Pénzért szerb férfiakkal kötöttek névházasságot - most akár börtönbe is kerülhetnek. Abszurd csapda, amely egy igennel kezdődött, ám egy nemmel koránt sincs vége.
Jövő februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt, összesen százötvenezer forintot az automatákból. A bankok a törvénnyel összefüggésben nem emelhetnek költségeket, ezt az MNB fogja ellenőrizni.
13 év után ismét nőkongresszust tartottak Budapesten. A szervezők célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a nők és férfiak közötti társadalmi különbségekre.
Több mint húsz éve mentik az állatokat a HEROSZ Állatotthon elhivatott munkatársai. Kutyák és macskák, mosómedvék és teknősök, papagájok és kígyók is fordultak meg már a budafoki állatmenedékben. A segítségre szoruló állatok pedig mindig szerető gondoskodásban részesültek. Bemutatunk öt, örökbe fogadásra váró macskát.
Szinte biztos, hogy 100 ezer forint fölé emelkedik jövőre a minimálbér összege, ezzel pedig átlépünk egy bűvös határt. Pró és kontra érvek is vannak a béremelés mellett, ám egy kérdés ilyenkor biztosan felvetődik: mennyire reális a magyar gazdaság teljesítményéhez képest a jelenlegi bérszínvonal? Többet kellene keresnünk, netán keresünk is, csak a hivatalos statisztikákban ez nem látszik? A…
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta azt a törvénymódosítást, hogy a kormány közérdekre hivatkozva nemzetstratégiai jelentőségűvé minősíthet egyes vállalati fúziókat, amelyek így a Gazdasági Versenyhivatal engedélye nélkül is megvalósulhatnak.
Tovább robog a Haladás. A hazai pályán még veretlen szombathelyiek a legutóbbi öt mérkőzésükből négyet megnyertek, a Ferencváros elleni idegenbeli 3–0-s sikerükkel pedig már a negyedik helyen állnak a bajnokságban. A játékosok szerint a siker titka a csapategységben rejlik.
Címvédő létére öt fordulóval a bajnokság vége előtt kiesésre áll a brazil élvonalban a Fluminense labdarúgócsapata, így a klub vezetősége megköszönte az eddigi vezetőedző, a korábban a Real Madridot és a brazil válogatottat is irányító Vanderlei Luxemburgo munkáját.
Kiemelt pozícióban közölt cikket a Wirtschaftsblatt a MOL-INA-ügyről ma reggel, melyben kifejtette, a felek közti feszültség a napokban tetőfokára hágott. A lap megemlíti, a MOL és Magyarország most...
Legutóbb a Williams F1 Team jelentette be a 2014-es párosát. Míg Felipe Massa és Valtteri Bottas a fedélzeten, addig Pastor Maldonado távozik és valószínűleg a Lotusnál folytatja tovább.
Peren kívül megegyezett Kozma István és az Újpest. A hétfő délutáni megállapodás részleteiről nem számol be a klub honlapja, de hírek szerint a csapat korábbi – papíron – vezetőedzője és az Újpest vezetősége is elégedetten állt föl a tárgyalóasztaltól.
Az amerikai indexek eltérően teljesítettek hétfőn azt követően, hogy bankszünnap volt, ezért bár a tőzsdék kinyitottak szerény aktivitás volt tapasztalható. Ráadásul iránymutató makroadat sem látott...
A Ford az elmúlt tizenegy év eddigi legmagasabb piaci részesedését érte el a közepes haszonjárművek európai piacán: a vállalat négypercenként értékesít egy közepes haszonjárművet. 2013 első kilenc...
Meglepő képeket fest mostanság Esztergályos Cecília. Témái különböző fajtájú kutyák, akiknek emberi nevet is ad a művésznő. Kedvenc ebét például Julis néninek nevezte el.
A közel 20 éve Magyarországon működő és folyamatosan bővülő Emerson Process Management Magyarország Kft. újra jelentős mértékű bővítést hajt végre Székesfehérváron. Az Emerson szabályozó szelepeket...
16 órán át gyűrték egymást a bürokraták, de végül megvan a megállapodás: 6 százalékkal kevesebbet költ jövőre az Európai Unió. A legnagyobb szeletet a mezőgazdaság és Közép-Kelet-Európa kapja a tortából.
