Az elmúlt évadban csaknem 70 ezer néző előtt több mint 270 produkciót mutatott be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulata, az előadásokra több mint tízezren váltottak bérletet - közölte a társulat évadzáró ülésén Besenczi Árpád igazgató.
Újabb Árpád-kori sírcsoportra bukkantak Orosháza határában földmunka közben, a régészeti munkálatok pénteken elkezdődtek, az előzetes felmérések szerint mintegy hatvan-nyolcvan épen maradt sírt tárnak fel - tájékoztatta az MTI-t az orosházi Szántó Kovács János Múzeum igazgatója.
A 2009-es mélypont után újra növekszik a foglalkoztatottak száma a magyar turizmusban - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter pénteken, az idei nyári turisztikai évad megnyitóján, Tiszafüred-Örvényen.
A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap eszközeinek értéke 2012 végén 316 milliárd forint volt, közel 370 milliárd forinttal kevesebb az egy évvel korábbi 685,9 milliárd forintnál.
Prága - Terebélyesedik az évtized cseh politikai botránya: tegnap kiderült, milyen ügyek állnak a csütörtöki kommandósakció mögött, amelyben nyolc embert őrizetbe vettek és 31 házkutatást tartottak.
A brazil Globoesporte weboldal összeállította a Konföderációs Kupa negyven legértékesebb játékosának listáját, melyen túlnyomórészt brazil, spanyol, uruguayi és olasz játékosok szerepelnek.
Folyamatosan bontják a kiépített védműveket Fejér megyében, az elöntött területek fertőtlenítésére az önkormányzatok meghozták a szükséges intézkedéseket - közölte a megyei védelmi bizottság.
A Demokratikus Koalíciónak, illetve a PM-nek sem a hatályos házszabályi rendelkezések, sem az Országgyűlés által elfogadandó házszabály-módosítás értelmében nincs joga a frakcióalakításra - tájékoztatta közleményében Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken az MTI-t.
Ismeretlen borokat, pincészeteket felfedezni járnak elsősorban borfesztiválokra a magyar fogyasztók - derült ki a Borászportál.hu 14 ezres mintán elvégzett online felméréséből.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott az előkelő első kalapba került a címvédő norvégokkal, a kontinensbajnok Montenegróval, valamint Dániával együtt a decemberi szerbiai női világbajnokság szombati, belgrádi csoportsorolására.
Valamivel pesszimistább növekedési kilátásokat fogalmazott meg az IMF az amerikai gazdaságra a szokásos éves felülvizsgálat során. 2014-re lassabb növekedési ütemet vár: most 0,3 százalékponttal...
A Haza és Haladás Egyesület szerint az "Orbán-Simicska-rezsim" felhasználja a Hajdú-Bét-ügy károsultjait, megpróbálja elterelni a figyelmet a trafik- és a földügyről. A szervezet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében cáfolta, hogy Bajnai Gordon, a szervezet vezetője felelős volna a cég csődjéért.
Az igazságügyi együttműködésről tárgyaltak két napon át a visegrádi országok (Lengyelország, Magyarország, Csehország, Szlovákia) szakminiszterei a lengyelországi Rzeszowban.
The success of flood defence efforts along the Danube demonstrates Hungary's confidence and ability to act, Prime Minister Viktor Orban said on Friday.
Tíz év után újra megrendezi Szárszói találkozóját Farkasházy Tivadar (67). Közel négyszáz embert, politikusokat és művészeket, tudósokat invitált meg a nyaralójába, de Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke nem kapott meghívást.
Az ötödik helyen kiemelt, címvédő Marin Cilic két szoros játszmában legyőzte a másodikként rangsorolt Tomas Berdychet a 780 ezer euró összdíjazású londoni füves pályás tenisztorna negyeddöntőjében.
A PSZÁF 21 millió forintra bírságolta a Volksbankot, és több mint 230 millió forintot visszafizettet a bankkal az ügyfeleknek, mert a felügyelet pénteken közzétett határozata szerint a pénzintézet jogsértően terhelte tovább a tranzakciós illetéket ügyfeleire. A Magyarországi Volksbank Zrt. az MTI-vel közölte: teljes mértékben elkötelezett a hatályos törvények betartása iránt, és jelenleg bankjogi…
Újra negatívra fordult a hangulat az amerikai tőzsdéken, miután sorra érkeztek a gyenge makroadatok a nap folyamán. Az sem segített, hogy az IMF lefelé módosította az amerikai gazdaság növekedésére...
Hazaérkezett Magyarországra a Szíriában 14 hónappal ezelőtt elrabolt két magyar pénteken, nem sokkal 19 óra után - jelentette be Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese a Liszt Ferenc-repülőtéren.
Újabb három gyanúsítottat fogott el a rendőrség abban a drogterjesztési ügyben, amely összefüggésbe hozható két kábítószer-fogyasztó halálával Fejér megyében - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
A kormány eddig több mint hétezer fiatal számára nyújtott segítséget munkahelyének megtalálásához, illetve megőrzéséhez az Első Munkahely Garancia Program keretében - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára.
Az elmúlt időszak piaci árfolyamkilengései ellenére is minden bizonnyal folytatódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris enyhítési ciklusa, amelyet valószínűleg csak jóval 300 forint feletti euróárfolyam állíthatna meg - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Hazaérkezett Magyarországra a Szíriában 14 hónappal ezelőtt elrabolt két magyar pénteken, nem sokkal 19 óra után - jelentette be Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese a Liszt Ferenc-repülőtéren.
Hazaérkezett Magyarországra a Szíriában 14 hónappal ezelőtt elrabolt két magyar pénteken, nem sokkal 19 óra után - jelentette be Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese a Liszt Ferenc-repülőtéren.