Hazánkban a Lada egyet jelent a szocializmus kissé puritán járművével, amit persze hatalmas megbecsülés övezett, hiszen a családok izgatottan várhatták, hogy a kocka végül begördülhessen a ház elé. Sokan nosztalgikus szemlélettel emlékezhetünk a pozitív példaként emlegetett 2107-esre, melynek első volán mögött megtett lépéseinket köszönhetjük, míg mások a hátsókerékhajtás adottságait kihasználva…
A Virage debütálásával a nemzetközi szaksajtó szinte egyhangúlag kijelentette, hogy a Vantage és a DBS közé pozícionált újdonsággal megszületett a valaha létezett legteljesebb és legjobb Aston Martin, mely nem lépi túl sem a méretbeli, sem a teljesítménybeli arany középút által megszabott határokat.
A Bundesligában szereplő klub a hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre szerződtette a korábban a Bayer Münchenben is megfordult kapust, Michael Rensinget.
Hetven-nyolcvanezer forinttal emelkedik novembertől egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása, miután a kormány úgy döntött, hogy tizennégy százalékkal növeli az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását, ami a felnőtt- és gyermek-háziorvosok mellett érinti a vegyes praxisokat, a védőnői szolgálatokat és a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó fogorvosokat is - közölte az…
Hatalmas potenciál rejlik az orosz autópiacban, mely egyes becslések szerint 2014-re megelőzheti Németországot. Nyugat-Európa gyengélkedését látva az európai prémium gyártóknak egyre fontosabbá válik...
Az évközi évfordulós kötelező biztosítás 2010 eleji bevezetése óta a legnagyobb horderejű változásra kerülhet sor hamarosan a kgfb-piacon - vélik a biztosítási alkuszok. Az országgyűlés ugyanis várhatóan még az őszi időszak első felében megtárgyalja és elfogadja a kormány által már beterjesztett T/8099. számú törvényjavaslatot. Ez a többszöri díjhirdetési lehetőség bevezetésével egyidejűleg…
A Curiosity amerikai marsjáró elindult a landolási területről, és kelet felé vette az irányt, célpontja a négyszáz méterre lévő Glenelg-pont, ahol mintavételt végez a felszíni törmelékanyagból - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.
Cikkünkből kiderül, hogy mikor lehet tanulószerződést kötni, milyen juttatásokat és társadalombiztosítási ellátásokat kaphatnak a tanulók ezen szerződés alapján.
Három új szerződés aláírásával bővült a Budapest belvárosában lévő Bank Center irodaház bérlői állománya. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), a Bank of Georgia Magyarország és a...
Pintér Sándor szerint a "Jobbik határán mozgó gárdák" jogilag és rendőrszakmailag kezelve vannak. A belügyminiszter erről a Heti Válasznak adott, csütörtökön megjelent interjúban beszélt. A hétvégi események azonban nem ezt mutatják.
Little Paxton - Kim Hefer álmában sem gondolta, hogy egyszer két ikerpár édesanyja lesz, azt meg pláne nem, hogy gyermekei - négy éve különbséggel - ugyanazon a napon fognak születni. Ennek egy a harmincmillióhoz volt az esélye, mégis sikerült.
Megugrott a cseh AAA Auto, Közép-Európa legnagyobb használt autókkal kereskedő társaságának a nyeresége az idei első félévben, s a cég mérlegeli, hogy újra visszatér a magyar piacra.
Ellenőrizni fogják a mindennapos testnevelésórák megtartását a gyermekek érdekében - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a fővárosban csütörtökön kezdődött kétnapos országos szakmai tanévnyitón.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, az el nem kötelezett országok mozgalmának konferenciáján közölte Irán vezetőivel: Izraellel kapcsolatos kijelentéseik „elfogadhatatlanok, és mindenki elítéli azokat”.
A kormányzat arra törekszik, hogy Magyarország energiafüggőségének csökkentése és a lakossági energiaárak stabilitása érdekében elősegítse a hazai szénhidrogén-lelőhelyek kutatását és kitermelését - jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön Egerben.
