Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság magyarországi futamain egy második és egy nyolcadik helyet szerzett. A nagyszerű teljesítményt Czollner Gyula, a sport365.hu álandó szakértője értékelte.
Tamerlan Carnajev holtteste még mindig a temetkezési vállalkozónál van, mert egyik temető sem várja tárt kapukkal. Ha sehol nem lelhet békére, akkor a kormányhoz fordul segítségért a vállalkozó.
A nemzetközi jegyeladásokból eddig 504,8 millió dollár folyt be. Vasárnapig világszerte 680,1 millió dollárt zsebelt be eddig a legújabb rész, ez jóval meghaladja a Vasember 2 teljes forgalmazását, amely 312 millió dollár volt.
Összefogást sürgetett a kormányfő a zsidóellenesség megállítására. Az államfő szerint nem szabad ismét teret engedni a nácizmusnak Európában. A miniszterelnök-helyettes szerint a piac igazolja a magyar gazdaságpolitika eredményeit. A nap legfontosabb hírei május 5-én.
A kormány erkölcsi kötelességének tekintette, hogy zéró toleranciát hirdessen az antiszemitizmussal szemben - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Zsidó Világkongresszus megnyitóján, Budapesten.
A Jobbik besározza Magyarország jó hírét, mondta a Budapesten tanácskozó Zsidó Világkongresszus elnöke. Orbán Viktor szerint a kormány erkölcsi kötelességéből fakadóan zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt állítottak elő május 5-én délelőtt egy 33 éves örményesi férfit a rendőrök. Életveszélyes sérülést nem szerencsére nem okozott.
Pályafutása ötvenegyedik kiütéses, illetve leléptetéses sikerét aratta Vladimir Klicsko, aki kihívóját, Francesco Pianetát verte meg a WBA és az IBF vb-címmeccsén a németországi gálán.
Nem tartja hitelesnek a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatója azokat a leiratokat, amelyek az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és közötte történt találkozók hangfelvételei alapján készültek, és álláspontja szerint ez az ügy koncepciós eljárás.
A konzervatív uniópártokkal 2009-ben kezdett közös kormányzás folytatása mellett állt ki vasárnap véget ért kongresszusán az őszi országos parlamenti választásra készülő liberális német Szabad Demokrata Párt (FDP).
Budapest - Hódmezővásárhelyi szála is van a Portik-ügynek! A Magyar Nemzet információi szerint a Portik család érdekeltségébe tartozó vásárhelyi cégnek, a Generál Médiának két vezetőjét is őrizetbe vették csalás gyanújával.
A kormány erkölcsi kötelességének tekintette, hogy zéró toleranciát hirdessen az antiszemitizmussal szemben, az ugyanis elfogadhatatlan és eltűrhetetlen - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress - WJC) közgyűlésének megnyitóján, Budapesten.
A szlovén bajnokság hétvégi fordulójában a Lendván született magyar nemzetiségű Vass Árpád káprázatos gólt szerzett. Egy átadást okszival tett maga elé, majd kapásból kilőtte a hosszút.
Molnár Gyula Ferenczy Noémi-díjas grafikus a magyar plakáttervezők közül az elsők egyikeként állítja ki mintegy 50 plakátját Krakkóban, a Galeria Schodyban keddtől május 27-ig.
Laborc Sándor elismerte, hogy találkozott az alvilági kapcsolatokkal rendelkező Portik Tamással, de - mint mondta - azért, hogy az általa vezettet titkosszolgálat számára konkrét és hasznos információkat szerezzen.
A három legjobb magyar indulóból kettő, Almási Zoltán és Balogh Csaba győzelemmel kezdett a lengyelországi Legnicában zajló sakk Európa-bajnokság vasárnapi nyitófordulójában.
A 21 éves Chelsea Huggett nagyon felbosszantotta magát azon, hogy a lánya éppen anyás korszakát élte, és ezért nem hagyta békén. Úgy megverte, hogy szinte azonnal belehalt a gyerek.
A kormány erkölcsi kötelességének tekintette, hogy zéró toleranciát hirdessen az antiszemitizmussal szemben, az ugyanis elfogadhatatlan és eltűrhetetlen - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress - WJC) közgyűlésének megnyitóján, Budapesten.
Nincs esély újratárgyalni a megbukott német-svájci megállapodást az adócsalók földerítésére - mondta a német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble a hétvégén. A német és a svájci kormány tavaly aláírt...
Nem tartja hitelesnek a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatója azokat a leiratokat, amelyek az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és közötte történt találkozók hangfelvételei alapján készültek, és álláspontja szerint ez az ügy koncepciós eljárás.