Munkahelyteremtést, közbiztonságot és európai béreket sürgetett a Jobbik Ózdon, a párt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban Magyar Élet Menete elnevezéssel tartott rendezvényt szerda este.
Az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul, mint a magyarországiak, és az anyagi helyzetük megítélésében elégedettebbek, mint a magyarországiak - jelentette ki Veres Valér szociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem előadó tanára szerda este egy tudományos előadáson Kolozsváron.
Somogy megyében, Marcaliban kezdte meg szerdán vidékjáró körútját Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, hogy felkészítse a párt vidéki aktivistáit, akik a leendő kampánycsapatot alkotják majd.
A címvédő Szolnok hazai környezetben rendkívül simán nyert a Szombathely ellen a férfi kosárlabda NB I negyeddöntős párharcának első, szerdai felvonásán, így vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.
A Szentest kétszer legyőző Szeged után másodikként a Szolnok jutott a legjobb négy közé a férfi vízilabda-bajnokság rájátszásában, miután másodszor is vereséget mért a Debrecen együttesére.
A Bajnokok Ligája szerdai elődöntőjének első mérkőzésén a Borussia Dortmund hazai pályán könnyedén, nagyobb megerőltetés nélkül múlta felül a Real Madridot 4-1-re.
Tavaly több mint 500 milliárd rubelt (körülbelül 4124 milliárd forint) mentettek át az orosz vállalatok offshore cégekbe - közölte az orosz Számvevőszék szerdán.
A Szentest kétszer legyőző Szeged után másodikként a Szolnok jutott a legjobb négy közé a férfi vízilabda-bajnokság rájátszásában, miután másodszor is vereséget mért a Debrecen együttesére.