Nem egyszerű dolog a párkapcsolat, főleg, ha a pár valójában trió, vagyis hárman vannak. Brazíliában azonban ez nem akadály, hiszen nemrégiben hivatalosan is elismertek egy három fős élettársi közösséget. Sokan felháborodtak, pedig ez csak a jéghegy csúcsa. Van olyan srác, aki feleségül vett egy videojátékot.
Matthew McConaughey-re rá sem lehet ismerni. Az acélizomzatú színész csaknem tizennégy kilót fogyott, igaz, nem fitneszőrülete, hanem egy szerep miatt.
Már csak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) engedélyére vár és piacra léphet a nyerőgéppiac egyik új szereplője, a WEBGAM központi játékszerver tulajdonosa, a WSG Kft. - tájékoztatta a kft. csütörtökön az MTI-t.
A Budapest Bank adózás utáni eredménye 13 százalékkal, 9,7 milliárd forintra csökkent 2012 első félévében az egy évvel korábbihoz képest, de a negatív piaci tendenciák ellenére adózás előtti eredménye változatlanul mintegy 13,3 milliárd forint volt - közölte a bank csütörtökön.
A BKV szétdarabolásának elindításáról döntött a közlekedési cég igazgatósága. Információink szerint a két hét múlva esedékes következő igazgatósági ülésen erősítik csak meg formálisan, ugyanakkor már tényként kezelhető, hogy a cégen belül összevonják, egyúttal el is különítik a busz- és a troli ágazatot.
Versenyhivatali eljárás indult a dinnyekartell ügyben - közölte csütörtökön a Gazdasági Versenyhivatal. A közleménye szerint a GVH eljárást indított az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt., az Auchan Magyarország Kft., a CBA Kereskedelmi Kft., a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. vállalkozásokkal, továbbá a Magyar Dinnye Szövetség…
Dimitar Berbatov, a Manchester United bolgár csatára előzetes ígéretével ellentétben nem érkezett meg Firenzébe szerdán, aminek nyomán az olasz élvonalbeli Fiorentina klubvezetése a játékost és az őt megkörnyékező más csapatokat is becstelenséggel vádolta meg.
A Sport365.hu heti rovatában Te is dönthetsz arról, mi volt az elmúlt hét leggázabb sztorija. Ezúttal egy NB II-es tömegbunyó mellett doppingügy és a Fradi-NS csata is terítékre kerül.
Kézmelegítő párnákból, mobiltelefonból és fényképezőgépből is készíthető űrszonda, nem kell milliárdos technika. A Hegyháti Csillagvizsgáló maroknyi csapata fillérekből épített egy eszközt, amivel fantasztikus képeket készítettek, és adatokat is gyűjtöttek. A szondát egy krumplisháló fogta össze.
A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint egyetlen fekvőbeteg-ellátó intézménynek sem felel meg minden osztálya az egészségügyi ellátások új minimumfeltételeinek. Rácz Jenő egy budapesti konferencián azt mondta: emiatt vagy az erről szóló, júniusban megjelent szabályozást, vagy a határidőt kell módosítani.
Jelenleg Magyarországon nincs olyan fekvőbeteg-ellátó intézmény, amelynek minden osztálya megfelelne az egészségügyi ellátások új minimumfeltételeinek.
A kormány szerdai ülésén döntött a társadalombiztosítási nyugdíjrendszert szabályozó jogszabályi környezet módosításáról - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő a kabinet ülése közben tartott tájékoztatón.
Eséssel indult a csütörtöki nap a világ tõzsdéin, ennek megfelelõen gyengüléssel kezdett a forint is, majd a délelõtti kereskedés során 285-ös szint fölé (is) kapaszkodott az...
Az MSZP szerint a kormány a mezőgazdaság legsúlyosabb gondjainak kezeléséről nem döntött; a szocialisták továbbra is az alapvető élelmiszerek áfájának mielőbbi csökkentését sürgetik.