Visszajuttatja a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) a nála lévő Malév-pénzeket, így lehetővé válik, hogy az utazási irodákban vásárolt, de a csőd miatt már fel nem használható repülőjegyek után kártérítést kaphassanak az utasok - közölte a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége.
A múlt évi mintegy 2,5 millió hektoliterrel szemben 2 millió hektoliter bor várható - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára Budapesten.
Magyarországon körülbelül 100 ezer hepatitis C vírushordozó él. A HCV felelős hazánkban évente körülbelül 3000 beteg májzsugorának kialakulásáért és 600 májrákos esetért.
Hozzávalók: Az omlós tésztához: 20 dkg liszt 8-10 dkg sertészsír vagy vaj csipet só 1 db tojás + 1 tojás a kenéshez 1 evőkanál víz A töltelékhez hozzávalói: 30 dkg lazac 1 db tojás (+ ami a tészta kenésénél visszamaradt) 2 dl főzőtejszín 1,5 dl tej só őrölt fehérbors citromlé bazsalikom
Kétmillió hektoliter körüli bortermelés várható az idén Magyarországon, a múlt évi mintegy 2,5 millió hektoliterrel szemben - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára pénteken Budapesten.
Az euróövezetben nőtt az infláció augusztusban az Eurostat pénteken ismertetett első becslése szerint. Ugyancsak pénteken hozták nyilvánosságra a munkanélküliségi adatot, amely szerint júliusban nem változott a ráta.
Visszajuttatja a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) a nála lévő Malév-pénzeket, így lehetővé válik, hogy az utazási irodákban vásárolt, de a csőd miatt már fel nem használható repülőjegyek után kártérítést kaphassanak az utasok - tájékoztatta a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) pénteken az MTI-t.
Hozzávalók 2 személyre: 4 szelet tőkehalfilé 8 szelet bacon durvára darált színes bors só halak fűszerkeverék citromkarika citromos olívaolaj (sima is jó) A brokkolis burgonyapüréhez: 1 kg burgonya 30 dkg brokkolirózsa só tej (ízlés szerinti mennyiségben, kb. 2,5 dl) 4 dkg vaj
Elérte legmagasabb pontját az Árkád 2 üzletház, amely a jövő szeptemberig felújításra kerülő Árkád 1-gyel közösen az ország legnagyobb bevásárlóközpontja lesz. A 2013 márciusában átadásra kerülő, 80...
A tegnap elítélt férfi odaadó gárdistaként jó kapcsolatot ápolt a Magyar Gárda vezetőivel, és többek mellett Vona (Zázrivecz) Gábor Jobbik-elnököt is személyesen ismerte. Lánya elmondása szerint apja – Budapesten illetve dabasi családi napokon - többször találkozott és tárgyalt Vonával.
Az Európai Központi Bank annak módját vizsgálja, hogy szigorú feltételek és az eurózóna válságkezelő alapjainak (EFSF/ESM) beavatkozása mellett hogyan tudna rövid futamidejű államkötvényeket...
Ahogy a Mazda az MX-5 egyedi kiadásaival, úgy a Lamborghini is kisebb sorozatok bemutatásával igyekszik életben tartani a Gallardo lassan leköszönni készülő generációját. A gyáriak nyilatkozatai alapján ugyanis tisztán kikristályosodik, hogy a mérnökök ezúttal többet helyeztek kilátásba, mint egy új szín-összeállítású példány piacra dobását.
Elégedetlen a rendőri szervek átszervezésével kapcsolatban tartott bizottsági meghallgatás eredményével a parlament rendészeti bizottságának szocialista tagja.
All Out című tavaly megjelent szólóalbumát mutatja be Don Airey, a Deep Purple billentyűse szeptember 23-án a fővárosi A38 hajón; a brit muzsikus négy évtizedes eddigi pályafutása során szinte megszámlálhatatlanul sok rockegyüttesben és több mint 250 lemezen játszott.
Hajnal Tamás csapata, a VfB Stuttgart az előző szezon ezüstérmeséhez és Bajnokok Ligája-döntőséhez, a Bayern Münchenhez látogat a német labdarúgó-bajnokság második fordulójában.
