2013. április 25. csütörtök

ápr. 25
13:42
Felpúposodtak a sínek: megálltak az 1-es villamosok (ATV)
Az Árpád híd pesti hídfőjénél több 1-es villamos is várakozik, ugyanis felpúposodtak a sínek és nem tudnak tovább közlekedni- írta az atv.hu egyik olvasója.
ápr. 25
13:45
Felelősen működő vállalkozásoknak kiírt pályázat (HR Portál)
A Magyar Telekom 2008-ban megalapította a DELFIN Díjat, melyet évente ítél oda különböző kategóriákban a legfenntarthatóbb beszállítóinak. A Díjat 2013-tól már nemcsak saját beszállítói között hirdeti meg, hanem minden Magyarországon tevékenykedő vállalkozás pályázhat az elismerésre, írja a Piac&Profit.
ápr. 25
13:51
Hernádi Zsolt: a belső átalakulásra figyelt tavaly a Mol (Infostart)
A csoport belső átalakítására figyelt tavaly a Mol, a kevesebb mint egy év alatt végrehajtott változás eredményeképpen ma sokkal áttekinthetőbb és hatékonyabb struktúrában működik a vállalat - fejtette ki Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató csütörtökön Budapesten, a Mol Nyrt. éves közgyűlését követő sajtótájékoztatón.
ápr. 25
13:53
A német kormány felfelé módosította növekedési várakozását (Infostart)
A német kormány felfelé módosította a gazdaság idei növekedésére adott előrejelzését, a csütörtökön bemutatott prognózis szerint Németország bruttó hazai terméke (GDP) a korábban várt 0,4 százalék helyett 0,5 százalékkal növekedhet 2013-ban.
ápr. 25
13:54
Zámbori az ipponkirály eddig, Maros és Karakas vigaszágon (Agroinform)
Zámbori Bence a második mérkőzését is megnyerte a budapesti cselgáncs Eb-n, így már a legjobb nyolc között van.
ápr. 25
13:56
Egyetlen ember felelős a vereségért, én - José Gomes (Agroinform)
A Videoton vezetőedzője szerint kaptak ugyan igazságtalan gólt, de vereséget érdemeltek a Ferencváros ellen.
ápr. 25
13:58
Csernoviczki menetel - olimpiai bronzérmesünk már elődöntős (Agroinform)
Második mérkőzését is gyorsan nyerte meg Csernoviczki Éva, aki már elődöntős a budapesti cselgáncs Eb-n.
ápr. 25
14:00
A baloldal saját botrányáról tereli el a figyelmet (Gondola)
A baloldal azért kezdett "kétségbeesett vádaskodásba" a dohánykoncessziós pályázatokkal kapcsolatban, hogy elterelje a figyelmet.
ápr. 25
14:00
Örökre börtönben marad a csepeli gyilkos (Blikk)
Tényleges életfogytiglanra ítélte a csepeli kettős gyilkosság elsőrendű vádlottját, Kun Tamást csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla. A másodrendű vádlott, a szintén életfogytiglanra ítélt Deme Gábor a jogerős döntés szerint legkorábban 32 év múlva szabadulhat.
ápr. 25
14:00
Kiesett a görög élvonalból az AEK Athén (ATV)
A Görög Labdarúgó Szövetség illetékes bizottsága elutasította az AEK Athén fellebbezését, így története során először búcsúzott az első osztálytól a fővárosi klub.
ápr. 25
14:00
A Loki védője: "A Siófok utolsó leheletéig küzd a bennmaradás ellen" (Sport365)
Nagy Zoltán, a DVSC-TEVA védője mindenképpen győzelemmel tudná le a hétvégi, Siófok elleni bajnokit, de tudja, nem lesz könnyű dolguk a kiesés elől menekülő balatoniak ellen.
ápr. 25
14:02
Csepeli kettős gyilkosság: szigorítottak az ítéleteken (ATV)
Tényleges életfogytiglanra ítélte a csepeli kettős gyilkosság elsőrendű vádlottját, Kun Tamást csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla. A másodrendű vádlott, a szintén életfogytiglanra ítélt Deme Gábor a jogerős döntés szerint 32 helyett 36 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.
