Néhány napja tudni lehet, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiárusítja az eddig tartalékban tartott frekvenciasávokat. Okozott némi meglepetést, hogy a 450 MHz-es sáv iránt a jelek szerint csak a Magyar Telekom és az MVM Zrt. jelentkezett be, negyedik, állami mobilszolgáltató megjelenésére azonban továbbra sem kell számítani - mondta Solt Ádám az internetet.hu távközlési…
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A bokszoló néhány hete még elzárkózott attól, hogy január 31-én szorítóba lépjen Elvir Muriqi ellen, sőt megfelelő ajánlat híján még a visszavonulását is kilátásba helyezte.
Az elemzők többsége még éppen elfogadhatónak találja az új Volcker-szabályt, ugyanakkor úgy látják, hogy a jogi szöveg értelmezése sok esetben homályos lehet. Az új törvény miatt jelentősen...
Király L. Norbi (24) az X-Faktor első szériájában tűnt fel, ő volt az a reszelős hangú énekes, aki nemcsak hangjával, hanem előadásmódjával is lenyűgözte a mentorokat – köztük sajátját, Keresztes Ildikót – és a nézőket. A fiatalember azóta is a tehetségkutató mellett foglalatoskodik, így természetesen figyelemmel kíséri a versenyzők és az új mentorok teljesítményét.
Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a választások előtt pártja megegyezik Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökével. Józsa István erről kedden a Duna Közbeszéd című műsorában beszélt.
Túlzottdeficit-eljárás megindítását javasolja Horvátországgal szemben az Európai Bizottság a tagállamok szakminisztereiből álló tanácsnak - közölte kedden a brüsszeli testület. Ezzel párhuzamosan...
Budapest - Varga Viktor (25) mindenkit leszúrt, Szorcsik H. Vikiről (21) pedig kiderült, hogy igencsak agresszív, ha arról van szó, hogy párbajtőrben legyőzze az ellenfelét.
Az amerikai kongresszus kubai származású tagjai kedden felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy Barack Obama amerikai elnök Nelson Mandela búcsúztatásán kezet fogott Raúl Castro kubai államfővel.
Franciaország katonai beavatkozása a Közép-afrikai Köztársaságban "veszélyes, azonban elengedhetetlen, ha el akarjuk kerülni a vérfürdőt" - jelentette ki a francia államfő.
Majdnem a felével, 45 százalékkal drágult a Déli Áramlathoz az orosz gázt eljuttató Déli Folyosó vezetékrendszer építési költsége - közölte értesülését a Vedomosztyi című orosz napilap online...
Az amerikai kongresszus kubai származású tagjai kedden felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy Barack Obama amerikai elnök Nelson Mandela búcsúztatásán kezet fogott Raúl Castro kubai államfővel.
Az amerikai kongresszus kubai származású tagjai kedden felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy Barack Obama amerikai elnök Nelson Mandela búcsúztatásán kezet fogott Raúl Castro kubai államfővel.
Támogatást igényelhetnek az oktatási intézmények az óvoda-, és iskolatej program finanszírozásához, ezt tartalmazza a program feltételeiről szóló rendelet, amely a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
Két horvát válogatott futballista ügyét tárgyalja csütörtökön a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága, amely akár el is tilthatja Mario Mandzukicot és Josip Simunicot.
A mai napon nem borzolta a piaci kedélyeket jelentősebb adatközlés az Egyesült Államokban, így alapvetően hangulatalapú kereskedés zajlott a délután folyamán. A legtöbbeket foglalkoztató kérdés az,...