Két rangadót is játszanak az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi második fordulójában: a címvédő Juventus a legutóbb bronzérmes Udinesével, míg az Internazionale az AS Romával találkozik.
Visszaadja a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség a nála lévő Malév-pénzeket, így lehetővé válik, hogy az utazási irodák kártalanítsák a csőd miatt már fel nem használt repülőjegyek tulajdonosait.
Az Újpest focicsapatának adományoztatta volna egy - vélhetően Orbán Viktor által megbízott - fideszes politikus azt a tízmillió forintot, amelyet egy Németországban élő magyar házaspár személyesen a miniszterelnökön keresztül ajánlott fel, hogy száz szegénysorban élő, rászoruló magyar családnak segíthessenek belőle. A jótevők elutasították az ajánlatot, s fél év elteltével közvetlenül keresik a…
A felszámolások és a magas munkanélküliség időszakában sok vállalatnak jelentheti a túlélést, ha sikerül beszállítóként szerepet vállalnia egy Magyarországon működő nagyvállalatnál. Nem könnyű azonban bekerülni a multinacionális vállalatokhoz - írja a Napi Gazdaság.
A környezetre való különös figyelméről is híres Skandináviában továábra is megvan a létjogosultságuk a teherautóknak, hiszen a vasúti hálózatuk a gyéren lakott területeken nem tud versenyre kelni a...
Az orosz Roman Abramovics - a Chelsea Futbalklub tulajdonosa – pert nyert egy másik orosz oligarchával, Borisz Berezovszkijjal szemben. Berezovszkij azt állította, hogy Abramovics "elárulta" őt, és az ő fenyegetésére vált meg "áron alul" Szibnyeft pakettjétől.
56,6 milliárd euróra nőtt júniusban a tőkekiáramlás mértéke Spanyolországból - mutatják a jegybank pénteken közzétett adatai. A folyamat elképesztő méretet öltött: az év első felében az éves GDP...
A német kancellár Kínában idén immár második hivatalos látogatásán tartózkodik. Peking számára Berlin jelenti a legfontosabb uniós kapcsolatot és ezt a kormányfő azzal is kifejezésre juttatta, hogy a kancellárt még vidéki körútjára is elkísérte, amire eddig nem volt példa.
Alessandro Del Piero elfogadta a Sydney FC ajánlatát, így a 91-szeres olasz válogatott támadó az ausztrál labdarúgó-bajnokságban folytatja pályafutását.
Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív lap az E.ON magyarországi érdekeltségeinek lehetséges állami megvásárlásáról írt pénteken, a Die Welt című konzervatív lap pedig a kormány gazdaságpolitikájáról közölt elemzést internetes kiadásában.
Navracsics Tibor szerint a belpolitikai konfliktusokat nem a kormány tehetetlensége, hanem éppen reformjai, a "beépült érdekviszonyok megtörése" idézi elő, vagyis azok a kabinet eredményes munkáját jelzik.
Budai Gyula megbukott elszámoltatási kormánybiztos vezetésével idén áprilisban tartotta első ülését az Orbán-kormány zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottsága. Mielőtt megszűnne kormánybiztosi megbízatása, arra szólítjuk fel az utolsó munkanapját töltő Budai Gyulát, hogy kezdjen azonnali és alapos vizsgálatba a győri földügyekkel kapcsolatban! - közölte Gőgös Zoltán, országgyűlési képviselő.
Az Állami Számvevőszék jelentése szerint javult a 2011-es költségvetés végrehajtásának hatékonysága, az elutasító minősítések száma kettőről egyre (az uniós fejlesztések fejezeti kezelésű...
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csökkenti a nagycsaládos gázárkedvezmény igénybevételéhez kapcsolódó adminisztratív terheket. Az új rendelkezések egyéb változások mellett már nem írják elő a kérelem évenkénti benyújtását sem. Az eljárást egyszerűsítő rendelkezések döntő részben 2012. szeptember 1-jén lépnek hatályba - olvasható az NFM közleményében....