Geszti Péter, Nagy Ervin és Kiss Gergő az AVON és a NaNe kampányában szerepel. „A családtagoknak az a kötelessége, hogy ne zavarják a munkából hazaérkező férfi nyugalmát. Magukra vessenek, ha nem fogadnak szót." „Lazítson, és akkor nem fog fájni." „A nők csak szórják a pénzt, aztán csodálkoznak, ha bedühödik a férjük." Ezek a mondatok abban a három videóban hangzanak el, amelyek Geszti Péter,…
Mosolyogj bátran és egészségesen a világra a borongós napokon is! Attól, hogy itt a tél, még nem kell, hogy befagyjon a jókedvünk! Én például most találtam meg az igazit: új szerelmem, a svájci fejlesztésű CURAPROX fogkefe olyan váratlanul hullott az ölembe, mint az első téli hópehely. Tudom, hogy a fogápolás keveseket hoz lázba, én azonban szívesen beszélek róla, hiszen már nem kényelmetlen…
Az Infineon ma reggel publikálta negyedik negyedéves gyorsjelentését, amely jobb lett a várakozásoknál. Az árbevétel 1,05 milliárd euró lett, ami nagyjából megegyezik az 1,06 milliárd eurós előrejelzéssel.
Idén két nappal később kezdődött, és a hétvégére eső december elsejei határidő miatt gyakorlatilag hamarabb be is fejeződik a mérlegelési időszak, melynek során az autósok dönthetnek év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésük felmondásáról - olvasható a FBAMSZ sajtóközleményében.
Az ATP-világbajnokságon hétfőn győztes szerb Novak Djokovic szerint a sorozatban aratott 22 győzelme jó kiindulási alap ahhoz, hogy a mostaninál többet hozzon ki a 2014-es szezonból.
Egy jó karban lévő, középkorú férfi látszólag veszélytelen problémával: nem múló torokfájással került kórházba. Az antibiotikumok ellenére sem múlt a panasza, sőt, végig magas lázzal küzdött, amikor dr. Marton Annához, az Oxygen Medical belgyógyászához, kardiológusához, diabetológusához került.
A nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és más bűncselekményekkel vádolt 19 éves S. Márk vallomásában többször is sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.
A laktózmentesként árusított termékek többsége ugyan megfelelt a követelményeknek, de két esetben a határértékhez képest csaknem kétszeres mennyiségű laktózt mértek....
Az adóhivatalnak minden kétséget kizáróan cáfolnia kellene a vele szemben megfogalmazott vádakat - ezt Schiffer András mondta az ATV Startban annak kapcsán, hogy a NAV egyik volt munkatársa szerint az adóhatóság rendszerint szemet huny a multinacionális és hazai nagyvállalatok adócsalásai felett.
Az Európai Bizottság digitális területért felelős alelnöke szerint az Európai Uniónak nincs szüksége Edward Snowden segítségére a kémkedés elleni védekezésben.
Az októberben befolyt uniós átutalások jóvoltából jelentősen emelkedett a központi kormányzatnak a jegybanknál elhelyezett betétállománya és egyúttal az MNB külföldi követelésállománya - olvasható ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közölt statisztikai mérlegének előzetes adataiból.
Két év három hónapról hét évre súlyosította a Pécsi Törvényszék a tanítványaival erőszakoskodó mohácsi rajztanár börtönbüntetését kedden hozott jogerős ítéletében.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a 2006. őszi események során többször az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot megkerülve, közvetlenül tárgyalt rendőrségi vezetőkkel - mondta el a tanúként meghallgatott Kondorosi Ferenc, a tárca volt államtitkára a rendőri vezetők elleni büntetőperben kedden a Fővárosi Törvényszéken.
Détári Lajos szerint nem jó út, ha 12 éves kor alatt testnevelő tanárok futtatják a focistákat, és nem a válogatottnál, hanem a szövetségben kell változás.
Rekord, hogy októberben mindössze 0,9%-kal növekedtek a fogyasztói árak. Szinte biztosra vehető, hogy az MNB novemberben is folytatja a kamatcsökkentést.
A háborús hősökre való emlékezés miatti hosszú hétvégéről csak ma térnek vissza az amerikai befektetők. Az arany és a nyersolaj piacán is szűk sávban folyik a kereskedés, míg a sárga nemesfém alig...
Annak ellenére, hogy nemzetközi piacokon jó volt a hangulat a vezető nyugat-európai indexek a hétfői záróértékeik alatt tartózkodnak azt követően, hogy Németországban továbbra is cél alatti és...
Jelentős árkülönbségek mutatkoznak az energiaárak tekintetében a Föld egyes térségei között, ami várhatóan a következő évtizedekben is fennmarad - mutat rá a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) ma...
Közzétette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban decembeben alkalmazható üzemanyagárakat.
Geszti Péter, Nagy Ervin és Kiss Gergő az AVON és a NaNe kampányában szerepel. „A családtagoknak az a kötelessége, hogy ne zavarják a munkából hazaérkező férfi nyugalmát. Magukra vessenek, ha nem fogadnak szót." „Lazítson, és akkor nem fog fájni." „A nők csak szórják a pénzt, aztán csodálkoznak, ha bedühödik a férjük." Ezek a mondatok abban a három videóban hangzanak el, amelyek Geszti Péter,…
Mostanában egyre többen hallani egy virtuális pénzről, melyre sokan csak játékpénzre gondolnak, de lehet, hogy éppen az egész pénzügyi rendszer alternatívája. Mit érdemes tudni a sokadszorra árfolyamát duplázó Bitcoinról?
A fellendülő európai gazdaság és a nettó migráció gyorsítják a kiskereskedelmi forgalom bővülését Németországban, így egyre több német és nemzetközi kereskedőt vonz az ország, derül ki a CBRE legfrissebb kutatási eredményeiből. A 25 legígéretesebb régióból tíz továbbra is angliai, öt német és csak egy közép-európai. Svédország és Norvégia is biztos bővülés elé néz, a fővárosi régiók a CBRE listája…
A Fed új elnökének, Janet Yellennek szenátusi meghallgatása előtt kivárás jellemzi az amerikai piacokat, a Mol tegnapi esését korrigálja, emelkedésben a papír. A Renault-Nissan terve, miszerint 2016-ig 1,5 millió elektromos autót dobna piacra, látszólag nem fog teljesülni.