Szeptember 3-án, hétfőn kezdődik a tanítás az általános és középiskolákban. A nyári időszakhoz képest megváltozó utazási igényekhez igazodva változik a tömegközlekedési járatok közlekedési rendje is. Hétfőtől a Budapesti Közlekedési Központ járatai a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint közlekednek - közölte a társaság..
A Heti Válasznak adott interjújában Pintér Sándor belügyminiszter beszél az alvilág felszámolásáról és a gárdaügyről is, a Figyeli pedig azt járja körbe, hogy az egészségügyben történt béremelés mire lesz elég a dolgozók számára.
Nagy változásokra a péntek esti Jackson Hole-i konferencia előtt ne számítsunk; a német munkanélküliségi adat nem hozott jelentős mozgást - Baráth Tibor, vezető üzletkötő körképe.
Nem az a kérdés, hogy külső mentőcsomagot kér-e a spanyol állam, hanem az, hogy mikor - utaltunk rá múltkori vélemény cikkünkben és a mostani, a spanyol államadósság, illetve állampapírpiac...
Hajnal Tamás csapata, a VfB Stuttgart az előző szezon ezüstérmeséhez és Bajnokok Ligája-döntőséhez, a Bayern Münchenhez látogat a német labdarúgó-bajnokság második fordulójában.
Hetven-nyolcvanezer forinttal emelkedik novembertől egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása, miután a kormány úgy döntött, hogy tizennégy százalékkal növeli az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását, ami a felnőtt- és gyermek-háziorvosok mellett érinti a vegyes praxisokat, a védőnői szolgálatokat és a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó fogorvosokat is - közölte az…
Hetven-nyolcvanezer forinttal emelkedik novembertől egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása, miután a kormány úgy döntött, hogy tizennégy százalékkal növeli az egészségügyi alapellátás...
Pénteken zárul az átigazolási piac, és még mindig nem dőlt el, hogy melyik klubban folytatja pályafutását Fernando Llorente, az Athletic Bilbao 27 éves játékosa. A legújabb hírek szerint a Liverpool is beszáll a csatárért vívott küzdelembe.
A Budapesten vendégeskedő Carl Lewis úgy véli, túl korán abbahagyta a sportolást. A londoni olimpia távolugró döntőjét még 51 éves fejjel is megnyerhette volna…
Hetven-nyolcvanezer forinttal emelkedik novembertől egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása, miután a kormány úgy döntött, hogy tizennégy százalékkal növeli az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását, ami a felnőtt- és gyermek-háziorvosok mellett érinti a vegyes praxisokat, a védőnői szolgálatokat és a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó fogorvosokat is - közölte az…
A vártnál nagyobb forgalmat bonyolítottak le a vendéglátósok a Balatonnál - mondta a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy megyei szervezetének társelnöke. Kertész Rezső hozzátette: a magyar turisták kevés költőpénzzel érkeztek a magyar tengerhez, főként a SZÉP-kártyával fizettek.
Hozzávalók: 4 nagy, feszes és fényes héjú padlizsán 4 evőkanál liszt 2 tojás 8 evőkanál zsemlemorzsa 5 dkg reszelt parmezán sajt A paradicsomszószhoz: 5 nagy paradicsom apróra kockázva 1 fej vöröshagyma 3 gerezd zúzott fokhagyma só bors bazsalikom oregano zellerlevél A sajtrétegekhez: 3 nagy golyó mozzarella (ha van rá lehetőség, bivalymozzarella a legjobb, de megteszi a tehéntejes is) 15 dkg…
Az elmúlt években ütemesen nőtt a magánvállalkozások száma Kínában, a központi vezetés az egyetemeken is szorgalmazza a vállalkozói ismeretek oktatását, miközben a vállalkozások helyzete egyre nehezebb.
Hetven-nyolcvanezer forinttal emelkedik novembertől egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása, miután a kormány úgy döntött, hogy tizennégy százalékkal növeli az egészségügyi alapellátás...
Kamattámogatott, akár szocpollal együtt kérhető lakáshitel jelenleg három hitelintézetnél, az FHB, a K&H és az OTP Banknál érhető el. Cikksorozatunk negyedik részében ezeket az ajánlatokat hasonlítottuk össze. Arra is keressük a választ, kinek hol érdemes kedvezményes hitelt igényelnie....
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt., az Auchan Magyarország Kft., a CBA Kereskedelmi Kft., a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. vállalkozásokkal, továbbá a Magyar Dinnye Szövetség Közhasznú Egyesülettel és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal szemben…
Versenyhivatali eljárás indult a dinnyekartell ügyben - közölte csütörtökön a Gazdasági Versenyhivatal. A közleménye szerint a GVH eljárást indított az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt., az Auchan...
A Virage debütálásával a nemzetközi szaksajtó szinte egyhangúlag kijelentette, hogy a Vantage és a DBS közé pozícionált újdonsággal megszületett a valaha létezett legteljesebb és legjobb Aston Martin, mely nem lépi túl sem a méretbeli, sem a teljesítménybeli arany középút által megszabott határokat.
Az Európai Bizottság ma közzétett átfogó euróövezeti hangulatindexe 86,1 pontra csökkent augusztusban a júliusban mért 87,9 pontról. Elemzők 87,6 pontra történő csökkenésre számítottak.
Hozzávalók: 4 nagy, feszes és fényes héjú padlizsán 4 evőkanál liszt 2 tojás 8 evőkanál zsemlemorzsa 5 dkg reszelt parmezán sajt A paradicsomszószhoz: 5 nagy paradicsom apróra kockázva 1 fej vöröshagyma 3 gerezd zúzott fokhagyma só bors bazsalikom oregano zellerlevél A sajtrétegekhez: 3 nagy golyó mozzarella (ha van rá lehetőség, bivalymozzarella a legjobb, de megteszi a tehéntejes is) 15 dkg…
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt., az Auchan Magyarország Kft., a CBA Kereskedelmi Kft., a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. vállalkozásokkal, továbbá a Magyar Dinnye Szövetség Közhasznú Egyesülettel és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal szemben…
Kína a jövőben is szoros kapcsolatokat tart fenn az Unióval, az Európai Központi Bankkal és támogatja az eurózóna kilábalását a válságból - mondta Pekingben a kínai kormányfő a német kancellárnak.
Pert indított a Veszprém Megyei Kormányhivatal az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium Hit Gyülekezetének történő átadása ellen, így az intézmény esetleges fenntartóváltásáról a Veszprémi Törvényszék hoz döntést.
A keddi jegybanki kamatcsökkentés és annak üzenete meghozta az erős vételi érdeklődést a ma megtartott 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióra (D130724), hiszen az Államadósság Kezelő Központ által...
590 millió dollár peren kívüli kártérítést fizet a Citigroup egyes részvényeseinek, akik azzal vádolták meg a bankóriást, hogy több tízmilliárd dollárnyi toxikus jelzálogfedezetű eszközt rejtett el...
A férfi holttestét Pilisszentiván külterületének egyik erdei ösvényén találták meg. Két 17 éves fiatalt, másnap pedig társaikat, egy 18 éves és egy 20 éves férfit is őrizetbe vettek.