Az elmúlt héten mindenki az EUR/USD kurzusára figyelt, illetve az ezt mozgató makrogazdasági hírekre. Az Egyesült Államokból pozitív munkaerőpiaci illetve évesített GDP adatok láttak napvilágot, amely hatására sokan arról kezdtek beszélni, hogy a monetáris szigorítás, akár már a decemberi hónapban is bekövetkezhet.
A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) ma közzétett adatai alapján októberben a 12 hónapra számolt inflációs ráta 1,2 százalékra mérséklődött a szeptemberben mért 1,4 százalékról. Havi összevetésben a fogyasztói árak 0,2 százalékkal csökkentek októberben a szeptemberi stagnálás után. Mindkét adat megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak.
A Paks egy nap híján két hónapja, azaz szeptember 13-án nyert legutóbb bajnoki meccset, azóta hét fellépésén három döntetlen mellett négyszer is pont nélkül maradt. Tudnánk néhány klubot említeni, amelynél hasonló eredménysor után elköszönnek a vezetőedzőtől – az MVM Paks nem tartozik közéjük. Persze, a csapat elöljárói jól tudják, több van a futballistákban, mint amennyit eddig mutattak, Haraszti…
A KSH ma közzétett adatai alapján októberben a fogyasztói árak 0,9%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Szeptemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,3%-kal csökkentek. A maginfláció éves összevetésben 3,4%-kal, míg havi szinten 0,1%-kal emelkedett októberben.
Mindössze hét óra alatt elfogyott az a 230 ezer belépő, amelyhez a jövő évi brazíliai labdarúgó-világbajnokság jegyértékesítésének második fázisában lehetett hozzájutni.
Szinkron miatt perelték be Makranczi Zalánt Szinetár Dóra és Makranczi Zalán nemrégiben igent mondott egy amerikai, erotikus thriller szinkronizálására. A hivatalos előzetes munkálatain mindketten részt vettek, ám az első munkanapon már egyikük sem jelent meg - írja a Hír24 portál. A pár azután hozta meg ezt a döntést, hogy megjelentek az első plakátok. Úgy érezték, hogy nagyobb…
Októberben 0,9 százalékos volt az éves infláció. A fogyasztói árak az előző hónaphoz képest átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden.
A betéti kártyás költések aránya csökkent a hitelkártyás vásárlásokkal szemben az Egyesült Államokban, ezzel egy 20 éve tartó trend tört meg - írja a Bloomberg. 2012-ben a hitelkártyákkal...
A várakozásoknál nagyobb mértékben csökkent az idei első félévben a Vodafone árbevétele, ami elsősorban a dél-európai leányvállalatok gyenge teljesítményének tudható be, de Észak- és Közép-Európában...
A Bikás park állomás után az M4-es metró Újbuda-központ állomása is megkapta a használatbavételi engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól. Az új metróvonalon a tervek szerint az utasforgalmi...
Tegnap kivártak a részvénypiacok befektetői, de a devizapiacon és a kötvényindexek világában kiváló beszállási szinteket találni. Ma a Bund mellett az AUDUSD és az UniCredit grafikonját vizsgáltuk...
Földindulásra ébredtek a tokiói rövid pályás világkupaversenyen a Gyurta fivérek. Dani és Gergő rémülten figyelte, amint szállodai szobájukban megmozdultak a csillárok és a bútorok.
A bank által közölt 203 millió eurós elemzői konszenzust hajszálnyival meghaladva 204 millió euró lett a harmadik negyedévben az UniCredit nettó eredménye. Az olasz bankcsoport gyorsjelentésének...
Októberben 0,9 százalék volt az egy évre visszatekintő drágulás. Szeptemberre 1,4 százalékos inflációt jelentett a KSH, most az elemzők 1,3 százalékra várták az árindexet. Az elmúlt hónapokban...
Hétfőn az Országgyűlés elfogadta a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvénymódosítást. Decemberben jön az új Babakötvény - az újszülöttek továbbra is 42 500 forintot kapnak, ezt évente 6 ezerrel is megfejelheti az állam.