2012. szeptember 28. péntek

szept. 28
23:34
Testközelből is megvizsgáltuk az új Mazda6-ot – helyszíni galériával (Auto Pult)
Igaz, a Mazda6 legfrissebb, harmadik generációja nem a napokban zajló párizsi kiállításon, hanem már szeptember elején, a Moszkvai Autószalonon megünnepelte világpremierjét, de mi testközelből első ízben csak tegnap találkozhattunk az ígéretes középkategóriással, amely minden bizonnyal a szegmens új sztárja lesz.
szept. 28
23:36
Felemelkedés? - lehullt a lepel a Seat Leonról (Auto Pult)
A Seat párizsi standja az új Leon súlya alatt roskadozik, ám mondanunk sem kell, hogy ez esetben nem a fizikai értelemben vett tömegre teszünk célzásokat, mint inkább az autó rendkívül fontos szerepét igyekszünk hangsúlyozni. A kompakt újdonság vállán ugyanis nem kisebb teher fekszik, mint a spanyol márka sorsának alakulása. Az illetékesek mindenesetre már előre isznak a medve bőrére: hangos zene,…
szept. 28
23:38
Egy, aki mer nagyban játszani - elektromos buggyt mutatott be a Venturi (Auto Pult)
A Monacóban székelő Venturi korábban rekordkísérletével hívta fel magára a figyelmet, ám ezúttal a kis manufaktúra egy elektromos homokfutóval érkezett Franciaországba. Noha a 4,12 méter hosszú, 1,97 széles, és 139 centiméter magas autó egy ízben már 2010-ben is felbukkant, a buggy koncepciója csak napjainkra tudott igazán beérni.
szept. 28
23:39
Rangadók sorát rendezik Angliában, de mire fogadjunk? (Agroinform)
Fogadási szempontból nem tűnik egyszerűnek a Premier League hétvégi kínálata, ötleteink viszont ezúttal is vannak!
szept. 28
23:40
Végül egy kis praktikum - bemutatkozott az Audi A3 ötajtós változata (Auto Pult)
Párizsban az Audi a várakozásoknak megfelelően leleplezte a 300 lóerős S3 mellett az A3 várva-várt ötajtós változatát, a Sportback-et. Az autó ugyan szélvészgyors testvérénél szolidabb megjelenéssel, ám sok tekintetben fejlődésen átesett praktikus jellemzőkkel lépett a világot jelentő deszkákra. Kollégáink természetesen nem hagyták ki az újdonságot, fogadják hát szeretettel helyszíni galériánkat.
szept. 28
23:42
A fejlődés megállíthatatlan - a Párizsi Autószalon miliője képekben (Auto Pult)
A Párizsi Autószalonon sétálva nyoma sincs annak, hogy a világgazdaság kedvezőtlen folyamatai a minduntalan megújulni képes autóipar kedvét szeghették volna. A mérnöki lelemény, a művészetek, és az összes tudományág együttes ötvözete az, ami itt néhány nap alatt képes hozzáértőt, és laikust egyaránt elkápráztatni, miközben a gyártók minden ponton igencsak pozitív célkitűzések mellett haladnak a…
szept. 28
23:57
Százévesen tekert le száz kilométert (Sport365)
A francia Robert Marchand 4:17:27 óra alatt 100 km-t kerékpározott - mindezt 100 évesen.
szept. 28
23:59
Röplabda NB I: sima kazincbarcikai siker (Sport365)
A Kazincbarcika hazai környezetben könnyedén nyert a DEAC ellen a férfi röplabda NB I pénteki játéknapján.

Keresés