőzsdén jegyzett német vállalatot tömörítő DAX...
A Forma-1-es versenynaptárban 2013-ban debütáló New Jersey-i verseny szervezői hétfőn a New York Times hasábjain bejelentették, távozik a Grand Prix of America elnöki posztjáról Tom Cotter. Tovább »
Arra már korábban is utaltunk, hogy a Volkswagen Touaregben rejlő lehetőségek határtalanok, de arra még tesztünk idején sem számítottunk, hogy a luxus nomád hamarosan postásként remekel majd.
Hogy egy parlamenti párt büntetlenül szervezhet provokációkat, az minden határon túl van, és a szocialista párt elítéli a kormány tétlenségét ebben az ügyben - mondta Szanyi Tibor az ATV Egyenes Beszédben a hétvégi ceglédi feszültséggel kapcsolatban.
A miniszterelnök szerint Magyarország és általában Közép-Európa sikeresebben kezeli a válságot, és keresi az abból kivezető utat, mint azok az országok, amelyek előidézték azt.
Az előzetes adatok szerint 2012 első félévében 43 603 gyermek született, 4,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az idei évben júniust leszámítva minden hónapban több gyermek született, mint a tavaly. A halálozások száma 66 833 volt, ami 0,7 százalékos emelkedést jelent a 2011. január–júniusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 23 230 fő volt, 1453-mal kevesebb az egy évvel korábbinál -…
Júniusban a nemzetgazdaságban – a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 4,1, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Májusban a bruttó átlagkeresetek 6,4 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig 3,8 százalékkal…
Több ezren várnak arra, hogy fizetés helyett ledolgozhassák a büntetésüket. Sok cég alkalmazná ezeket az embereket, de azt mondják: a pár napig dolgozókat is ugyanúgy be kell tanítani, mint a rendes munkavállalókat - számolt be az M1 Híradója.
Tegnap elromlott a hangulat az amerikai piacokon, mely az ázsiai majd az európai tőzsdékre is átragadt. A BUX sem tudja magát ettől függetleníteni, 1,1 százalékos mínusszal kezdte a napot....
Algás, hínáros, sok helyen bokáig érő vízzel szembesülhetnek a Balatonra érkező turisták. A csapadékszegény időjárás és a hőség miatt drámaian csökkent Közép-Európa legnagyobb tavának vízszintje - írja a Népszava....
Pályakezdő fiatalokat várnak péntektől a zánkai Új Nemzedék Központba, ahol megkezdődik a háromnapos Kapunyitási Pánik Fesztivál - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország és általában Közép-Európa sikeresebben kezeli a válságot, és keresi az abból kivezető utat, mint azok az országok, amelyek előidézték azt. A...
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A Jóban Rosszban stábja a szünet után kutyástul kapta vissza Szabó Zsófit. A Gyémánt névre hallgató eb nyáron került a színésznőhöz, azóta elválaszthatatlanok.
A miniszterelnök szerint súlyos bajok adódnak abból, ha a magyarországi kormányzat és a külföldi magyar külképviselet-vezetők más-más kontextusban értelmezik munkájukat. Orbán Viktor Budapesten, az idei nagyköveti értekezleten hozzátette: az nem várható el, hogy mindenki minden fontos dologról ugyanazt gondolja, az értelmezési kereteknek ugyanakkor azonosnak kell lenniük.
Fél év előzetes után házi őrizetbe került R. Lajos, a Miss Hungary szervezője, akit a hatóságok gyanúja szerint lányokat, köztük kiskorúakat is szexmunkára közvetített. Máris nagy tervei vannak.
Több gyermek született, de a halálozások száma is kismértékben emelkedett 2012 első félévében az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előzetes adatok szerint 2012 első félévében 43 603 gyermek született, 4,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 66 833 volt, ami 0,7 százalékos emelkedést jelent a 2011. január–júniusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 23 230 fő volt, 1453-mal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Orbán szerint a magyar válságkezelés sikere példaértékű, mögöttünk kullog Nyugat-Európa, és Közép-kelet Európa is csak azért előttünk, mert a térség országainak szolidabb az államadóssága.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyílt közbeszerzésen keres biztosítót 1.455 darab gépjárműve kötelező felelősségbiztosítására (kgfb) - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A közmédia zenei együttesei, az MR Szimfonikusok, az MR Énekkar és az MR Gyermekkórus saját rendezésű koncertekkel, koncertsorozatokkal és zenei különlegességekkel is jelentkeznek.
Mind a közszférában, mind a versenyszektorban lassult az éves bruttó és nettó bérnövekedés üteme júniusban és így az infláció gyorsulása miatt 3,8%-os reálbér-csökkenés alakult éves szinten...