A Költségvetési Tanács (KT) véleménye szerint a 2013-as költségvetés a jelenlegi formájában finanszírozható és az államadósság szabály is betartható, a kétségtelenül meglévő kockázatok mellett is, és feltételezve, hogy nem romlik tovább a gazdasági környezet - nyilatkozta Kovács Árpád, a KT elnöke a Népszabadság internetes oldalán.
Porlasztott vízpermettel hűtik a levegőt a Sziget fesztivál nagyszínpada előtti nézőtér felett - közölte Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel.
Szombaton 1-1-es döntetlent játszott egymással a Győri ETO és a Szombathelyi Haladás az OTP Bank Liga 2. fordulójában. A mérkőzés után Artner Tamás, a vendégek mestere nyilatkozott elégedettebben.
A Költségvetési Tanács (KT) véleménye szerint a 2013-as költségvetés a jelenlegi formájában finanszírozható és az államadósság szabály is betartható, a kétségtelenül meglévő kockázatok mellett is, és...
Állítólag húszezer katonát küldött a szíriai kormány Aleppó alá, ahonnan a lázadókat hetek óta képtelenek kiűzni. Vasárnap rendkívül heves tűz alá vették a várost.
Várhatóan a tavalyi nézőrekordját is megdönti idén a hévízi mozi, Magyarország leglátogatottabb egytermes vetítőhelye, ahol a klimatizálás után digitalizálják és 3D-s formátumúra alakítják a vetítéseket.
A Magyar Turizmus Zrt. által, a bel- illetve külföldi kommunikációs és marketing feladatokra kiírt két gyorsított tárgyalásos közbeszerzést az I.M.G. Inter Media Group Kft. illetve a Mediaedge:cia Hungary Kft. nyerte, a két feladat nettó értéke meghaladja a 3 milliárd forintot - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
Kihúzták az Ötöslottó 31. heti nyerőszámait. A heti főnyereményt egy szerencsés nyertes magáénak is tudhatja, közel 710 millió forinttal lett gazdagabb....
A Milan komolyan érdeklődik a Villareal sérült csatárának Giuseppe Rossinak a megszerzése után– állítólag Galllianiék egy 7 millió eurós ajánlattal próbálkoznak a játékos elcsábítására.
„Az államtitkár úr biztos napszúrást kapott” – mondta Schiffer András az Egyenes Beszédben azzal az ötlettel kapcsolatban, hogy Illés Zoltán minden képviselőnek venne egy kerékpárt azért, hogy a Parlament és a Képviselői Irodaház között tudjanak közlekedni.
A Ferencváros szombat este 0-0-ás döntetlent ért el a Pécs otthonában. A zöld-fehérek hiába játszottak emberelőnyben fél órát, nem tudták legyőzni a hazaiakat.
A Költségvetési Tanács (KT) véleménye szerint a 2013-as költségvetés a jelenlegi formájában finanszírozható és az államadósság szabály is betartható, a kétségtelenül meglévő kockázatok mellett is, és feltételezve, hogy nem romlik tovább a gazdasági környezet - nyilatkozta Kovács Árpád, a KT elnöke a Népszabadság internetes oldalán.
A lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) tiltakoznak az indiaiak, mert a 60 kg-os súlycsoportban indult ökölvívójuk hiába nyert a pontozók szerint a londoni olimpia negyeddöntőjében, a nemzetközi szövetség (AIBA) módosította a végeredményt.
Izgalmas lesz az előttünk álló kereskedési hét, amin egyebek mellett a Disney gyorsjelentése és a Manchester United tőzsdére vitele lesznek a nagy tőzsdei sztorik. Közben szoros figyelem kíséri az újabb spanyol bejelentéseket az új megszorításokról. A forint árfolyamát várhatóan továbbra is a külföldi hírek határozzák meg.
A Bruce Willis-film forgatása miatt hétfőn korlátozzák az autósforgalmat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és az autóbuszmegállót is áthelyezik ideiglenesen - közölte a Budapest Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-vel.
A magyar könnyűzene néhány emlékezetes, illetve kevésbé ismert számának népzenei köntösbe ültetésén alapuló Daloskönyvével ad csaknem háromórás műsort az utóbbi évek egyik legsikeresebb magyar koncertzenekara, a Csík Zenekar a Sziget fesztivál hétfői, mínusz egyedik napján nyolc rangos közreműködő segítségével.
Gyenge piaci aktivitás mellett 0,24 százalékkal csökkent a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt héten, a vezető papírok ára vegyesen változott, erősödtek a gyógyszeripari részvények és az OTP, míg a Mol és a Magyar Telekom veszített értékéből.
Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke szerint a jó gyakorlatok mellett szerencse is kell majd ahhoz, hogy a kétszeres világbajnok Berki Krisztián, valamint Hidvégi Vid jó eredményt érjen el délután a londoni olimpia lólengés-döntőjében.
Az alapvető jogok biztosa a jogállamiság elvének sérelme miatt a szakképzésről szóló törvény megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala vasárnap az MTI-vel.
Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint London különböző pontjain még lehet kapni olimpiai belépőket több részt vevő nemzet, köztük Magyarország hivatalos jegyértékesítő ügynökségeinek kitelepült irodáiban.
Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint London különböző pontjain még lehet kapni olimpiai belépőket több részt vevő nemzet, köztük Magyarország hivatalos jegyértékesítő ügynökségeinek kitelepült irodáiban.
Az alapvető jogok biztosa a jogállamiság elvének sérelme miatt a szakképzésről szóló törvény megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala vasárnap az MTI-vel.
Rövidesen egyetemi szinten is megindul a pálinkamesterek képzése Magyarországon: a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Élelmiszertudományi Karának pálinkamester szakmérnök, illetve szaktanácsadó képzése 2012 őszétől levelező tagozaton várja a pálinkakészítés iránt érdeklődőket.
Bár az idei nyár legmelegebb hetei talán már a hátunk mögött vannak, kánikulára azért még számíthatunk. Fel is merült bennünk a kérdés, hogy ez az izzasztó hőség hogyan hat, ha hat egyáltalán, a lakáspiac vásárlóira? A legnagyobb hálózatok képviselőitől azt próbáltuk megtudni, hogy változik-e nyáron a lakást vásárolni szándékozók preferenciája a nagy meleg miatt? Jobban számítanak-e, esetleg…
Rizsföldeket alakítottak ki egy autóalkatrészeket gyártó üzem tetején Kínában, mert több paraszt panaszkodott, hogy a gyár miatt nincs elég hely mezőgazdálkodásra.
A Költségvetési Tanács szerint a 2013-as költségvetés a jelenlegi formájában finanszírozható és az államadósság szabály is betartható, a kétségtelenül meglévő kockázatok mellett is, és feltételezve, hogy nem romlik tovább a gazdasági környezet - nyilatkozta Kovács Árpád, a KT elnöke a Népszabadság internetes oldalán.