Egy hónap alatt 63 889-re csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, de még így is 22 százalékos volt a munkanélküliségi ráta augusztusban - jelentette a megyei kormányhivatal munkaügyi központja.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Kigyulladt egy kecskeméti panelház hatodik emeleti lakása, kedden éjjel. A tűzeset során személyi sérülés nem történt, a lakókat az oltás idejére kiterelték az utcára - értesült a HavariaPress.
A Mol a következő három évben több mint 300 milliárd forintot fektet be Magyarországon - jelentette be a társaság a BÉT honlapján. A Mol igazgatósága felhatalmazta a vállalat vezetését, hogy a...
A magyar piac csendes, alacsony forgalmú napot zárt tegnap, erős OTP-emelkedéssel. Nagyobb jelentőségű makrohírek hétfőn nem láttak napvilágot, jelenleg iránykeresés van. Az OTP-részvények ára 79 forinttal, 2,04 százalékkal 3945 forintra nőtt, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.
Egyszerű tévedésről van szó, mondta Bánáti János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a vád szerint a műszerek egy órával előre jelezték a vörösiszap-katasztrófát.
Albizottság összehívását kezdeményezi az LMP a parlament önkormányzati bizottságában, itt vizsgálnák azt a gyakorlatot, hogy egyes helyhatóságok közmunkásokra cserélik alkalmazottaikat. Hódmezővásárhely címzetes főjegyzője ugyanakkor visszautasítja a szabálytalan közfoglalkoztatásról szóló híreket.
Pontosan úgy kezdte a reggelt a forint a devizapiacon, ahogy az elmúlt napokban szinte mindig megfigyelhettük: kis gyengüléssel. Az euró is lefelé vette az irányt a dollárral szemben, így egy...
Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra készül, hogy októberben visszafogja a globális gazdaságnövekedéssel kapcsolatos előrejelzését - jelentette be a nemzetközi pénzügyi szervezet vezetője hétfőn.
Összegyűjtötte a Standard Chartered brit bankban meglévő 6 milliárd fontos részesedésének lehetséges vevőit a szingapúri állami tulajdonban lévő Temasek befektetési alap, így megkezdődhetnek az...
A végtörlesztés érdemben nem növelte a lakás-takarékpénztári szerződések számát. A két pénztár az árfolyamgáttól vár élénkülést, de csak 2013-tól, amikor a hitelesek már érzékelik a megtakarítást.
Csak az idei évben már majdnem 150 gyógyszert vontak ki a gyártók idehaza a társadalombiztosítási támogatásból, mialatt csaknem 5 hónapja egyetlen új gyógyszer sem kapott támogatást - számolt be a...
Bár 100 magyarból 28 naponta rágyújt, a társadalomban a dohányzók és nem dohányzók egyaránt támogatják a dohányzás korlátozását az egészségügyi, közoktatási és más közintézményekben, illetve a játszótereken és környékükön - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden az MTI-vel.
A Mol a következő három évben több mint 300 milliárd forintot fektet be Magyarországon - jelentette be a társaság a BÉT honlapján. A Mol igazgatósága felhatalmazta a vállalat vezetését, hogy a...
Bár továbbra is rendkívül alacsony a Duna és a Tisza magyarországi szakaszának vízállása, és jelentős javulásra egyelőre nem is lehet számítani, a folyóparti városok ivóvíz-ellátása biztosított - írta a Napi Gazdaság....
Hamarosan újra visszatér az aktív katonai szolgálatba Ramil Safarov azeri katonatiszt, aki Magyarországon megölte örmény katonatársát - közölte az azeri hadsereg egyik parancsnoka.
Az AMRI Hungary Zrt-vel szemben a bérleti jogviszony megszűnése és bérleti díj megfizetése kapcsán indított peres eljárással kapcsolatban 2012- ben felmerülő összes közvetett és közvetlen költségek...
Az Audi azt ígéri, hogy a következő évtized kezdetén már bármely modelljéből választhatunk elektromos, vagy elektromotort (vajon az ablakemelőre gondolnak?) is tartalmazó rendszerű, azaz e-tron verziót a szalonban. A filozófia nyomán pedig olyan végeredmények születnek, amelyek képesek lesznek hosszabb távokat megtenni csakis az elektromos áramot használva.
Elgyengültek a távol-keleti piacok a keddi kereskedésben, melynek hátterében a globális gazdaság lassulása és az európai adósságválsággal kapcsolatos félelmek állhattak. Az Ázsia-szerte pesszimista...
A végtörlesztés érdemben nem növelte a lakás-takarékpénztári szerződések számát. A két pénztár az árfolyamgáttól vár élénkülést, de csak 2013-tól, amikor a hitelesek már érzékelik a megtakarítást.
Hamarosan újra visszatér az aktív katonai szolgálatba Ramil Safarov azeri katonatiszt, aki Magyarországon megölte örmény katonatársát - közölte az azeri hadsereg egyik parancsnoka.
