Szerződést kötött az i-Cell és az ARH társaságból álló, kizárólag magyar tulajdonú konzorciummal az elektronikus útdíjrendszer (e-útdíj) megvalósítására az Állami Autópálya Kezelő Zrt. április 19-én - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI kérdésére.
A szoláriumfüggéséről és 5 éves lánya összeégetéséről is elhíresült nő most egy eldugott tengerparti szakaszon fotóztatta magát, ám sajnos a fotókat senki nem dugta el.
A Ferencváros labdarúgócsapata története során először hódította el a Ligakupát, miután a szerdai, székesfehérvári döntőben 5-1-re legyőzte a címvédő Videotont.
A párt 2012-es bevétele és kiadása csaknem megegyezik, mintegy 1 milliárd 294 millió forint volt a párt bevétele, míg a kiadása 1 milliárd 209 millió forint.
Nemzetközi versenyt hirdetett a Mastercard olyan mobil alkalmazások között, melyek valamilyen módon segítik a fogyasztókat a vásárlásban. A zsűri a közép-kelet európai régió, valamint Oroszország és Törökország mobilvásárlási alkalmazásait értékelte.
A Ferencváros labdarúgócsapata története során először hódította el a Ligakupát, miután a szerdai, székesfehérvári döntőben 5-1-re legyőzte a címvédő Videotont.
A H7N9 vírus Kína után Tajvanon is megjelent: a tajpeji Betegellenőrzési Központ szerdán közölte, hogy egy 53 éves férfi betegedett meg tőle, aki április 9-én tért vissza a kelet-kínai Csiangszu tartományból.
Megjelent a Hivatalos Értesítőben szerdán a Fidesz tavalyi mérlegbeszámolója: eszerint a párt 2012-es bevétele és kiadása csaknem megegyezik, mintegy 1 milliárd 294 millió forint volt a párt bevétele, míg a kiadása 1 milliárd 209 millió forint.
Sorozatban hatodik, összességében tizedik alkalommal lett bajnok a Győr a női kézilabda NB I-ben, miután a döntőben szerdán is könnyedén győzte le - ezúttal 34-19-re - legnagyobb hazai riválisát, a Ferencvárost.
A Kereszténydemokrata Néppárt bevétele tavaly 261 millió forint volt, amelyből 232 millió forintot költött el - derül ki a Hivatalos Értesítőben szerdán megjelent mérlegbeszámolóból.
A tanácsadói szerződések után egyes beszállítói megállapodások indokoltságának vizsgálata szerepel az MNB Igazgatóság következő ülésének napirendjén - áll a Magyar Nemzeti Bank közleményében. A...
Az Európa Tanács (ET) monitoring bizottsága megszavazta a Magyarország elleni megfigyelési eljárás megindítására vonatkozó javaslatot. Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint több ok miatt sem vehető biztosra, hogy a testület egyértelmű döntést hozhat ebben az ügyben. Az ET monitoring bizottsága csak arról szavaz, hogy a szervezet parlamenti közgyűlése napirendre…
A Kereszténydemokrata Néppárt bevétele tavaly 261 millió forint volt, amelyből 232 millió forintot költött el - derül ki a Hivatalos Értesítőben szerdán megjelent mérlegbeszámolóból.
A magyar ferencesek 1929 és 1952 közötti kínai missziójának tárgyi emlékeiből rendeztek kiállítást Misszió a hadiösvényen címmel Szegeden a Klebelsberg Könyvtárban.
A magyar háztartások fogyasztási kiadásai havonta fejenként 65 790 forintra rúgtak tavaly, ez a 2011. évinél 2,1 százalékkal alacsonyabb - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című szerdai kiadványában.
A férfi azért ült börtönben, mert védekezés nélkül szexelt egy fiatalkorú fiúval, akit meg is fertőzött a HIV vírussal. Most, szabadulása után azt akarta elérni, hogy olyan helyen is dolgozhasson, ahol gyerekekkel találkozik. A bíróság helyt adott a kérésének.
A Vidékfejlesztési Minisztériumnak 100 ezer hektár védett és védelemre tervezett terület állami tulajdonba vételét kell elvégeznie legkésőbb 2015 végéig, az idén 2 milliárd forint áll rendelkezésére erre a célra - közölte a tárca.
A Borussia Dortmund szinte lemásolta a Bayern keddi bravúrját, 4-1-re kiütötte a Real Madridot a két csapat BL-elődöntős párharcának első 90 percében. A nap hőse, a lengyel Robert Lewandowski négy gólt szerzett. Korábban még soha nem játszott két német csapat egymás ellen BL-döntőt, most a Bayern és Dortmund közel került ehhez.
Barack Obama azzal "fenyegette" meg lányait, hogy ha tetováltatják magukat, akkor a first ladyvel együtt ugyanarra a testrészükre ugyanolyan rajzokat készíttetnek, és azt családi tetoválásként mutatják majd be a YouTube-on - derült ki az NBC televízió egy szerdán nyilvánosságra hozott felvételéből.
Egyelőre senkit sem gyanúsítanak azzal, hogy ricinnel mérgezett levelet küldött volna Barack Obama elnöknek, egy szenátornak és egy mississippi bírónőnek.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Távirányítóval hozták működésbe pokolgépeiket a bostoni kettős robbantásos merénylet elkövetői - közölték szerdán névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalos személyek.
Az MSZP Hajdú-Bihar megyei területi szövetsége közleményében felháborítónak nevezte "a debreceni önkormányzat tétlenségét a villamosberuházáson dolgozó és ki nem fizetett alvállalkozók ügyében".
A Fiat New Yorkban tervezi tőzsdére vinni részvényeit, mihelyt megtörtént a fúzió a Chrysler autógyárral - idézi az Automotive News Europe szakmai hírportál a Bloomberg hírügynökség négy, az ügyhöz közelálló forrásra hivatkozó értesülését.
Életében először tud lábra állni az a négyéves brit gyerek, akinek egy genetikai rendellenesség miatt béka szerű lábai nőttek. Az orvosok speciális sínt készítettek neki.
Budapest – Sorozatban hatodik, összességében tizedik alkalommal lett bajnok a Győr a női kézilabda-NB I-ben, miután a döntő második mérkőzésén idegenben is legyőzte a Ferencvárost, ezúttal 34-19-re.