Európába tör be a Dagong kínai hitelminősítő, jövő év elején Milánóban nyitják meg első központjukat a kontinensen. Az iroda vezetője egy korábbi Fitch Rating vezető lesz, aki már 2012 eleje óta...
Továbbra is nagy az esélye annak, hogy egy ellenzéki összefogás élén Bajnai Gordon lesz a kihívója Orbán Viktornak 2014-ben, noha a volt miniszterelnök nevével fémjelzett alapítvány által a múlt héten nyilvánosságra hozott elemzés a ringbe szállás elleni érvgyűjteményként is értelmezhető. A Hetek elemzése.
Andreas Pavel német feltaláló végre jogosan tudhatja magáénak a walkman feltalálója címet. A férfi huszonöt éven át állt perben a Sonyval, amit végül megnyert és több millió dollár kártérítést kapott.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szerint a legkomolyabban "el kell ítélni az Egyesült Államok és Dél-Korea provokatív cselekményeit, beleértve a jelenleg is tartó közös hadgyakorlatukat", és Phenjan "a leghatározottabb ellenlépésekkel fog válaszolni agresszív megnyilvánulásaikra".
Elképzelhető, hogy három év múlva Magyarország lesz a házigazdája a szofttenisz világbajnokságnak - erről a nemzetközi szövetség (ISTF) szemlebizottságának japán vezetője tájékoztatta vasárnap az MTI-t Budapesten.
Angol sajtóhír szerint az Arsenal ajánlatot tesz Cheik Tioté megvételére. A 26 éves játékos jelenleg a Newcastle United középpályása, 2017-ig szól szerződése.
Sisa Tibor, a Diósgyőr vezetőedzője a Siófok 2-1-es legyőzését követően elmondta, örül, hogy sikerült jó döntéseket hoznia a csapat összetételét illetően, azonban jó lenne, ha játékosai 45 percnél tovább is tudnának jól futballozni.
Új alapra helyezné az Európai Unió (EU) működését Németország, a berlini vezetés szerint a decemberi uniós csúcson fel kell állítani egy testületet és meg kell bízni azzal a feladattal, hogy készítsen elő egy új szerződést - írta a Der Spiegel című német hetilap, amely szerint számos tagállam ellenzi a tervet.
Noha a 911-es család 991-es kódnéven futó generációja már debütált, néhány változat még hiányzik a palettáról. Az újdonságok sorának folytatásával ezt a hiányosságot köszörüli ki a zuffenhauseni gyártó a Carrera 4, illetve a Carrera 4S érkezésével, amelyek mind Coupé, mind Cabriolet karosszériával bekúsznak a kínálatba.
Különleges helyszíneken, szokatlan feladatokkal rendezték meg az első magyarországi tájékozódási kerékpáros világbajnokságot, amely mind a résztvevők, mind a nemzetközi szövetség elismerését kivívta - tájékoztatta vasárnap az MTI-t a szervezőbizottság elnöke, Metz Miklós.
Az ismert színész, énekes Gergely Róbertnek sikerült megszabadulnia 8 millió forintos svájci frank hitelétől. Ő a hitele forintosítása mellett döntött még januárban, majd lakását eladva kifizette a teljes adósságát- írja a Blikk. Érdemes másoknak is így rendezni tartozásukat?...
A Klezmerész Band zenéje vezette be a 15. Zsidó Nyári Fesztivál nyitóeseményét vasárnap a Gozsdu-udvarban. A viselet-, könyv- és süteménybemutatók előtt Zoltai Gusztáv, a Budapesti Zsidó Hitközség és a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója mondott köszöntőt.
Arthur Abraham második súlycsoportjában is világbajnoki címet szerzett. A korábbi középsúlyú bajnok szombat este Berlinben verte meg pontozással Robert Stieglitzet, aki korábban Balzsay Károly legyőzésével lett világelső.
Angol lapértesülések szerint a Celtic Glasgow kölcsön vette volna Kiko Machedát a Manchester United olasz támadóját. Az üzletből azonban végül úgy tűnik: nem lesz semmi.
Az FTC-Rail Cargo Hungaria együttese 35-27-re legyőzte a BL-címvédő Buducsnoszt Podgorica csapatát a Szabella-kupa keretein belül megrendezett nem hivatalos Európai Szuperkupa-mérkőzésen.