A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. múlt hét pénteken 166 darab törzsrészvényt értékesített 1845 forintos átlagáron, a társaság elnöke, Zsiday Viktor 100 százalékos tuljadonában lévő Tündérszikla Zrt....
Hamarosan újra visszatér az aktív katonai szolgálatba Ramil Safarov azeri katonatiszt, aki Magyarországon megölte örmény katonatársát - közölte az azeri hadsereg egyik parancsnoka.
Gary Gensler, az amerikai határidős és árupaci felügyelet (CFTC) elnöke tegnapi európai parlamenti meghallgatásán erőteljes hangot ütött meg a bankközi kamatlábak reformjával kapcsolatban....
Uniós segítséget kér Magyarország az aszálykár enyhítésére - mondta Fazekas Sándor mezőgazdasági miniszter Brüsszelben, írja az MTI. A miniszter beszámolt arról, hogy a magyar mezőgazdaságot...
A kormány hajlandó lenne megfontolni, hogy felső határt vezessenek be az egy főnek havonta kifizethető szociális támogatások esetében - írja a Magyar Nemzet.
A negyedik helyen kiemelt, tavaly Wimbledonban győztes cseh Petra Kvitova kikapott a horvát Petra Martictól a tokiói női tenisztorna második fordulójában.
A Goldman Sachs stratégái arra számítanak, hogy az amerikai költségvetési szakadék (fiscal cliff) a negyedik negyedévben nyomás alá helyezheti a részvénypiacokat, ennélfogva azt javasolják a...
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Nem változnak a távhőárak október 1-jétől; a Magyar Energia Hivatal (MEH) árképzési javaslatának feldolgozása és értékelése folyamatban van - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI...
Az üzleti hangulattal ellentétben nem romlott Németországban a fogyasztó bizalom, sőt mérsékelt javulást mutatott szeptemberben a GfK piackutató kedden közzétett felmérése alapján. Összességében a gazdasági várakozások három havi romlás után javulást mutattak, a vásárlási hajlandóság továbbra is elfogadható szinten tartózkodik, ugyanakkor a jövedelmi elvárások romlottak.
Akár három év börtönbüntetést is kaphat Pars Krisztián, miután az olimpia bajnok kalapácsvető botrányos bántalmazási ügybe keveredett, állítja a Blikk.
Fernandez Yuri, a Solar Capital üzletkötője a tegnap tapasztalt kereskedéshez hasonló napra számít. A BUX hétfői zárószintjei közelében ingadozhat közepes forgalom mellett. A magyar tőzsdén a...
Az észak-amerikai profi jégkorongliga vezetői bíznak abban, hogy mielőbb lezárulhat a játékosok bérvitája, amely veszélyezteti az új idény megrendezését.
A helyszínen életét vesztette annak a személyautónak a sofőrje, amelyik egy busszal ütközött, kedden reggel, Biatorbágy és Etyek között - értesült a HavariaPress.
Az elmúlt időszakban jelentősen megváltozott az energiaszektor működési környezete. A válság megtörte a fogyasztás korábbi növekedési trendjét, míg az ország költségvetési helyzetéből adódóan az...
Sávozó, illetve a támaszszintekig visszatesztelő német papírokat láthatunk, miközben más országok indexei már korántsem festenek ilyen jól. Ma elemzésünkben a Thyssenkrupp és a Beiersdorf mellett az...
Újabb visszás esetről ír a Blikk a földpályázatok kapcsán. A lap szerint a pályázatkiíró szerv, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elnökhelyettese, Nagy János unokaöccse, Nagy Péter két pályázaton is nyert Fejér megyében.
Történelmi csúcsra emelkedett tegnap a Google árfolyama, a társaság részvényei 749,38 dolláron fejezték be a kereskedést, ami rekord záróértéket jelent a cég tőzsdei pályafutása alatt. Napközben 750...
Tegnap folytatódott a múlt heti lejtmenet az árupiacokon, amit elsősorban a gyenge német makroadatok okozta ismét fellángoló növekedési félelmek magyaráztak. A legtöbbet az ipari- és nemesfémek...
Csak az idén már majdnem másfél száz gyógyszert vontak ki Magyarországon a társadalombiztosítási támogatásból a gyártók, miközben csaknem öt hónapja egyetlen új gyógyszer sem kapott támogatást, pedig több mint két tucat vár jelenleg is erre - írta a Világgazdaság kedden.
Az autós világ már jó ideje türelmetlenül várta a Jaguar újdonságát, a vérbeli kétüléses, sportos F-Type-ot. A kiszivárgott képek pedig arról tanúskodnak, hogy a végeredmény nagyszerű lett, a tetejétől megfosztott, sebességre éhes roadster már álló helyzetben is fokozza a szívverést.
Részletes vitát tartott hétfőn az Országgyűlés a pénzügyi tárgyú törvények módosító javaslatairól, így a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) új szabályairól is. Januártól a biztosítók év...
Ugyanakkor volna néhány terület, amivel foglalkozni kell, amely több feladatot adna, mint a szabadságharc – példaként említette az észak-kelet magyarországi állapotokat.