Mark Webbert ugyan meglepte a Mercedes titkos tesztje a Pirellivel, azonban úgy gondolja, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy Nico Rosberg megnyerte a mai Monacói Nagydíjat. Tovább »
Nico Rosberg ugyan magabiztos győzelmet aratott Monacóban, de mint mondja, ettől még nem oldódtak meg a problémáik, így a világbajnoki címmel kapcsolatos kérdéseket is értelmetlennek tartja. Tovább »
Justin Bieber lakásában tartott házibulikba csak az nyerhet bebocsátást, aki aláírja az énekes ügyvédcsapata által összeállított titoktartási szerződést.
BUDAPEST – Bár szakmai szabályszegést állapított meg a bíróság, mégis következmények nélkül maradt egy idős ember halála. Vakán Ferenc (†69) 2008-ban vesztette életét a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban, de a rendőrségi vizsgálatot csak nemrégiben zárták le.
Mark Webber, a Red Bull pilótája a negyedik helyről rajtolva végül sikeresen elérte a dobogós helyezést és harmadik helyen fejezte be a Monacói Nagydíjat.
Továbbra is a szerb Novak Djokovic vezeti a férfi teniszezők világranglistáját, amelynek legfrissebb állását a francia nyílt bajnokság miatt már vasárnap nyilvánosságra hozták.
Lezuhant egy magyar hegymászó Ausztriában. A férfi csodával határos módon túlélte az esést, pedig több, mint száz méter zuhant lefelé egy meredek sziklán.
Az iskolai szegregáció ellen és a roma gyerekeket elkülönítő intézmények bezárása mellett demonstráltak civil szervezetek vasárnap Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szalay utca épülete előtt. A tárca vasárnapi közleményében hangsúlyozta: a kormány határozottan fellép a szegregáció ellen.
A Mercedes, a Ferrari, valamint a Red Bull képviselőit is meghallgatták a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) stewardjai a brackley-i gárda titkos barcelonai gumitesztje kapcsán. Tovább »
Egy 46 éves férfi holttestét találták meg járókelők vasárnap Miskolcon, a Vargahegyen - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Fernando Alonso elismerte, a vasárnapi Monacói Nagydíjon egész egyszerűen nem volt elég jó az F138-as versenygép tempója ahhoz, hogy harcba szálljanak riválisaikkal. Tovább »
A Rák kisebb-nagyobb súrlódásokra számíthat a hét elején, a Szűz környezetében forr a levegő, a Mérleg szerdán lesz érzékeny, a Skorpiónak meg kell harcolni a függetlenségéért.
Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva lemaradt az Európa Liga-indulásról, mivel az orosz labdarúgó-bajnokság zárófordulójában gól nélküli döntetlent játszott a Novgoroddal.
A kupagyőztes Debrecen hazai környezetben 3-2-es vereséget szenvedett a Ferencvárostól a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, ezzel eldőlt, hogy a tavaly bajnok hajdúsági csapat idén nem kerül dobogóra.
A damaszkuszi kormány "elvben" hajlandó részt venni a júniusra Genfbe tervezett nemzetközi békeértekezleten - jelentette ki vasárnap Bagdadban Valíd Moallem szíriai külügyminiszter.
Felháborító, gátlástalan haszonszerző, szívtelen – ügylet volt, ahogy a libatartókat tönkretették – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Hajdú-Bét-ügy kapcsán a Kossuth Rádiónak.
MONTE-CARLO – Nico Rosberg (27) nyerte a monacói roncsderbit. A Mercedes Forma–1-es autóversenyzője ott aratta idei első győzelmét, ahol harminc évvel ezelőtt édesapja, a világbajnok Keke Rosberg (64) is a dobogó legfelső fokára állt.
Viszonteladót is igénybe vehet majd az egyetemes útdíjszolgáltató a megtett úttal arányos díjról (e-útdíj) szóló törvényjavaslathoz benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat alapján.