A nagyon intenzív jegybanki kamatcsökkentési várakozások fontos szerepet játszottak abban, hogy rendkívül mélyre süllyedtek a forintalapú államkötvényhozamok, ez pedig oda vezetett, hogy lényegében...
Hullámzott a forint euróárfolyama csütörtökön. Az eurót délután fél négy után 301,10 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a szerda délutáni 300,38 forint után. A reggeli órákban 300,55 forint környékén állt az euró/forint kurzus, nem sokkal háromnegyed 11 előtt pedig 302,31 forinton jegyezték az eurót.
Bár kifejezetten jó hangulat uralkodott ma a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon, ez mégsem tudta erősíteni a forintot, sőt tovább gyengült. Napközben átmenetileg 302,5 körül is járt az euróval...
Az elmúlt néhány hétben felemás teljesítményt nyújtó Debrecen a Siófokot fogadja az NB I 25. fordulójában. A mérkőzésről Nagy Zoltánt, a csapat jobbhátvédjét kérdezte a dvsc.hu
Részvényenként 660 forintos osztalék kifizetéséről döntött a Richter Gedeon Nyrt. éves közgyűlése csütörtökön, az osztalék mértéke megegyezik a tavalyival.
Bagram — Batmant is bevetette az amerikai hadsereg! Egyelőre azonban nem az ellenség megsemmisítését, hanem éppen saját katonái megregulázását kapta feladatul.
Minden határozati javaslatot elfogadtak a Danubius közgyűlésén - áll a társaság BÉT közleményében. A legfontosabb pont, hogy a társaság idén sem fizet osztalékok. A Danubius 2012. április 25-én...
London — A híres angol időjárás-jelentő Michael Fish (68) egy derűs, felhőmentes tavaszi napon akkora viharba keveredett, hogy át kellett öltöznie, mert bőrig ázott.
A vezető nyugat-európai indexek erősödni kezdtek a csütörtöki nyitást követően. A déli órákban viszont gyengülés következett be az FTSE 100 és a CAC 40 piacán. A tengerentúli nyitást követően viszont...
Magyarország — Újabb nevek kerültek fel az utcanevek feketelistájára. Bár sokan még ma is átmeneti nevén emlegetik a Gorkij fasort és a Majakovszkij utcát, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) mind a két szovjet „legendát" letiltotta: róluk nem nevezhetnek el többé közterületet az önkormányzatok.
A Görög Labdarúgó Szövetség illetékes bizottsága elutasította az AEK Athén fellebbezését, így története során először búcsúzott az első osztálytól a fővárosi klub.
Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen a jövedékiadó-törvénynek az alkoholtermékekre vonatkozó passzusai miatt - közölte csütörtökön újságírókkal egy névtelenséget kérő uniós bizottsági forrás.
Noha az elektromos autók nem a sportosságukról híresek, s a bohókás Twizy kiváltképp nem hat atletikusnak, a Renault mérnökei mégis alaposan femérgesítették a kis jószágot, olyannyira, hogy az a márka legsportosabb modelljének skalpját is begyűjtötte. Lássuk, mire képes a francia villámtörpe!
Reklámtábla, ami ivóvizet termel? Csak jó klíma kell hozzá! Néhány kilométerre a perui Limától egy óriásplakát – látszólag a semmiből – ivóvizet termel, amelyet bárki szabadon fogyaszthat. A reklámtábla egy Bujama nevű falucskában található, olyan területen, amely erősen sivatagos, és ahol sokan nem jutnak elegendő tiszta vízhez. Fotó: utec.edu A tábla a levegő nedvességtartalmát szűri ki,…
Panama — Vlagyimir Klicsko (37) minden pénzt megér? Úgy tűnik, hiszen a jövő hét végén az olasz Francesco Pianeta (28) ellen ringbe lépő ukrán nehézsúlyú profi bokszvilágbajnoknak már a következő összecsapása is ismert, sőt az augusztus végére tervezett Alekszandr Povetkinnel (33) tervezett csata rekordot dönt.