Történetünk pontosan 40 éve kezdődött. 1973-at írtunk, amikor egy olyan ötlet vált valóra egy maroknyi eltökélt Porsche mérnöknek köszönhetően, amit az igazi autórajongók azóta is áldanak, és szinte imájukba foglalnak: megszületett az első utcai Porsche versenyautó. 911 Carrera RS 2.7 – egy típusnév, melynek hallatán a benzingőzzel fertőzötteket garantáltan kirázza a hideg, a gyűjtők szíve pedig…
BUDAPEST - Liptai Claudia (40) mindenhol ott van! A TV2-re már nehéz olyan időpontban odakapcsolni, amikor nem a gyönyörű színésznő-műsorvezetőnő tekint vissza az emberre. A Mr és Mrs – amelynek a műsorvezetője volt – még nem is ért a végére, amikor már a Sztárban sztár zsűritagjaként pontozta a versenyzőket társai mellett.
Budapest - Egy igazi lóval erősíti társulatát a Budapesti Operettszínház. A teátrum ugyanis ritka dologra vállalkozott, a nyáron szabadtéren bemutatott Elfújta a szél előadást a négylábúval együtt hozza be a kőszínházba pénteken.
Éles bírálatok érték a francia kormányt, amely ki akarja szélesíteni az elektronikus adatgyűjtést, noha korábban az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési tevékenységének egyik leghevesebb bírálója volt.
Budapest - Főszerepre vágyik Nádas György (51) fia. Nádas Gábor Dávid (23) idén még az X-Faktort is megpróbálta, hogy a tehetségkutatóban kipróbálja magát a színpadon mint énekes-zenész, de egyelőre úgy néz ki, a siker még várat magára.
Mimmenhausen - Bencsik Tamara (26) boldog Németországban. A Megasztár felfedezettje csak rövid ideje él szerelmével Mimmenhausenben, de már jelentkezett is egy német tehetségkutatóba.
Túlzottdeficit-eljárás megindítását javasolja Horvátországgal szemben az Európai Bizottság a tagállamok szakminisztereiből álló tanácsnak - közölte kedden a brüsszeli testület.
Elindult a védett és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának megőrzésére nyújtandó támogatások kifizetése, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elindította a növényi génmegőrzés 2013. évi kifizetéseit - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-t kedden.
A durmhami börtön két lakója becsalta cellájukba a 23 éves férfit, majd egy fogkeféből és borotvapengéből készült késsel kibelezték és megpróbálták lefejezni. Tervük az volt, hogy esznek a májából is, ám ezt végül nem tették meg.
Bangkok — Tigrist simogatott, és eljutott a thai főváros szegénynegyedébe is Kustánczi Lia (29), aki egy ázsiai turnén látogatott el Szingapúrba, Bangkokba és Pattayára.
Budapest — Nyolc nő tépi egymást órákon át a Játékszín legújabb bemutatójában, ami érthető is, hiszen a tét óriási: a köztük bujkáló gyilkost kell megtalálniuk.
Majdnem a felével, 45 százalékkal drágult a Déli Áramlathoz az orosz gázt eljuttató Déli Folyosó vezetékrendszer építési költsége - közölte értesülését a Vedomosztyi című orosz napilap online változata kedden.
Isztambul — A télies időjárás győzött az isztambuli pokolban! A török Galatasaray és az olasz Juventus labdarúgócsapata forró hangulatú, ki-ki mérkőzésre készült a Bajnokok Ligája B csoportjának utolsó találkozóján, ám a két együttes kedden este mindössze alig fél órát játszott egymás ellen.
Nevess, beszélj, emeld két kezed! Ha a háromból csak egy nehezen vagy másként megy, mint eddig, azonnal tárcsázni kell a 104-et, mert minden esély megvan arra, hogy a stroke első tüneteit tapasztaljuk.
Az amerikai kongresszus kubai származású tagjai kedden felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy Barack Obama amerikai elnök Nelson Mandela búcsúztatásán kezet fogott Raúl Castro kubai államfővel.
A Bayer Leverkusen és az Olimpiakosz jutott nyolcaddöntőbe a Bajnokok Ligájában, miután mindkét csapat nyert a csoportkör hatodik, utolsó fordulójában.