A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elektronikus jegyrendszere része lesz a nemzeti egységes kártyarendszernek - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a BKK pénteken.
A Bruges elleni 3-0-s vereséggel alig maradt a DVSC-nek esélye az Európa-ligában. A Loki trénere szerint sorsdöntő volt, hogy az első félidő végén tíz főre fogyatkozott a csapata
Németországban növekedett az építőipar megrendelés-állománya és értékesítési árbevétele júniusban és az év első felében - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten egy szombat délutáni demonstráció miatt, több tömegközlekedési eszköz pedig módosított útvonalon közlekedik majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke levélben kérte Tarlós István főpolgármestert, akadályozza meg Csurka István A hatodik koporsó című darabjának bemutatását a budapesti Újszínházban - közölte a Mazsihisz pénteken az MTI-vel.
Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke levélben kérte Tarlós István főpolgármestert, akadályozza meg Csurka István A hatodik koporsó című darabjának bemutatását a budapesti Újszínházban - közölte a Mazsihisz pénteken az MTI-vel.
Alacsony forgalomban pénteken is folytatódott az egész hetet jellemző lejtmenet a Budapesti Értéktőzsdén, a tőzsde részvényindexe, a BUX 97,97 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 17.387,11 ponton zárt.
Ma hajnalban történelmi gólt szerzett David Beckham. Az LA Galaxy legendás játékosa szögletrúgásból volt eredményes az Isidro Metapan csapata ellen. Ez volt a CONCACAF Bajnokok Ligája történetének az 1000. gólja.
Fegyvernek látszó tárggyal hatolt be egy ismeretlen péntek délután egy miskolci belvárosi zálogházba - erősítette meg az MTI információját a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az eseménytelen délelőttöt követően, a délután már mozgalmasabbra sikerült: kora délután a német kancellár tett nyilatkozatot, miután találkozott a görög államfővel, majd fél háromkor egy amerikai...
Bátonyterenye ‒ Világot látni indult a hivatali autóval Bátonyterenye önkormányzati képviselője, Molnár Ferenc (Fidesz-KDNP). A politikusnak munkához adták a járgányt, de végül ötödmagával a görög tengerparton kötött ki.
Meteorológiai radarok működését zavaró vezeték nélküli hálózati eszközök, mobiltelefonok vételét akadályozó, Amerikából behozott házi telefonok miatt kellett a legtöbbször intézkednie a hírközlési hatóságnak a 2012 első félévi ellenőrzései során - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Berki Krisztián már nem bánkódik amiatt, hogy nem lehet ott a pekingi olimpián, annak ellenére, hogy komoly esélye lett volna a győzelemre. A lólengés győztese az Arénában elmondta, hogy először járt olimpián és ez hatással volt a teljesítményére.
Újabb vizsgálat indult Adrian Nastase volt román miniszterelnök ellen, akit az ügyészek azzal gyanúsítanak, hogy engedély nélkül birtokolt mintegy négyszáz töltényt.
Csütörtökön piaczárás után jelentett a Hewlett-Packard Co. A konszenzus 0.98$-os egy részvényre eső nyereséget várt, de jobb lett az eredmény (1.00$), azonban év/év alapon a bevételek csökkentek.
Ha már semmi sem segít a pattanások ellen, folyamodjunk anyáink módszereihez! Nem biztos, hogy mindig a parfümériákban beszerzett kencék a leghatékonyabbak! Néha elég pusztán csak szétnézni a kamrában, konyhaszekrényben. Lássuk a legjobb tippeket! 1. Almaecet Salátáink egyik kedvenc összetevője tejsavat és almasavat tartalmaz – mindkettő csökkenti a gyulladást és a bőrpírt, ezért az almaecettel…
Újabb spanyol mentőcsomagot fontolgat az Európai Unió, de Madrid hivatalosan még nem kérte, így tárgyalások sem folynak a kérdésben - közölték brüsszeli források.
A délután első feléig tartó negatív nemzetközi befektetői hangulat nap vége felé javulni kezdett, majd hirtelen további lökést kapott annak a Reuters értesülésnek a hatására, amely szerint az Európai...
Visszavonta az özvegyi nyugdíjak csökkentését előíró jogszabályt a kormány. A szociálpolitikáért felelős államtitkárságon az ATV Híradónak azt mondták: félreértés történt, amit egy technikai hiba okozott - a kabinetnek nem állt szándékában csökkenteni a nyugdíjakat. A hiba javítására kormány-előterjesztés készült, de az érintetteket levélben is értesítik.
Újabb spanyol mentőcsomagot fontolgat az Európai Unió, de Madrid egyelőre nem terjesztett elő kérelmet, így hivatalos tárgyalások sem folynak a kérdésben - közölték pénteken nevük mellőzését kérő brüsszeli források.
Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke levélben kérte Tarlós István főpolgármestert, akadályozza meg Csurka István A hatodik koporsó című darabjának bemutatását a budapesti Újszínházban - közölte a Mazsihisz.
Budapest – Kitekertem a pisztolyt a kezéből, átpenderítettem az asztalon és a földre vittem – mesélt hőstettéről B. Flórián (33), aki pénteken pincér kollégájával leterített egy felfegyverkezett rablót, aki a Zsazsa Ékszerboltot indult kirabolni.
Egy Liverpoolban működő bangkoki étterem különleges reklámfogással szeretné felhívni magára a figyelmet. Az étterem gumi óvszerekből készített Liverpool mezt. Merész húzás...
Immár szinte minden készen áll arra, hogy ismét összecsaphassanak egymással a terep-rallye legjobbjai augusztus 23. és 26. között a Győr mellett kijelölt vadonatúj pályákon a 2012-es HunGarian Baja FIA Világkupa futamon.
Rendkívül lomhán kezdődött a kereskedés a BÉT részvényszekciójában reggel, de a fogalom és az árfolyamok azóta sem pörögtek fel. Zárásra mindössze 3,5 milliárd forint volt a részvénypiac összforgalma.
A német John Degenkolb nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny hetedik, pénteki szakaszát, összetettben pedig továbbra is a hazai közönség előtt szereplő Joaquim Rodriguez vezet.
Gercsák Szabina 5. lett a berlini Junior Európa Kupán! A HELL Junior Racing Team judo versenyzője ezzel megerősítette részvételét a szeptemberi junior Eb-n.
A kormány, a Belügyminisztérium (BM) "az ország valamennyi polgárát képes megvédeni a támadásoktól", minden szélsőséges, rasszista, antiszemita, gyűlölködő megnyilvánulás ellen fellépnek - így reagált a BM az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat képviselőitől szerdán átvett petícióra az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.
Miközben világszerte alig várják a fogyasztók a legújabb iPhone-t, addig Kínában hatalmasat veszített piaci részesedéséből az Apple okostelefonja. A helyi gyártók versenye és az új készülék előtti...
Újabb spanyol mentőcsomagot fontolgat az Európai Unió, de Madrid egyelőre nem terjesztett elő kérelmet, így hivatalos tárgyalások sem folynak a kérdésben - közölték pénteken nevük mellőzését kérő brüsszeli források.