ápr. 25
14:02
Kassai vezeti a Fradi-Vidi rangadót (Sport365)
A vidi.hu beszámolója szerint Kassai Viktor vezeti majd a vasárnapi Ferencváros-Videoton rangadót az OTP Bank Liga 25. fordulójában.
ápr. 25
14:03
Halovány lett a Banco Santander eredménye (ProfitLine)
A Banco Santander eredménye alulmúlta az egy évvel korábbi eredményeket és az elemzői előrejelzéseket is. A nyereség a tavalyi 1,63 milliárdról 1,21 milliárd euróra csökkent, ezzel alulmúlta az elemzői várakozások 1,31 milliárdos átlagát is.
ápr. 25
14:04
Cselgáncs Eb: Karakas, Maros és Csernoviczki negyeddöntős (Sport365)
Karakas Hedvig, Maros Barbara és Csernoviczki Éva bejutott a legjobb nyolc közé a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
ápr. 25
14:05
Uniós eljárás Magyarország ellen (ProfitLine)
Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy teljesítse a hajók fedélzetén elhelyezett tengerészeti felszerelésekre vonatkozó új szabványokból adódó kötelezettségeit - közölték csütörtökön Brüsszelben.
ápr. 25
14:07
Vártnál gyengébbet jelentett a Bayer (ProfitLine)
Az előző év azonos időszakához képest növekvő, de a várttól elmaradó eredmény jellemezte a Bayer teljesítményét az első negyedévben. Az árbevétel 10,26 milliárd euró, lett, ami 2,1%-os növekedést jelent, de elmaradt a várt 10,5 milliárdtól, sőt alulmúlta az egyébként szűk sávban mozgó elemzői becslések minimumát is.
ápr. 25
14:12
Tudtad? Micimackó atyja kém volt (Blikk)
A háború-ellenességéről is ismert világhírű szerzőről, a Micimackó írójáról kerültek elő titkos iratok, melyekből kiderül: Alan Alexander Milne (1882-1956), a Százholdas pagony, Malacka, Tigris alkotója az első világháború alatt kettős életet élt. Titkosügynök volt.
ápr. 25
14:12
Most is kicsi volt a különbség győzelem és vereség között - Ricardo Moniz (Agroinform)
A Ferencváros edzője szerint erős ellenfél volt a Videoton a szerdai döntőben, amelyet színvonalas meccsen győztek le.
ápr. 25
14:14
Megállítja-e a Baselt a Chelsea? (Agroinform)
Az Európa Liga elődöntőjének odavágóin Fenerbahce-Benfica és Basel- Chelsea mérkőzéseket rendeznek.
ápr. 25
14:18
Májusban megint Portfolio Night (Kreatív Online)
A Kirowski Isobar és az Umbrella szervezésében.
ápr. 25
14:18
Állami dohánybárók országa lettünk (Alternatív Energia)
Ki kellene vizsgálni, hogyan osztotta újra a dohánypiacot a kormány és új pályázatot kiírni - mondják egyre többen, annak kapcsán, hogy szó sincs már a dohányzás visszaszorításáról, az egészséges életmódra nevelésről, a munkanélküliek, megváltozott munkaképességűek, kisvállalkozások támogatásáról. Ehelyett fideszes barátok, családtagok, rokonok, tapasztalatlan ismerősök kezére játszottak át a…
ápr. 25
14:18
Ha fárasztó a munka, nyugtalan az éjszaka (HR Portál)
A munkával járó stressz, illetve a hosszú munkaidő sokaknál alvászavarokat okoz. Nem ártana ezzel a munkáltatóknak is foglalkozni - írja az Egészségtükör.
ápr. 25
14:18
Magasak a munkabér közterhei Magyarországon (Portfolio)
Magyarország személyi jövedelemadó (szja) rendszere európai összehasonlításban kedvező a 16 százalékos egyetlen kulccsal, de a járulékok kifejezetten magasnak számítanak, különösen amiatt, hogy nincs...
