A megugrott ázsiai eladások eredményeként a Prada divatház 60 százalékkal növelte adózott eredményét az első félévben a tavalyi azonos időszakhoz képest.
A végtörlesztést szerencsére már maga mögött hagyta, de hatásait még éveken keresztül érzi a hazai bankszektor, amely a 2008 őszén hozzánk is betörő hitelezési válságából mind a mai napig nem tudott...
A Wizz Air, Magyarország diszkont légitársasága ma nyilvánosságra hozta 2013-as nyári menetrendjét, amely 33 felkínált útvonalával az eddigi legtöbb úticélt tartalmazza. Ezzel kegyidőben a cég közölte, hogy decembertől Genf is bekerül a célállomások közé....
Hétfőtől szerdáig tartózkodik Magyarországon az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi szakbizottságának eseti küldöttsége, amely a közelmúltbeli jogi változásokról tájékozódik; a küldöttség nyolc tagja mások mellett miniszterekkel, a parlamenti frakciók vezetőivel, az igazságszolgáltatás és a civil társadalom képviselőivel találkozik - közölte az EP budapesti képviselete hétfőn az MTI-vel.
Miután a nyár folyamán a Váci Greens "A" épülete elérte a szerkezetkész állapotot, megkezdődtek a homlokzatépítési munkák és ezek befejezése után még az idén ősszel elindul a belsőépítészet. Az...
Megtalálta a mérgező alkohol forrásait a cseh rendőrség. Két személy ellen, akik az eddig 25 emberéletet követelő ügy legfőbb gyanúsítottjai, a rendőrség büntetőeljárást indított - közölte Martin Cervícek országos rendőrfőkapitány hétfőn Prágában sajtóértekezleten.
A bruttó hazai termék (GDP) az idén 1,0 százalékkal csökken, jövőre 0,9 százalékkal nő, miközben az infláció 2012 átlagában várhatóan 5,7, jövőre 4,3 százalék lesz - áll a Századvég Gazdaságkutató Zrt. legújabb előrejelzésében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-nek.
2012. augusztus hónapjában az államháztartás központi alrendszerének hiánya 122,0 milliárd forintban alakult. Ezen belül a központi költségvetés 106,0 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 19,1 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 3,1 milliárd forintos szufficittel zártak. 2011. augusztus hónapjában az államháztartás központi alrendszerének…
A nem megfelelő üzemeltetés, az ellenőrzési és monitoring rendszer hibáinak együttes hatása vezetett a vörösiszap-katasztrófához - hangzott el a büntetőper első tárgyalásán ismertetett vádirat alapján hétfőn a Veszprémi Törvényszéken.
Megtalálta a mérgező alkohol forrásait a cseh rendőrség. Két személy ellen, akik az eddig 25 emberéletet követelő ügy legfőbb gyanúsítottjai, a rendőrség büntetőeljárást indított - közölte Martin Cervícek országos rendőrfőkapitány hétfőn Prágában sajtóértekezleten.
Japán budapesti nagykövetségét hétfőn kora délután számos luxusautóval vették körül, a demonstrációt a magyarországi kínai kisebbség szervezte - írja az Index.
A Modern Family négy díja között van a legjobb vígjátéksorozatért járó szobor, miközben a legrangosabb amerikai televíziós díjátadón rendszerint jól szereplő Mad Men - Reklámőrültek egyetlen elismerést sem kapott, és ezúttal a Breaking Bad-et sem szerették annyira
Továbbra is csökkenő díjbevételek jellemzőek a biztosítási szektorban - mondta az InfoRádiónak adott interjújában az Allianz Hungária Zrt elnök-vezérigazgatója. Kisbenedek Péter szerint a 2013-tól...
Tarlós István még nem döntötte el, folytatná-e a munkát a következő ciklusban, ám a Fideszen kívül más politikai formációval kizártnak tartja az együttműködést. A főpolgármester az MTI-nek adott interjúban elmondta, a BKV adósságállományának törlesztéséhez új bevételi forrásokat kell bevonni, de a 4-es metrót befejezik.
A kormány a sokszínűség helyett az egyszínűség egységét képviseli – vélekedett az LMP frakcióvezető-helyettese -, pedig a demokrácia pontosan arról szól, hogy sokszínű vélemények hangzanak el, és a politikai vitákban mindenki meglátja a másik félben azt a szándékot, hogy ő is a haza üdvét szeretné szolgálni.
A nem megfelelő üzemeltetés, az ellenőrzési és monitoring rendszer hibáinak együttes hatása vezetett a vörösiszap-katasztrófához - hangzott el a büntetőper vádirata szerint a Veszprémi Törvényszéken.
