Nyugat-Európában is felfele indultak az irányadó indexek, azt követően, hogy tegnap a spanyol 2013-as költségvetés tervezetének nyilvánosságra hozatala újabb lökést adott az amerikai börzéknek. A...
Korlátozott részét lehet csak elszámolni a jövőben a majdani kisadózó vállalkozások által kiállított számlák ellenértékének - derül ki a parlament előtt lévő törvényjavaslat egységesített formába szerkesztett változatából. Az Országgyűlés ugyanis azt a módosító indítványt fogadta el a hétfői szavazáskor, amelynek lényege, hogy a kisadózóval szerződő vállalkozás legfeljebb a költségei, ráfordításai…
A hatóságok szerint „valami felrobbant” Malmöben egy zsidó közösségi ház bejárata mellett. A rendőrség két férfit őrizetbe vett, akik a detonációt követően nagy sebességgel hajtottak el a helyszínről.
A szocialisták szerint a Fidesz ismét a gazdagoknak kedvezne, ha plafont vezetnének be az egészségbiztosítási járulékfizetésre - hangsúlyozta az MSZP Egészségpolitikai Tanácsadó Testületének elnöke pénteki közleményében.
Hatalmas fába vágta a fejszéjét a XIII. Kerületi Önkormányzat. Angyalföldön épülhet fel ugyanis az első magyar 100 lakásos passzív társasház, önkormányzati beruházásként. A jelenlegi ingatlanpiaci...
Egy cégháló felfejtése során kiderült, hogy a magyar állam segítségével Fidesz-közeli céget hoztak létre - mondta Molnár Csaba az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az év végéhez közeledve érdemes lehet óvatosabb álláspontra helyezkedniük a befektetőknek az amerikai költségvetési szakadék közelsége miatt, vélik a QUAESTOR elemzői. A szokásos negyedéves Navigátor...
Szeptemberben 2,6 százalékról 2,7 százalékra emelkedett az eurózóna fogyasztói inflációja - jelentette az Eurostat. A bontás szerint a drágulás az energiaárak emelkedésével indokolható. Az...
Vissza akar térni a politikába Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök, aki ellen korrupció vádjával több per is folyik Horvátországban. A volt politikus a róla készülő könyv szerzőjének beszélt erről.
Betegség miatt visszalépett a pénteken kezdődött, 4,8 millió dollár összdíjazású pekingi női tenisztornától az első helyen kiemelt amerikai Serena Williams.
Sergio Perez, a Sauber Forma-1-es csapatának pilótája óriási megtiszteltetésnek veszi, hogy jövőre már a McLaren-Mercedes volánja mögött versenyzehet a száguldó cirkuszban.
A magyar kormány meg fog állapodni a Nemzetközi Valutalappal. Az IMF-egyezségnek nem lesz része nyugdíj- és bércsökkentés. A megállapodástól függetlenül bevezetik a segélyezési plafont és elbocsátanak közszolgákat.
A Big Five Akadémia megújítja, bővíti tanácsadó-képzési programját. Cél, hogy a kor elvárásaihoz igazodva árnyaltabb és szélesebb ismeretanyaggal, gyakorlatias módszerekkel vértezzék fel tanítványaikat a munkájuk során felmerülő problémák sikeres megoldásához. Olyan szituációkat és konfliktushelyzetek kezelnek a munkacsoportok az egyes foglalkozások alatt, amelyek egy átlagos munkahelyen is…
A gyermeki szeretetet Harcsa Zoltánról lehetne megmintázni. A londoni olimpia ötödik helyezett bokszolója tízmillió forintot, ötkarikás prémiumát ajánlotta fel szüleinek egy családi ház megvásárlására.
Rochdale - Minden nap elvittek az iskola elől és megerőszakoltak egy brit tinédzsert, aki azt állítja: hiába kért segítséget a hatóságoktól, rá sem hederítettek.
A kormány Nemzetközi Valutaalapnak és Európai Bizottságnak múlt héten küldött válaszlevele alapján meg lehet állapodni a nemzetközi szervezetekkel - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
Az augusztusi 2,6 százalékról 2,7 százalékra nőtt szeptemberben az éves euróövezeti infláció - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes becslését pénteken. Elemzők 2,6 százalékos éves fogyasztói árdrágulást vártak.
Fontos és felelősségteljes szerepe van az igazságügyi elmeorvos-szakértőnek egy-egy bírósági vagy más ügy kapcsán, az ő véleménye dönthet abban a kérdésben, mi lesz a további útja, sorsa az elítéltnek, beszámítható-e vagy sem a vizsgált személy.
A háztartások által felvett jelzáloghitelek kamatai némileg csökkentek augusztusban, de még így is több mint egy százalékponttal magasabbak az egy évvel korábbinál - közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken.
8 kis lakatlan sziget miatt robbant ki konfliktus Japán és Kína között. Ennek hatására demonstrációk, zavargások törtek ki, valamint gyárleállások történtek.
Los Angeles - Négy napon át főzte felesége tetemét egy hatalmas kondérban egy amerikai séf, hogy eltüntesse a gyilkosság bizonyítékait. A férfit emberölésben bűnösnek találták, a büntetésről szóló ítéletet november végén hirdetik majd ki a hátborzongató ügyben.
Huszonegyen jogosultak a Miniszterelnökségen gépkocsihasználatra: öten csak hivatali, tizenhatan hivatali és magáncélra is igénybe vehetnek autót, sofőr tíz embernek jár. Orbán Viktor kormányfői programjaira a Terrorelhárítási Központ ad járművet és sofőrt, pártelnökként, illetve magánprogramjain viszont maga vezet egy a Fidesz által biztosított kisbuszt.
Három rádiónak és három televíziónak ítélt meg összesen 18 millió forintos támogatást műszaki fejlesztésre a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerdai ülésén.
A valaha a brazil foci legnagyobb tehetségének tartott Kerlon a japán harmadosztályban tengődik mostanság. A mindössze 24 éves támadó a világ végén sem mond le kedvenc fókacseléről.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 173. játéknapján a Toronto Blue Jays legyőzte a New York Yankees-t, míg a Tampa Bay Rays a Chicago White Soxot.
Az autógyártás még évekig a magyar gazdaság húzóágazata maradhat, de hosszabb távon lehetnek kockázatok - vélik a Világgazdaság által megkérdezett szakemberek.