ápr. 25
14:18
Még mindig problémás a bankváltás (Pénzcentrum)
A PSZÁF fogyasztóvédelmi intézkedéscsomagot dolgozott ki a bankváltás elősegítésére. A hatóság a bankszámlákat kínáló intézményeknek vezetői körlevélben határozta meg a téma kapcsán elvárt jó gyakorlatokat, a fogyasztók figyelmét pedig ügyfél-tájékoztatókban hívja fel a bankváltás lehetőségére - tette közzé a felügyelet....
ápr. 25
14:18
Bush lehet az amerikai elnökjelölt 2016-ban (ATV)
George W. Bush volt amerikai elnök arra sürgeti fivérét, Jeb Bush-t, hogy induljon a 2016-os amerikai elnökválasztásokon. Sikere esetén a Bush család „politikai dinasztiaként” vonulhatna be az amerikai történelembe.
ápr. 25
14:20
Kiderült: a Fidesz pumpálja a pénzt a masírozó civilekbe (Alternatív Energia)
Bevételeinek majdnem 90 százalékát a Fidesz pártalapítványától zsebeli be a CÖF - ám a bevallott számokból 300 milliót nem lehet előteremteni.
ápr. 25
14:20
Elindult az MVM karrierportálja (HR Portál)
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. új, a vállalat honlapjának szerves részeként megjelenő elektronikus karrier megoldást vezetett be, ahol a cég által meghirdetett állásokra jelentkezni is lehet.
ápr. 25
14:20
Megvan a Nissan LEAF magyarországi ára! (Portfolio)
Az elektromos hajtású autózás terén úttörőnek és piacvezetőnek számító Nissan Magyarországon is megkezdi a LEAF forgalmazását. Az alsó-középkategóriás autó ára az előzetes várakozásoknál is...
ápr. 25
14:22
Elkerülte a tripla recessziót a brit gazdaság (Alternatív Energia)
Elkerülte az újabb, harmadik recessziót a brit gazdaság, amelynek teljesítménye 0,3 százalékkal nőtt az idei első negyedévben az előző három hónaphoz képest a brit statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett előzetes becslése szerint.
ápr. 25
14:22
Napipari munkások kerestetnek (HR Portál)
Többen dolgoznak a napiparban Kaliforniában, mint ahányan a filmiparban. Texasban is élen jár ebben a szektorban a foglalkoztatás, írja az energiacentrum.
ápr. 25
14:22
Orbán: Európát a spekulánsok uralják (Portfolio)
Kihelyezett ülést tartott csütörtökön a kormány az Ormánságban. Az ezt követő sajtótájékoztatón Orbán Viktor helyi és a megyében megvalósuló jövőbeli fejlesztésekről beszélt. Kérdésre válaszolva...
ápr. 25
14:24
A szülők többsége mérnöki pályát szán gyermekének (HR Portál)
Minden ötödik magyar szülő a mérnöki pályát választaná gyermeke számára. Kelet-Európa többi országában az orvosi pálya számít a legjobbnak.
ápr. 25
14:24
Járulékcsökkentést akarnak a kormánypártok (Portfolio)
Társadalombiztosítási járulékaik csökkentését kaphatják választási ajándékként jövő januártól azok, akik a gyerekek után járó családi szja-kedvezményt alacsony jövedelmük miatt csak részben tudják...
ápr. 25
14:26
Magasak a munkabér közterhei (HR Portál)
Magyarország személyi jövedelemadó rendszere európai összehasonlításban kedvező a 16 százalékos egyetlen kulccsal, de a járulékok kifejezetten magasnak számítanak, különösen amiatt, hogy nincs olyan jövedelemhatár, amely fölött már nem kell fizetni.
ápr. 25
14:28
Kész az első pénztárgép (HR Portál)
Hónapok óta erre várt mindenki: végül elkészült a működőképes online kassza.
ápr. 25
14:30
Bugyi nélkül a világ legszebb nője - fotó (Blikk)
Gwyneth Paltrow (40) amerikai színésznőt a People magazin a világ legszebb nőjének választotta 2013-ban, és erre láthatóan büszke is.
ápr. 25
14:33
Városi összefogás a Mecsek-raliért (Sport365)
Városi összefogással rendezik meg az idén a Mecsek-ralit, amely novemberben az országos bajnokság utolsó futama lesz.
