Még nem elég szuper Mario Balotelli. Pedig Roberto Mancini, a Manchester City edzője szerint idén már nagyon oda kell tennie magát a játékosnak, az Eb-n szerzett érdemekből nem lehet megélni. De minden hiába, Balotelli csak nem akar – vagy tud – megváltozni.
Elfogyott a Balaton? Ezzel a címmel közölt drámai fotókat a SzeretlekMagyarország.hu. A Balatonért aggódók az elmúlt napokban azt tapasztalják, hogy a vízszint egyre csökken, ráadásul a zöldalga, vagyis a "békanyál" is csúfítja a tó látványát. A szakemberek továbbra sem aggódnak, de a csapadékot azért ők is nagyon várják.
Javarészt unalmas futamot hozott a Cseh Nagydíj a királykategóriában, de az utolsó kör mindent feledtetett és kárpótolt. Gyakorlatilag az utolsó kanyarban dőlt el minden.
Egy váratlan fordulat miatt veszélybe került M’Baye Niang érkezése. A La Gazzetta dello Sport és a Sky Sport Italia egybehangzó értesülései szerint a francia Caen elfogadta a Milan ajánlatát a fiatal támadóért, de az utolsó pillanatban az Everton közbeszólt.
A munkahelyvédelmi akcióterv nem lehetőség, hanem kötelesség - így reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Gúr Nándor vasárnapi sajtótájékoztatójára, amelyen a szocialista politikus azt mondta: pártja szerint a kabinetnek inkább a valóságot kellene bemutatnia a munkahelyvédelmi terv kapcsán.
A munkahelyvédelmi akcióterv nem lehetőség, hanem kötelesség - így reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Gúr Nándor vasárnapi sajtótájékoztatójára, amelyen a szocialista politikus azt mondta: pártja szerint a kabinetnek inkább a valóságot kellene bemutatnia a munkahelyvédelmi terv kapcsán.
A Der Spiegel lap információ szerint új alapra helyezné az Európai Unió (EU) működését Németország. A berlini vezetés szerint a decemberi uniós csúcson fel kell állítani egy testületet és meg kell...
A munkahelyvédelmi akcióterv nem lehetőség, hanem kötelesség - így reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Gúr Nándor vasárnapi sajtótájékoztatójára, amelyen a szocialista politikus azt mondta: pártja szerint a kabinetnek inkább a valóságot kellene bemutatnia a munkahelyvédelmi terv kapcsán.
Hatalmas izgalmat generál az augusztus elején a vörös bolygóra küldött Curiously Rover robotfelfedező. A képeken, amelyeket a Földre küld egyre több rejtélyes dolog bukkan föl, lelkes amatőrök és izgatott kutatók próbálják megfejteni, vajon mi lehet a képeken. Legutóbb egy beazonosíthatatlan lény maradványát vélték fölfedezni.
Budapest - Megmentette egy nő életét a minap Völgyi Zsuzsi (32)! A népszerű Romantic egykori énekesnője egy vadidegen, földön fekvő asszony segítségére sietett az utcán, aki eszméletlenül, iszonyú görcsök között vergődött az úttesten.
A hidegfront hatására hétfőre országszerte megszűnik a hőség, de több helyen keddtől, a nyár utolsó napjaira ismét 30 fok körüli maximumok várhatók. Szeptember elsejére viszont már csak 20-25 fokos csúcshőmérsékletet ígér az előrejelzés.
Az eddigi hivatalos 1,2% helyett 2,1%-os csökkenést mutathat idén az olasz GDP - jelezte egy vasárnapi lapinterjúban az új olasz gazdasági miniszter. A júliusban kinevezett Vittorio Grilli a...
Danis Jánosnak ítélték oda idén az Év Fotográfusa címet, az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja pedig a Biatorbányi Fotóklub lett. A kitüntetéseket a Magyar Fotográfia Napja alkalmából vasárnap adták át Cegléden, a Kossuth Múzeum ünnepi rendezvényén.
Angol lapértesülések szerint az Arsenal azzal Yanga-Mbiwa-val szeretné megerősíteni a védelmét, akivel az olasz AC Milan igencsak előrehaladott tárgyalásokat folytat.
A Jobbik szerint Hódmezővásárhely csak "az orbáni kétharmad kegyelméből" működik, a fideszes Lázár János pedig éppen "a süllyedő hajót igyekszik elhagyni".
Miközben az ember ösztönösen retteg a vadállatoktól, akadnak, akik nemhogy a közelükbe merészkednek, de akár még velük is élnek hosszabb-rövidebb ideig. Egy amerikai professzor medvék bizalmába férkőzött, magyar etológusok pedig farkaskölyköket fogadtak be a lakásukba.
Szigetújfalu - Büntetőexpedíciókat indíthattak egykor a római légiók abból az erődből, amelynek elsüllyedt maradványaira búvárrégészek bukkantak a Duna bal partja mentén.
A Klezmerész Band zenéje vezette be a 15. Zsidó Nyári Fesztivál nyitóeseményét vasárnap a Gozsdu-udvarban. A viselet-, könyv- és süteménybemutatók előtt Zoltai Gusztáv, a Budapesti Zsidó Hitközség és a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója mondott köszöntőt.
Szíriai ellenzéki aktivisták azzal vádolták vasárnap a szír hadsereget, hogy újabb tömegmészárlást követett el. Csak szombaton Szíria-szerte 440 embert öltek meg a reguláris fegyveres erők.