Választási költségvetésről ugyan nincsen szó, de ha a gazdaság nem okoz kellemes meglepetést, akkor nagyjából 170 milliárd forintnyi újabb megszorítás jöhet jövőre. A kormány túl sokat vár az áfából és az új vállalati adókból 2014-ben, miközben a tartalék nagysága jócskán elmarad a korábbi évek gyakorlatától – pedig az évközi kiigazítást még jelentősebb biztosítékok mellett sem sikerült megúszni…
A történelem egyik legpusztítóbb vihara tarolta le a hétvégén Fülöp-szigetek Tacloban nevű kikötővárosát. Helyszíni beszámolók szerint bibliai csapásra emlékeztetett a pusztítás: árvíz és lángtenger emésztette a várost. A természeti csapásokról tudósító veterán James Reynolds dokumentumfilmes - aki a helyszínen követte a vihart - nem hitt a saját szemének, annyira „szürreális” volt.
Nagyot hibázott a tévésztár, amikor elhunyt édesanyja rokkantkártyájával parkolt. A bíró nem fogadta el magyarázkodását, azzal érvelt, aki ennyit keres, örüljön, hogy csak egymilliót kell fizetnie.
Megjelent az egyszerűsített elektronikus fizetést, az úgynevezett „egyszámlás” adóátutalást lehetővé tévő nemzetgazdasági minisztériumi rendelet. Az adózó akkor használhatja a banki pénzforgalmi számláját az adókötelezettségek egy összegben történő megfizetésére, ha a pénzforgalmi szolgáltatója csatlakozik az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszerhez (EFER). A rendelet rögzíti: az EFER-en…
A világszerte 22 országban jelenlévő MSCI befektetési döntéstámogató eszközöket nyújt az ügyfeleinek, a társaság 2007-ben nyitotta meg budapesti irodáját, amely azóta 255 fősre bővült. A dinamikus...
Mindkét oldalon teljes szélességében lezárták az M7-es autópályát kedden fél öttől a 152-es kilométerszelvényben Fonyódnál, egy élő állatokat szállító kamion balesete miatt, a forgalmat a rendőrök a 7-es útra terelik - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Bálint Antónia elfelejtette értesíteni exszeretőit, hogy ország-világ előtt kiteregeti a szennyest. Könyvében a családos Delhusa Gjonhoz fűződő viszonyáról is lerántja a leplet.
Minden ötödik élelmiszerminta transzzsírsav-tartalma meghaladja a határértéket, egyes élelmiszercsoportokban ez az arány eléri a 40 százalékot - derült ki az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) vizsgálataiból. A szív- és érrendszerre károsan ható, az élelmiszerek előállításakor keletkező, a megengedettnél magasabb mesterséges transzzsírsavat (TFA) tartalmazó élelmiszerek…
Ismerek egy nagyon népszerű táncdalénekest, akinek a saját bevallása szerint annyi szeretője volt az elmúlt négy évtizedben, hogy ha azok mindannyian egyszerre eljönnének hozzá látogatóba, a TEK tömegtüntetésnek minősítené a rendezvényt, és kiemelt biztosítást küldene a budai dombságra, ahol az illető lakik.
Jacko bőrébe bújik Bereczki Zoltán a Sztárban sztár következő adásában, ami heves vihart kavart. A színész-énekest sokan azzal vádolják, hogy szándékosan megkönnyítik számára a versenyt.
A 2008-ban alakult AAHC először tartott találkozót a kelet-közép-európai régióban. A kétnapos budapesti rendezvény társszervezője, a Semmelweis Egyetem a közelmúltban csatlakozott a szervezethez.
A Mávinform arra hívja fel a figyelmet, hogy emiatt az utasok Olaszországba, illetve Olaszországon át irányuló, valamint visszaútra szóló előreváltott jegyeikkel az utazásról lemondhatnak.
Gáspár Gergő magánéletéről keveset tudnak a rajongók. Az X-Faktorban szereplő Fat Phoenix dobosa elmesélte, hogy egy baleset hozta össze kedvesével, aki bevállalós lány, és szintén zenész.
Iratismertetéssel zárta le a Ruttner György ügyvéd ellen indított nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Kovács Gergely Ákos helyettes szóvivő elmondta: még nem dőlt el, vádat emelnek-e az ügyvéd ellen.
Miután a Jacksonville Jaguars vasárnap legyőzte a Tennessee Titanst, a hétfő esti rangadó előtt a Tampa Bay maradt az egyetlen nyeretlen csapat az NFL-ben, és a floridai rangadón, a Miami Dolphins ellen kellett megpróbálnia megszabadulni ettől a démontól. Talán nem is találhattak jobb ellenfelet ebből a szempontból, a bye weekről érkező Dolphins ugyanis meglehetősen gyenge formában volt a mérkőzés…
Az év utolsó hónapjaiban megélénkül a megtakarítási piac, többen keresik azokat a befektetési formákat, amelyek adókedvezményt is nyújtanak - mondta az FHB Bank vezérigazgató-helyettese az InfoRádiónak.
A Budapesti Közlekedési Központ megalapítása óta számos pozitív kezdeményezéssel igyekezett már megreformálni a közösségi, valamint az egyéni közlekedés struktúráját, s bár a politikai befolyás sokszor árnyalja a képet, az objektív szakmaiság mindinkább előtérbe kerül.
November 12-e a minőségügy világnapja. Célja, hogy felhívja a figyelmet a minőség fontosságára. A vállalkozások tekintetében a minőség meghatározása és megteremtése összetett feladat. Mint ilyen, a megfelelően kialakított és működtetett minőségirányítási rendszer következetességet teremt, biztosítja a folyamatos fejlődést, mérsékli a kiszolgáltatottságot, és olyan struktúrát biztosít, amelyre a…
Ő jegyzi a dobogós Haladás góljainak harmadát, két és fél hónapja új szerelem repíti, miközben úgy tartják, a magyar foci egyik legnagyobb ígérete. Még szép, hogy Radó András szerint kerek a világ.
Kedden hangolják át a debreceni, a komádi, a siklósi és a pécsi tévéadókat, így ezek vételkörzetében - a sugárzás leállta miatt - reggel 8 és este 18 óra között néhány órára szünetel a tévéadások vétele.
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas fiatal támadója, Berecz Zsombor a hétvégi, Szigetszentmiklós elleni mérkőzésen bokasérülést szenvedett. A játékos így nem tud részt venni az U19-es válogatott telki edzőtáborozásán és nem utazhat el a Vasas keddi, Kisvárda elleni Ligakupa-mérkőzésére sem.
Minden ötödik élelmiszerminta transzzsírsav-tartalma meghaladja a határértéket, egyes élelmiszercsoportokban ez az arány eléri a 40 százalékot - derült ki az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) vizsgálataiból. A szív- és érrendszerre károsan ható, az élelmiszerek előállításakor keletkező, a megengedettnél magasabb mesterséges transzzsírsavat (TFA) tartalmazó élelmiszerek…
Az angol felnőtt és U21-es labdarúgó-válogatott egyaránt új edzőkomplexumba települt át azt követően, hogy a staffordshire-i St. George's Parkban gyomorpanaszokkal járó vírusos megbetegedéseket észleltek.