A Farkas Zsolt egyéni vállalkozó által Galambokon üzemeltetett sertésvágóhíd működési engedélyét a Zala Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága (ÉbÁI)...
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. azért zárta ki a Közgép és a Magyar Aszfalt Marcali MK 68 konzorciumát, mert a hídépítő szakember életrajzát ugyan csatolta, de nem dokumentálta azt, hogy az illető jogosult a felelős műszaki vezetésre is. A KDB az érvelést elfogadta.
Öt évre befagyasztja költségvetését a francia nemzetgyűlés, a képviselők költségtérítését pedig tíz százalékkal csökkenti - jelentette be kedden Claude Bartolone, az alsóház elnöke, három nappal a megszorításokat előirányzó 2013-as költségvetés vitájának kezdete előtt.
Az Apple döntése okolható azért, hogy a cég első értékesítési adatai csalódást okoztak - írja a Bloomberg. A társaság ugyanis új fajta, könnyebb és vékonyabb kijelzőt használ, amelyből szűkösek a...
Magas hozamot ígért, ám a jóhiszemű "befektetők" pénzét sajátjaként használta fel az a budapesti nő, aki üzletszerűen végzett betétgyűjtési tevékenységet. Az adóhatóság közérdekű bejelentés alapján végzett vizsgálatában 83 millió forintos adóhiányt állapított meg, továbbá 69 millió forintnyi bírságot és pótlékot szabott ki a fővárosi magánszemélyre. A károsultak száma száz körülire tehető....
Pontosan úgy kezdte a reggelt a forint a devizapiacon, ahogy az elmúlt napokban szinte mindig megfigyelhettük: kis gyengüléssel. Az euró is lefelé vette az irányt a dollárral szemben, így egy...
A Budakörnyéki Bíróság nyomozási bírája kedden elrendelte a gödöllői késeléssel gyanúsított F. István házi őrizetbe helyezését - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen letölthetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint.
Nem befolyásolta alapvetően a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának 25 bázispontos alapkamat-csökkentése a forint árfolyamát kedd délután, a piac már korábban beárazta a kamatvágás lehetőségét.
Tölgyessy Péter alkotmányjogász egy konferencián azt mondta, felmérések szerint a magyarok a Kádár-korszakban érezték magukat legjobban, az elégedetlenség a rendszerváltás után szinte azonnal megjelent. Windisch Judit készített összefoglalót.
Az orosz Pussy Riot tagjai, egy fehérorosz polgárjogi aktivista, a ruandai ellenzék három tagja, egy pakisztáni jogi aktivista és két iráni értelmiségi közül kerül ki idén a Szaharov-díj kitüntetettje.
A legnagyobb magyarországi brit befektetőkkel folytatott egyeztetést Szijjártó Péter kedden Budapesten; a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára tájékoztatta a brit munkaadókat a kormány munkahelyvédelmi akciótervéről, valamint a bürokratikus és adminisztratív terhek további csökkentésének szándékáról
Könnyen lehet, hogy James Wilson nevével hamarosan megismerkedik a nemzetközi futballvilág. A Manchester United 16 éves tehetsége az U18-as csapatban vágott mesterötöst a Newcastle Untied korosztályos csapata ellen.
Arapahoe — Rabtársainál sokkal jobb körülmények között él a coloradói Arapaho fegyintézetben James Holmes (24), aki 12 embert gyilkolt meg és 58-at megsebesített az új Batman-film denveri bemutatóján.
Keresi a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság azt az ismeretlen tettest, aki szeptember 24-én vélhetően végzett egy domonyvölgyi asszonnyal. A gyilkosa helyszínről sietve távozott, a rendőrség ezért reméli, látta valaki az ámokfutó tettest.
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy pénzt vonjanak ki a szociális rendszerből, és hogy a kormány a jómódúak adókedvezménye helyett ismét a legszegényebbeknek járó támogatásokat csökkentse.
A Közbeszerzési Döntőbizottság jogosnak minősítette a Közgép és a Magyar Aszfalt Marcali MK 68 konzorciumának kizárását a Marcalit elkerülő út megépítéséért folyó versenyből.
Szabó Máté szerint az ügyvédek gyakran nehezen jutnak be védencükhöz a büntetés-végrehajtási intézetekbe, és a védőket sokszor csak órákkal a nyomozási cselekmények előtt értesítik.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsán belüli "mélyülő konfliktusként" és a testület inflációtűrésének erősödéseként értékelték londoni felzárkózó piaci elemzők az MNB keddi kamatcsökkentési döntését. A monetáris tanács előtt a 6,75 százalékos alapkamat tartására és 0,25 százalékpontos csökkentésére vonatkozó javaslat volt, és a szűk többség a kamatcsökkentésre szavazott - mondta Simor…