Fejér megyében kétezerrel kevesebb volt az álláskeresők száma augusztusban, mint tavaly ilyenkor, ez átlagosan 9,3 százalékos csökkenést jelent. 2509 munkahelyet kínáltak, de ennek majdnem 70 százaléka támogatott állás, azon belül is elsősorban közmunka.
Sebastian Vettel győzelmével zárult az idei Szingapúri Nagydíj. Első helyét annak köszönheti, hogy Lewis Hamilton (McLaren), technikai okok miatt feladni kényszerült a versenyt.
Csonka András megfelelési kényszerét és tériszonyát is legyőzte a Mary Poppins próbái alatt. A színész álomszerepe kedvéért azt is vállalta, hogy fejjel lefelé lógjon a magasban.
Rendőrök mentették ki, hétfőn hajnalban kigyulladt tótkomlósi házából azt az idős férfit, aki a sűrű füsttől magatehetetlenül feküdt a földön - értesült a HavariaPress.
Több mint egymillió forint talált gazdára a Bors Bűvös Hetes játékán, hiszen a pénteki sorsoláson is tizenegy játékosunk lett 100–100 ezer forinttal gazdagabb. A nyereményosztás ezen a héten is folytatódik – egészen október közepéig, amikor egy Mitsubishi Colt személygépkocsi is gazdára talál majd.
Egyre kevesebbet vásárolunk: a kiskereskedelmi forgalom egy éve alatt újabb 2,4 százalékkal esett vissza. Csökken a reálbér, s a pénzünket elviszi a hiteltörlesztés. Az sem vásárol, aki tehetné.
Albizottság összehívását kezdeményezi az LMP a parlament önkormányzati bizottságában, itt vizsgálnák azt a gyakorlatot, hogy egyes helyhatóságok közmunkásokra cserélik alkalmazottaikat.
Valóságos sikersztori lett az Apple okostelefonja, az iPhone, ami megjelenésével hatalmas technológiai váltást hozott a mobiltelefonok piacán. Hat évvel ezelőtt még csak fejlesztették az első...
A népegészségügyi termékadóról szóló szabályozás újabb módosítását tervezi a kormány, a hatálya alá eső termékek köre nem bővül, inkább pontosításról van szó - számol be a HírTV Szócska Miklós egészségügyi államtitkár tegnapi nyilatkozatát idézve....
Zenekarral ad koncertet a Zöld Pardonban az Akkezdet Phiai szeptember 28-án, pénteken. A különleges hangzásra a duót kísérő Amoeba Trió a garancia, saját dalaik mellett a '90-es évek rapklasszikusaiból is előadnak.
A földgázalapú termelés díjánál negyven százalékkal olcsóbban termel a PannErgy geotermikus erőműve, azonban ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a miskolciak alacsonyabb távhőárakat fognak...
Nagy-Britannia, Franciaország és Németország újabb szankciókat sürget az Európai Uniótól Irán ellen, annak atomprogramja miatt - közölték vasárnap meg nem nevezett diplomaták az ENSZ-ben.
Tizenkettőre emelkedett a vasárnap Nepálban, a Himalája hegycsúcsai között bekövetkezett lavina áldozatainak a száma - közölte hétfőn az ázsiai ország hegymászószövetsége.
A McLaren Forma-1-es csapatánál elismerik, nem engedhetnek meg maguknak további kieséseket, ha azt akarják, hogy versenyzőjük, Lewis Hamilton továbbra is harcban legyen a világbajnoki elsőségért. Tovább »
Legnehezebb ellenfelének nevezte Vitalij Klicsko a dél-afrikai Corrie Sanders ex-világbajnok ökölvívót, aki fegyveres rablótámadás áldozatává vált szombat este Pretoria közelében.
A vasárnapi újabb vereség után sokan azt várták, hogy Allegritől elköszön a Milan vezetősége. Adriano Galliani azonban igyekezett gyorsan tisztázni a dolgokat.
Tulsa – Egy 13 éves kislányt erőszakolt meg egy pap az Egyesült Államokban, de kollégái titokban tartották az ügyet. Annál is inkább, mivel a férfi állítólag másik két gyereket is szexuálisan zaklatott egy barátjával együtt.
Egy többszörösen amputált férfi, Brian Claunch mindössze azért támadt rá gondozóira és a rendőrökre, mert nem adtak neki cigarettát. A helyszíni dulakodásban életét vesztette Houstonban.
A Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Vilniusban Vytautas Landsbergis európai parlamenti képviselőt, egykori litván köztársasági elnököt.
Enyhe hangulatromlással indult a hét a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon amellett is, hogy egy hétvégi német lapjelentés szerint óriásira nõhet az eurózóna állandó válságkezelési...
A fogyasztás stagnálása, a beruházások jelentős visszaesése és a célszinthez közeli költségvetési pálya együttesen a GDP csökkenését eredményezi az idei évben. A 2013-ra vállalt hiánycél megvalósításához mintegy 350 milliárd forintos további megtakarításra van szükség a Századvég Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb prognózisa szerint.
Idén recesszióra, jövőre pedig visszafogott, 0,9%-os GDP-növekedésre számít legfrissebb prognózisa szerint a Századvég. A lakossági fogyasztás 2013-ban is enyhén esik majd, és folytatódik a...
Három nyugat-európai külügyminiszter fordult levélben Catherine Ashtonhoz, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéhez, hogy szigorúbb szankciókat sürgessen az iráni atomprogram miatt.
Seaham - Rebecca Forsyth kisfiával és barátjával, Dean-nel (36) él Durham megyében, Észak-Angliában. A kis Liam Robinson épp otthon játszott, amikor várandós édesanyja hirtelen elvesztette az eszméletét és összeesett. Csak ők ketten voltak otthon, a gyerek azonban nem esett kétségbe.
Nem tartalmaz jogi következményekkel járó megállapítást a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) belső ellenőrzéséről szóló jelentés - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester, hangsúlyozva: szó nincs Vitézy Dávid vezérigazgató menesztéséről.