Horvátország európai uniós csatlakozása új lehetőségeket ad a magyar-horvát és a közép-európai együttműködés erősítésének, illetve annak, hogy a közép-európai gondolkodás, értékrend és kultúra az eddiginél nagyobb szerepet kapjon az unióban - mondta Martonyi János magyar külügyminiszter csütörtökön Zágrábban, miután megbeszélést folytatott horvát kollégájával, Vesna Pusiccsal.
Mánfa – Nyílt lábszártörése miatt vérezhetett el egy 48 éves komlói férfi, aki azon a negyven utast, többségében pécsi diákokat szállító buszon utazott, amely csütörtök délelőtt a 66-os főúton egy álló kamionnak hajtott.
A Klubrádió igényt tart arra, hogy sok más médiaszereplőhöz hasonlóan frekvenciadíj fizetése nélkül sugározhassa adását Budapesten - mondta a rádió elnök-vezérigazgatója azt követően, hogy a bíróság csütörtökön jogerősen létrehozta a csatorna műsorszolgáltatási szerződését a 92,9 MHz-es frekvenciára.
Az Európa Tanács (ET) monitoring bizottságának csütörtöki strasbourgi ülésén szavaztak a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló jelentés megállapításairól, amellyel kapcsolatban egyébként már az előző napon - 21:20 arányban - úgy döntöttek: javasolják, hogy az ET parlamenti közgyűlésének következő, júniusi ülésszakán tűzzék napirendre a Magyarország elleni megfigyelési eljárás megindítását.
Fölhívtuk telefonon Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét, aki azt mondta: miután olvasta az atv.hu arról szóló cikkét, hogy Bajnai Gordon volt miniszterelnök akár a soron következő szombati ülésre is elfogadná az MSZP meghívását, meghívta a volt kormányfőt.
Franciaország lehet a következő Ciprus? Ulrich Blum professzor szerint azért nagy a kockázat, mert szinte mindent elrontanak, amit csak a gazdaságban lehet. Ráadásul Németország már nem tudja megmenteni szomszédját, mert már most is túlvállalta magát. Mindemellett sötét árnyként lebeg, igaz egyelőre csak közvetetten -, hogy előbb-utóbb Kínában jólétben kezdenek élni az emberek. Ez pedig nagy…
Mind a négy csapat, a házigazda ZF-Eger, valamint az orosz Kirisi, a spanyol Sabadell és a görög Vuliagmeni is esélyese a női vízilabda Bajnokok Kupája négyes döntőjének, amelyet pénteken és szombaton tartanak a Bitskey-uszodában.
Az amerikai United Parcel Service Inc. (UPS) csütörtökön közölte, hogy megveszi a magyar Cemelog gyógyszer-logisztikai vállalatot, és az ügyletet várhatóan a második negyedévben lezárják.
Tombol a medve az arany piacán. A nemesfémek árfolyamában többéves mélypontok dőlnek meg. Közben más nyersanyagok is látványosan veszítettek értékükből, pánikszerű eladásoknak lehettünk szemtanúi. Mi...
Pénzesőnek örülhettek utcai járókelők Belgiumban: több tízezer euró szállingózott a levegőből egy lopás után. Kapkodtak is két kézzel a bankókért, ám két év börtönt kockáztatnak, akik nem szolgáltatják vissza a pénzt....
Piliscsév – Valovics Marcella (13), a TV2-n futó Az ének iskolája című tehetségkutató rapperlánya fiatal kora ellenére több szörnyűségen is keresztülment már. Hogy mást ne mondjunk: nemrég édesapja, majd bátyja kórházi ágyánál rettegett szerettei életéért.
"Ha viccelődni lenne kedvem, akkor azt mondanám, hogy az izraeli terrorelhárítók a szemlőhegyi házam kertjében sátoroztak, és onnan indultak a bevetésre, most pedig nagyon meg vagyok ijedve, hogy lelepleződtem" - reagált Gyurcsány Ferenc a kiszivárgott WikiLeaks-anyagokra, melyek szerint köze lehetett a brókerbotrány eltussolásához és ahhoz is, hogy 2006. október 23-án izraeli katonák is lehettek…