Végül a nyolcadik helyen zárt Michelisz Norbert a Hungaroringen rendezett délutáni WTCC-futamon. A magyar pilóta végig harcolt a hetedik helyért, ám végül nem sikerült előznie.
A spanyol bajnokság 34. fordulójában a Real Madrid hazai pályán egy fordulatos mérkőzésen 4-3-ra győzött a Valladolid ellen. A találkozó előtt lencsevégre kapták, amint a játékoskijáróban edző és kapus tudomást sem vesz egymásról.
Francois Hollande francia államfő szerint nem igaz, hogy a német kancellárhoz fűződő viszonyát személyes ellenszenv terheli, és az sem helytálló értesülés, hogy Párizs uniós ügyekben szüneteltetni akarja a francia-német együttműködést az őszi németországi választásokig - írta a Der Spiegel című német hetilap vasárnap megjelent számában.
Visszaad Kambodzsának két 10. századi szobrot a New York-i Metropolitan Múzeum, miután kiderült, hogy a kambodzsai polgárháború idején csempészték ki a műkincseket a délkelet-ázsiai országból.
Bujtor István élete, kultúrában, sportban betöltött szerepe sok értéket hordoz, amelyek bennünket is gazdagítanak, kiemelkedő tevékenysége másokat is inspirált - hangoztatta Halász János kultúráért felelős államtitkár vasárnap a Bujtor István emlékére állított szobor avatásán, Balatonfüreden.
Veresegyház - A hollywoodi filmekből már jól ismert, olykor hat méter hosszú és majdnem két méter széles autócsodákat idehaza csak elvétve látni. Ám a hét végén bárki belekóstolhatott kicsit az amerikai álomba: a helyi medveotthon parkolója több mint 200 amerikai autóritkaság és mintegy 100 motor hörgésétől volt hangos.
Bujtor István élete, kultúrában, sportban betöltött szerepe sok értéket hordoz, amelyek bennünket is gazdagítanak - mondta Halász János kultúráért felelős államtitkár vasárnap a Bujtor István emlékére állított szobor avatásán Balatonfüreden.
Az Országgyűlés következő kétnapos ülésén egyebek mellett folytatja a nemzeti dohányboltok kereskedelmi árrésének emeléséről szóló javaslat tárgyalását, majd vita kezdődhet az állami távszerencsejáték-szervezéssel összefüggő változtatásokról is.
Az oroszul kulicsnak nevezett, henger alakú, tetején cukros tojásfehérje habbal díszített és színes cukorkákkal gazdagon meghintett süteményt az ortodox keresztény hagyományok szerint az ünnep előtt kell elkészíteni.
A Sportexpo szakmai kiállításon vasárnap bemutatták azt az informatikai rendszert, amely a fogyatékkal élőknek segít megtalálni a lakóhelyükhöz legközelebb elérhető sportolási lehetőséget.
Michelisz Norbert a nyolcadik helyen zárta a túraautó-világbajnokság (WTCC) magyarországi fordulójának vasárnap délután rendezett második futamát a Hungaroringen.
Mérsékelt csökkenéssel zárták a hetet a finomított termékárak, emellett a forint erősödése is az autósok örömére szolgálhat. Az árcsökkentésben biztosak lehetünk, annak csak a mértéke kérdéses, hiszen a múltbeli tapasztalatok alapján az általunk kalkuláltnál mérsékeltebb árcsökkentés sem lenne meglepetés. A dízel 5-6, a benzin 7-8 forinttal lejjebb olcsóbb lehet a jövő héten - írta a Portfolio.hu
Vasárnap a Kiskőrösi Vasútállomáson egy 12 éves kisfiút megrázott az áram miközben egy vasúti tartálykocsira mászott fel. Súlyos égési sérüléseket szenvedett a balesetben. A gyereket a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházába szállították, ahol az égéssérült gyerekeket gyógyító országos központ működik.
A jövő héten is folytatódik a záporos, zivataros idő, több helyen erős, néhol viharos erősségű széllökésekre is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Kétszeresen örült egy kanadai nő lottónyereményének, mert először 40 ezer kanadai dollárnak vélte az összeget, ám kiderült, hogy 40 millió dollárt - 8,8 milliárd forintot - nyert.
Izrael újra a libanoni Hezbollah síita terrorszervezetnek szánt iráni rakétaszállítmányra mért légicsapásokat vasárnapra virradóra Szíriában - közölték nyugati hírszerzési források. Szíria hadüzenetnek nevezte az izraeli támadásokat és az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult.
Magyarország - Hegycsúcsok között, olykor félelmetes magasságokban „szörföznek" a highline-osok, akik néhány centi széles hevederen egyensúlyozva, kötélidegekkel győzik le a gravitációt.
Tízezrek tiltakoztak vasárnap Párizsban azon a tömegtüntetésen, amelyet a francia radikális baloldal rendezett Francois Hollande elnökké választásának egyéves évfordulója alkalmából.
Az egyik hazai nagybank egy olyan programot indított, melynek keretében elengedheti a devizaadósai tartozásának egy részét, ha azok eladják ingatlanukat és a befolyt összeget végtörlesztésre fordítják. Ez esetben a bank keresi fel az ügyfeleket, de körkérdésünkre a többi hitelintézet szakértője elmondta, hogy érdemes lehet az ügyfeleknek megegyezést keresni, több banknál is van hasonló lehetőség a…