ápr. 25
14:35
Cselgáncs Eb: Zámbori menetel, Karakas és Maros a vigaszágon (Sport365)
Zámbori Bence megnyerte második mérkőzését is, Karakas Hedvig és Maros Barbara pedig vereségével a vigaszágra került a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
ápr. 25
14:36
Ajándéknak szánta saját szexképeit az Adj gázt! szervezője (Blikk)
Az Adj gázt! nevű motoros felvonulást is szervező Jeszenszky Sándoról szexuális töltetű képek kerültek fel az internetre - írta meg a hvg.hu. Jeszenszky egy barátnőjének szánta a pikáns képeket, szülinapi ajándékként.
ápr. 25
14:36
Magasak a munkabér közterhei Magyarországon (ProfitLine)
Magyarország személyi jövedelemadó (szja) rendszere európai összehasonlításban kedvező a 16 százalékos egyetlen kulccsal, de a járulékok kifejezetten magasnak számítanak, különösen amiatt, hogy nincs olyan jövedelemhatár, amely fölött már nem kell fizetni - mondta Horváthné Szabó Beáta, a PwC Magyarország igazgatója a tanácsadó cég sajtóklubjában csütörtökön Budapesten.
ápr. 25
14:36
Kovács Pál: hazánk teljesíteni tudja a dekarbonizációs célokat (Portfolio)
Magyarország teljesíteni tudja és teljesíteni fogja a vállalt dekarbonizációs célokat - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára a 7. Renexpo nemzetközi...
ápr. 25
14:36
Orbán: jobb lenne, ha inkább a Portik-Laborc-üggyel foglalkozna az unió (ATV)
A miniszterelnök szerint az egész ország erkölcsi kérdésévé vált a Portik-Laborc-ügy, és ha az Európai Unió valamit vizsgálni szeretne, jobb lenne, ha inkább ezzel az üggyel foglalkozna.
ápr. 25
14:38
USA - 6 hetes mélyponton a segélykérelmek száma (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban az első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma a múlt héten 16.000 fővel 339.000 főre esett a megelőző héten mért 355.000 főről. Elemzők arra számítottak, hogy a kérelmezők száma 351.000 főre csökken. Ilyen alacsony szinten a kérelmek száma másfél hónapja nem volt.
ápr. 25
14:38
Németország jobban teljesít(het) (Portfolio)
"Minden okunk megvan az optimizmusra a jövővel kapcsolatban" - jelentette ki Philipp Rösler, Németország gazdasági minisztere, miután a Twitter közösségi portálon közzétette, hogy a kormány fél...
ápr. 25
14:40
Pletykák az INA-ról: a horvátok szerint nincs hivatalos tárgyalás (Portfolio)
A horvát Poslovni nevű lap olyan iformációkat közölt, miszerint a MOL arról tárgyal a horvátokkal, hogy az állam 44,84%-os részesedését is átvenné. A Poslovni mai cikkében pedig a horvát...
ápr. 25
14:42
Kedvező hírek érkeztek az amerikai munkaerőpiacról (Portfolio)
Múlt héten ismét kevesebb friss segélykérőt regisztráltak az amerikai munkaügyi hivatalok. A segélykérelmek száma 16 ezerrel 339 ezerre csökkent, ami hathetes mélypontnak számít, a szezonális...
ápr. 25
14:44
Szijjártó: Nem adja el a Dunaferrt az orosz tulajdonos (Portfolio)
A hét eleji moszkvai útjáról is beszélt a Gazdasági Rádió szerdai adásában Szijjártó Péter. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárának beszámolójából kiderült: az orosz...
ápr. 25
14:48
A védőnő nem felelős Benjámin (†1,5) haláláért (Blikk)
A területi védőnő nem felelős az Agárdon éhen halt kisfiú haláláért - derült ki a Fejér megyei tiszti főorvos vizsgálatából.
ápr. 25
14:48
Barcelonában keményebbek lesznek a gumik (Agroinform)
A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli új fejlesztésű, kemény gumikkal készül a május 12-i Spanyol Nagydíjra.

Keresés