Szőnyi Beátát nevezték ki a magyarországi BNP Paribas Securities Services vezetőjévé. A szakember a távozó Theofilos Mitsakos által lefektetett szilárd alapokra építhet. Theofilos Mitsakos a jövőben Londonban a bank egyesült királyságbeli letétkezelési üzletágát vezeti majd.
A nem megfelelő üzemeltetés, az ellenőrzési és monitoringrendszer hibáinak együttes hatása vezetett a vörösiszap-katasztrófához - hangzott el a büntetőper első tárgyalásán ismertetett vádirat alapján hétfőn a Veszprémi Törvényszéken.
A londoni elemzők körében nem egyöntetű, de többségi előrejelzéssé vált hétfőre, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa kedden valószínűleg újabb 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésről dönt az augusztusi hasonló mértékű enyhítés után.
Jogi lépéseket tervez Kóka János volt gazdasági miniszter a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent cikk miatt, amely szerint őt is érinthet egy 2005-2010-es időszakra vonatkozó hűtlen kezelési ügy.
Elkezdődött a Pólus Center megújítása több mint egymilliárd forintos átépítéssel, amely a tervek szerint decemberre, a karácsonyi bevásárlás előtt befejeződik - közölte a bevásárlóközpont marketingcsoportja hétfőn.
Kétséges, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) vezetőinek sikerül egyesíteniük a lázadók erőit - írta a Kommerszant című orosz napilap hétfői számában.
Az arab világban Amerika-ellenes tüntetésekhez vezető iszlámellenes film miatt az Oscar-verseny bojkottjára szólította fel hazáját az iráni filmhivatal vezetője, a kulturális miniszter helyettese.
Az előzetes adatoknak megfelelően 2012. augusztus hónapjában az államháztartás központi alrendszerének hiánya 122,0 milliárd forint lett, összességében az éves előirányzat 97 százaléka jött össze az első 8 hónapban. A minisztérium főként a megyei önkormányzati kiadások átvételével magyarázza a folyamatot, de a bevételek oldalán is vannak elmaradások a tervtől.
Bacsa Patrik az elmúlt fordulóban Székesfehérvárott szerzett sérülése nem akadályozta a játékban, és abban sem, hogy mérkőzés elején szerzett góljával a Diósgyőr javára döntse el a Paks elleni mérkőzést.
A kendőzetlen nyilatkozatairól is elhíresült Véber György ismét kitett magáért. Csapata, az NB II-es Mezőkövesd Szeged elleni győzelme után minősíthetetlen jelzőkkel illette az ellenfelet.
A földgázalapú termelés díjánál negyven százalékkal olcsóbban termel a PannErgy geotermikus erőműve, azonban ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a miskolciak alacsonyabb távhőárakat fognak...
A Magyar Kábelkommunikációs Szövetség (MKSZ) tapasztalatai szerint a jövő évre tervezett digitális televíziós átállással kapcsolatban a lakosság még mindig nem kellően tájékozott, sok a tévhit, ezért a szövetség együttműködne a hatóságokkal az eredményesebb felvilágosítás érdekében....
Az előzetes adatoknak megfelelően 122 milliárd forintos deficitet hozott össze augusztusban az államháztartás központi alrendszere. Ekkora lyukra az év nyolcadik hónapjában hat éve nem volt példa....
Az amerikai jegybanki kötvényvásárlás bejelentését követő héten összességében még tovább növelték árupiaci kitettségüket a nagyobb spekulatív szereplők és hedge fundok, noha a múlt héten már inkább a...
A közelmúltbeli jogi változásokról tájékozódik Magyarországon három napon át az Európai Parlament állampolgári jogi szakbizottságának 8 tagja. A küldöttség szerdáig mások mellett miniszterekkel, a parlamenti frakciók vezetőivel, az igazságszolgáltatás és a civil társadalom képviselőivel találkozik.
Korábbi sajtóértesülések szerint most csütörtökön az Európai Bizottság megindítja a kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben a jegybank megadóztatása miatt. Banai Péter, a...
Gyengüléssel indult a kereskedés az amerikai részvénypiacokon, miután az európai vezetők különböző véleményen vannak a régiós válságkezelést illetően, de kedvezőtlenül hatott az is, hogy a német üzleti hangulatmutató a várt emelkedéssel szemben tovább esett szeptemberben.
Budapest — Megváltóként várták a Ferencváros labdarúgócsapatának szurkolói Ricardo Monizt (49), ám egyelőre úgy tűnik, a holland sikeredzővel sem lett eredményesebb a zöld-fehér klub a bajnokságban, mint elődével, Détári Lajos (48) szakmai igazgatóval volt.
Az előzetes adatoknak megfelelően 122 milliárd forintos deficitet hozott össze augusztusban az államháztartás központi alrendszere. Ekkora lyukra az év nyolcadik hónapjában hat éve nem volt példa....